Vespera szemszöge

A meglepetés és bosszúság keverékével nézem az éves lycan királyi bálra szóló meghívót. Semmi kedvem részt venni egy ilyen eseményen, de nem igazán van választásom. Különösen azért, mert úgy tűnik, jó szándék vezérli. Draven király egy kísérőlevelet is csatolt a meghívóm mellé, amelyben elmagyarázza, hogy tudomást szerzett Arthur és Martha haláláról, és azért hívott meg, hogy segítsen elterelni a gondolataimat.

A bál estéjén úgy döntök, hogy diszkrét maradok, elkerülve mindenféle találkozást vagy feltűnést. Vettem egy nagyon szép, pánt nélküli fekete ruhát, amit ezüsthímzés díszít; egyszerű, de hízelgő az alakomnak. Hosszú, fekete hajamat kontyba kötöttem, és a visszafogott smink mellett döntöttem. Éppen a büfét élvezem, amikor két lycan lép oda hozzám.

– Kisasszony?

– Igen?

– A Király beszélni kíván önnel – tájékoztat a második szolga.

– Velem?

Meglepődve pislogok párat. A két férfi csak bólint, majd int, hogy kövessem őket. Tiltakozás nélkül engedelmeskedem. Egy irodába vezetnek, ahol egy férfi áll egyedül. A pillantás, amit felém vet, miután becsukódik az ajtó, nem túl barátságos. Draven, a lycan király fekete szmokingot visel, amely hangsúlyozza a fizikumát és felerősíti a kisugárzását. De ettől nem lesz rokonszenvesebb.

– Már az első találkozásunkkor megéreztem, de most már biztos vagyok benne. Mit játszik az istennő... egy ember mint erasthai? Ez egy vicc – mondja hideg hangon.

Közelebb lép hozzám, és körbesétál. Visszatartom a lélegzetemet, a szívem hevesen ver, a gyomrom pedig furcsán görcsbe rándul. Szeretném azt hinni, hogy Draven kemény szavai hoztak ilyen állapotba, de mélyen legbelül tudom, hogy másról van szó. Vonzódást érzem a lycanhoz. Csak annyit akarok, hogy hagyja, hogy megmagyarázzam. Hogy megengedje, hogy elmondjam neki, nem vagyok ember.

– Nem tudom, miben reménykedsz, de nincs meg benned az, ami ahhoz kell, hogy Királyné legyél. A lycan nép soha nem fogadna el egy olyan gyenge királynét, mint te.

– Tessék?

A szavai felérnek egy arculcsapással. Meg sem kérdezi, ki vagyok. Megvet és visszautasít a népe nevében anélkül, hogy esélyt adna a magyarázkodásra, vagy megpróbálna megismerni.

Végül egy önelégült vigyor jelenik meg az arcán, ami távolról sem nyugtat meg.

– Mindazonáltal a lycanomnak szüksége van rád. Elutasítja a gondolatot, hogy eltaszítsalak magamtól. Talán nem vagy alkalmas királynénak, de szeretőnek tökéletes leszel. Mit szólsz hozzá?

– Ez valami beteg vicc?

Mielőtt egyáltalán felfognám, mit is csinálok, pofon vágom Dravent. A döbbenet kiül a lycan arcára.

– Soha, hallod? Soha nem leszek a szeretőd! – jelentem ki dühösen.

Egy csoportnyi férfi ront be, és körbevesznek, mielőtt megérthetném, mi történik. A fenébe, biztosan mentális kapcsolaton keresztül hívta őket! Két őr megragad. Draven dühödt hangja megpecsételi annak az esélyét, hogy emelt fővel jussak ki innen.

– Vigyétek ezt a fúriát a tömlöcbe! Az majd segít neki rájönni, mi a jó neki!

– Ezt még megbánod, te ostoba lycan király – motyogom, miközben a lycanok kivezetnek a szobából.

Dravent azonban a legkevésbé sem érdekli, mit mondok. Elgondolkodva dörzsöli meg az arcát. A lány gyönyörű, ezt be kell vallania. De csak a lelkitárs-kötelék nyújtotta erő miatt van szüksége rá, és azért, mert a lycanja ellenáll neki. Az ajtó kinyílik, és belép a lycan istennője, azonnal felderítve a hangulatát.

– Minden rendben van, Draven? – suttogja csábító hangon.

– Igen, csak egy apró, gyorsan megoldott probléma. Semmi okod az aggodalomra.

– Helyes. De... Megütött valaki?

A lycan nő döbbentnek tűnik, mielőtt a tekintete dühössé válna, ami megmelengeti a férfi szívét. Gyors csókot lehel a nő ajkára.

– Mondtam már. Semmi okod az aggodalomra. Térjünk vissza a bálba.

Hangosan szitkozódom a férfiakra, akik épp most dobtak be a tömlöcbe. Csak az estélyi ruhámat viselem, és ez a rohadt cella hideg és nyirkos.

– A fenébe, miért is maradnék itt, hogy megalázzanak?!

A nyelvembe harapok. Martha szúrós pillantást vetne rám, ha hallaná, hogy így káromkodom! Különben is, most, hogy belegondolok, meg vagyok győződve róla, hogy Draven Arthur és Martha halálát használta fel arra, hogy a kastélyába csaljon. Többet érdemelne egy pofonnál.

Másnap egy őr durván ébreszt.

– A lycan király látni akar, nő!

– Hurrá, mekkora öröm – motyogom a fogam között.

Megdörzsölöm a szememet, és látom Dravent a cellámban állni, ajkán egy pökhendi mosollyal. Ó, bárcsak letörölhetném ezt a mosolyt az arcáról!

– Jobb kedved van már?

– Nincs. Tegnap megadtam a válaszomat – felelem hidegen.

– Kár. Addig maradsz itt, amíg meg nem érted, mi a legjobb érdeked.

– Azt majd még meglátjuk – sziszegem halkan.

Szemezek vele. Intenzív kék tekintetem az övébe fúródik, és nem rebbenek meg. Úgy tűnik, ez meglepi őt. De megfogadom magamnak, hogy eljön az idő, amikor a meglepetésnél sokkal többet is teszek majd.

– Igen, azt majd még meglátjuk – feleli, mielőtt távozik.

Mekkora idióta! Láttam a zűrzavart a szemében, ami azt jelenti, hogy a Király a saját lycanjával küzd, aki bizonyára azzal fenyegetőzik, hogy átveszi az irányítást. De még ha így is van, nem engedem, hogy a lycan megjelöljön. Ehhez már túl késő.

Megalázva és bebörtönözve... Végül is miért adnék neki egy második esélyt? Itt az ideje, hogy távozzam. Hogy elhagyjam a Lycan Királyságot. Meg vagyok győződve róla, hogy Draven nem fog kerestetni. Akkor pedig lehetőségem lesz egy nyugodtabb életet kezdeni távol tőle. Amit még nem tudok, hogy nem Draven az egyetlen, aki érdeklődik irántam.

Azon az éjszakán egy csapatnyi kóbor lopakodik be a kastélyba, majd a tömlöcökbe. Jól felkészültek. Spray-ket használnak, hogy teljesen elfedjék a szagukat, valamint másokat, hogy észrevétlenül tudjanak behatolni. A tömlöcökhöz érve egy cselekvőképtelenné tevő, szagtalan gázt használnak, hogy semlegesítsék az őröket és a foglyokat.

Maszkokkal védve haladnak az informátoruk által megjelölt cella felé. Odabent a fiatal nő mozdulatlanul fekszik. Mivel álmában lepik meg, csak ébredéskor eszmél majd rá a szerencsétlenségére. Céljukat zökkenőmentesen elérik, és a csoport távozik, magukkal víve a fiatal nőt.

Másnap a tömlöcökhöz érve Draven érzi, hogy valami nincs rendben. Furcsa szag terjeng a folyosókon. Abba a cellába rohan, ahol az erasthai-ját tartják, de csak egy mélyen alvó őrt talál, a fiatal nőnek pedig nyoma sincs. Erősen megrázza az őrt, hogy felébressze.

– Hol van?!

– Ő... A cellájában, Felség – dadogja.

– Ha ott lenne, nem kérdezném – mordul rá Draven halk hangon.

Felemeli a férfit, és arra kényszeríti, hogy nézzen be az üres cellába.

– Nos? Még mindig azt akarod mondani, hogy a cellájában van?

– Nem értem, Felség – védekezik rémülten.

Egy embernek sikerült megszöknie a királyi tömlöcökből? Ez lehetetlen! Biztosan voltak cinkosai. Mivel az erasthai-ja eltűnt, a lycanja dühösen morog ellene. De ennél fontosabb dolgai is vannak, így úgy dönt, hogy elhallgattatja magában a fenevadat. Meg kell értenie, hogyan sikerült a lánynak elhagynia a börtönt. Ez biztonsági kérdés!

És amint újra a kezei közé kerül, megfizettet vele ezért a megaláztatásért. Senki sem űzhet gúnyt a Lycan Királyból anélkül, hogy ne nézne szembe a következményekkel.