Audrey a villa kapujában állt, és várta, hogy az Uber sofőrje elfogadja a fuvart.

A villa messze a városközponton kívül esett, így tíz percet kellett várnia, mire az autó végre megérkezett.

Nem vette észre a sötétségben megbúvó Maybachot.

Vance az órájára pillantott, és azt mormolta: – Alighogy hazaért, már megy is el?

*****

Saját, száz négyzetméteres lakásában elnyúlva Audrey végre újra úgy érezte, hogy él.

Ellenőrizte a bankszámla-egyenlegét. Már csak egy kicsi hiányzott, és teljesen kifizethette a lakást.

A főiskola után Audrey többnyire egyedül élt, mindig saját lakást bérelt. A tandíját mindig Robert fizette, de attól a pillanattól kezdve, hogy betöltötte a tizennyolcat, elhatározta, hogy végleg elhagyja az otthonát.

Mostanra a Mercer család inkább idegennek tűnt számára.

Robert számára pedig Audrey csak egy gyalog volt, akit bármikor felhasználhatott, amikor csak szüksége volt rá.

Ha tényleg végleg le akarta fújni az eljegyzést Adriannel, akkor össze kell vesznie az apjával – és innen nincs visszaút.

Ezeken a dolgokon gondolkodva Audrey hamarosan mély álomba merült.

*****

Másnap délután ötkor Audrey elegáns fekete kosztümben lépett ki a bíróság épületéből. Épp csak elköszönt az ügyfelétől, amikor hívást kapott az apjától.

– Drey, hozd át Adriant ma este vacsorára. Gwen megfőzte az összes kedvencedet. Ne késs – mondta Robert.

Audrey letette a telefont, és halkan felhorkant.

Kizárt dolog, hogy felkeresse Adriant. Úgy gondolta, ennyi erővel akár haza is mehetne, és szemtől szembe megmondhatná nekik az igazat.

– Miss Audrey Mercer, hát visszatért – üdvözölte őt Gwen. A nő már évek óta a Mercer család házvezetőnője volt.

Ő volt az egyetlen, aki ilyen tisztelettudóan beszélt Audrey-val. Valahányszor Gwen így beszélt Audrey-val, Sienna mindig a szemét forgatta a házvezetőnőre.

– Gwen, hoztam magának egy kis epres tortát. Gondoltam, ízleni fog – mondta Audrey.

– Köszönöm, Miss Audrey Mercer. Mindig olyan kedves. Bárcsak az édesanyja még köztünk lenne – válaszolta Gwen.

Audrey elmosolyodott, és megveregette a vállát. – Ne mondjon ilyet. Ha meghallják, csak megnehezítik az életét.

Audrey még mindig a kosztümjében lépett be az előtérbe, és Robert arca elkomorodott, amint meglátta. – Nem tudtad volna legalább átöltözni abból a munkaruhából, mielőtt hazajössz?

Soha nem szerette Audrey karrierjét. Számára egy nő, aki a napjait azzal tölti, hogy emberekkel vitatkozik, aligha volt hölgyhöz méltó.

– Nem te mondtad, hogy érkezzek korán? – vágott vissza Audrey.

– Menj, moss kezet. Adrian már itt van – mondta Robert.

Audrey a homlokát ráncolta, amikor észrevette Adriant, aki a kanapén heverészett.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte.

Nem hívta fel Adriant, és nem gondolta volna, hogy csak úgy ok nélkül beállít.

– Én hívtam Adriant – szólalt meg Robert, és vetett egy pillantást Audrey-ra, mielőtt gyorsan barátságos mosolyt erőltetett az arcára. – Adrian, ne vedd a szívedre. Csak kiböki, ami épp az eszébe jut. Ismered őt, ugye?

Adrian halványan elmosolyodott. – Robert, én valójában pont ilyennek szeretem Dreyt.

– Undorító – mormolta Audrey, miközben őszinte hányingert érzett.

Robert arca elsötétült. – Van egyáltalán valami modorod?

Audrey csak megrántotta a vállát, a hangja száraz volt. – Élvezzétek a vacsorát. Én még tele vagyok a reggelitől, úgyhogy kihagyom.

És ezzel Audrey el is tűnt a szobájában.

Abban a pillanatban, ahogy kinyitotta az ajtót, dobozok zuhantak le mögötte.

A tekintete jéghideggé vált, miközben gyorsan körbepillantott. Mindenhol mindenféle csomagok tornyosultak, némelyik felbontva, némelyik még leragasztva.

A hálószobája ebben a házban gyakorlatilag a lomtárukká vált.

– Ó, Drey, csak úgy besétálsz a szobámba anélkül, hogy engedélyt kérnél? – nyafogott Sienna, megjátszott döbbenettel.

Audrey összehúzta a szemét. – A te szobádba?

– Sienna, öt perced van megmagyarázni, miért van tele a szobám a te vackaiddal – mondta hidegen Audrey.

Sienna felszegte az állát, és vigyorgott. – Figyelj, a te szobád sokkal nagyobb, mint az enyém. Úgysem alszol már itt soha, szóval miért ne használhatnám a cuccaimnak?

– Ugyan már, Drey, ugye nem vagy mérges emiatt?

Lehet, hogy Audrey már nem lakott itt, de nem hagyta, hogy a területét elárasszák mások vackai.

Csak elvigyorodott, nem is érdekelte, hogy a dobozok piszkosak-e, felkapott egy marékkal a padlóról, és elkezdte egyenesen Sienna szobájába hajigálni őket.

– Drey, mit csinálsz? Megőrültél? – kiáltotta Sienna.

Audrey csak mosolygott: – Eddig nem, de most már mindjárt elszakad a cérna.

A fenti felfordulás hallatán Robert végül felsóhajtott. Azt mondta: – Helena, nézd meg, mi folyik odafent. Min veszekszik a két lány?

Helena felállt, és magára erőltetett egy mosolyt. – Igen, persze. Komolyan, Drey egyszerűen nem bírja ki, hogy ne kössön bele Siennába, valahányszor belép az ajtón.

Adrian szinte soha nem ugrott be hozzájuk.

Bár ő és Audrey már öt éve együtt voltak, ötnél többször nem tette be a lábát a házukba.

– Robert, talán nekem kellene megnéznem őket – ajánlotta fel Adrian.

– Nem szükséges. Csak ülj le. Mindig marakodnak. Ez nem újdonság – válaszolta Robert.

Amikor Helena felért, látta, hogy Audrey jobbra-balra hajigálja a dobozokat Sienna szobájába.

– Audrey, mit csinálsz? – csattant fel Helena.

Audrey hideg pillantást vetett rá. – Sienna idén diplomázik, ugye? Már nem gyerek. Helena, tényleg meg kellene tanítanod, hogyan viselkedjen. Különben, ha kikerül a való világba, az emberek egyszerűen helyreteszik majd, amiért ilyen.

– Te... – akadt meg Sienna szava.

– Ugyan már, Sienna még fiatal és éretlen. Nem gondoltam volna, hogy így felkapod a vizet, csak mert berakott pár cuccot a szobádba. Jövőre beszélek Roberttel. Talán az egész villát felújítjuk – mondta Helena.

Audrey tekintete azonnal jéghideggé vált. Ez a villa volt a gyerekkorának utolsó darabkája, az utolsó emléke az édesanyjáról. És most Helena még ezt is el akarta pusztítani.

– Felejtsétek el a felújítást. Miért nem veszi meg apa Siennának egy új házat? A nagymama valószínűleg úgysem egyezne bele – csattant fel Audrey.

Helena arca megmerevedett. Hosszú, hideg pillantást vetett Audrey-ra, és azt válaszolta: – Majd meglátjuk, ha eljön az ideje.

"Csak azt az öregembert tudja felhozni, hogy helyretegyen" – gondolta keserűen Helena.

A hely tiszta porfészek volt, így Audrey megkérte Gwent, hogy alaposan súrolja ki.

Azt tervezte, hogy lecseréli a zárat a hálószobáján. Ad Gwennek egy pótkulcsot, a többit pedig megtartja magának.

Amikor Audrey lement a földszintre, Adrian épp befejezte a beszélgetést Roberttel.

– Rendben, későre jár. Adrian most jött vissza egy üzleti útról, és landolás után egyenesen idejött. Drey, gondoskodj róla, hogy Adrian pihenjen egy kicsit, ha hazaértek – mondta Robert.

Audrey felhorkant: – Ne aggódj. Van épp elég ember, aki gondoskodik róla.

Adriant egyáltalán nem zavarta a dolog. – Drey, menjünk. Holnap kiváltjuk a házassági engedélyt, emlékszel?

Sienna épp akkor ért le a földszintre, amikor ezt meghallotta, és valami gonosz villant meg a szemében.

"Komolyan, Adrian tényleg elveszi ezt az őrült nőt?" – gondolta Sienna.

Robert kitört nevetésben, és lelkesen bólogatott. – A holnapi egy nagyszerű nap. A házassági engedély kiváltása tökéletes.

– Drey, beszélnem kell veled egy percre. Adrian, megvárnád a kocsiban egy kicsit? – mondta Robert.

Adrian hosszan nézett Audrey-ra és Robertre, majd eleresztett egy halvány mosolyt. – Persze, megvárom a kocsiban.

Amint Adrian kiment, Robert becsukta az ajtót, és komor képet vágott.

– Drey, vigyáznod kell a hangnemedre Adriannel. Milyen feleség beszél így a férjével? – mondta Robert élesen.

Audrey csak megrántotta a vállát. – Nem tetszik a hozzáállásom? Hát, úgysem megyek hozzá.

– Mit mondtál az imént? – Robert hangja megemelkedett. Rámutatott a lányra, és követelte: – Ismételd meg!

"Még valaki, aki szelektív hallással küzd" – gondolta Audrey.

– Azt mondtam, nem megyek hozzá. Így már világos? – csattant fel Audrey.