Robert keze hangos csattanással, keményen vágódott Audrey arcába.

– Hogy merészeled! – csattant fel.

Audrey feje oldalra csapódott, az arca égett a fájdalomtól.

Felemelte a tekintetét, és Robert szemébe nézett. – Miért ne merném? Mitől kellene félnem?

– Nem szeret engem, szóval nem akarok hozzámenni. Nem mondhatok egyszerűen nemet?

Robert mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt a dühtől. – Szerelem? Mit ér az? Fel fogod egyáltalán ésszel, hogy apád cége egy hajszálon függ? Ha beházasodsz a Hawthorne családba, lesz kiutunk.

– Ha nem, akkor ennyi erővel várhatjuk is a csődöt.

A sors sosem áldotta meg Robertet fiúval. Mindkét felesége lányokat szült neki.

A kisebbik lánya, Sienna, mindig a kedvében járt, és pontosan tudta, hogyan dobja fel a hangulatát.

De Audrey? Ő csökönyös volt, mint egy öszvér.

Audrey felnevetett. – Akkor menjen csődbe.

Audrey számára a cég már amúgy is az utolsókat rúgta. A csőd egyáltalán nem volt rossz dolog.

– Ha egyszer csődbe ment, el tudlak tartani a fizetésemből. Nem lesz szükséged senki másra – mondta Audrey.

Robert annyira dühös volt, hogy úgy érezte, a belei is görcsbe rándulnak. Visszavágott: – Ezt hagyd meg magadnak! A fizetésed még egy napig sem lenne elég nekem.

– Audrey, jobb, ha kétszer is meggondolod. Ha nem lenne ott a családjaink közötti eljegyzés, tényleg azt hiszed, a Hawthorne család valaha is elfogadna téged?

Audrey elvigyorodott. – Nos, miért nem adod át az eljegyzést Siennának?

Sienna szeme azonnal kikerekedett. – Komolyan? Biztos vagy benne, hogy nem fogod megbánni?

Audrey csettintett a nyelvével, és nem is pazarolt rá több szót. Felkapta a táskáját, és kiviharzott.

*****

Amikor kilépett, Adrian a kocsijának dőlt, cigarettával a kezében.

Amint meglátta a lányt, elnyomta a cigarettát, és bedobta a közeli kukába.

Ahogy Audrey közelebb ért, Adrian végre észrevette a világos bőrén elütő vörös foltot.

– Robert megütött? – kérdezte Adrian összeráncolt szemöldökkel.

Kinyújtotta a kezét, hogy jobban megnézze az arcát, de Audrey ellökte a kezét.

– Semmi közöd hozzá – mondta hidegen.

Adrian szeme elsötétült. Arra gondolt: "Pont, ahogy az apja mondta, csökönyös, mint egy öszvér."

– Szállj be a kocsiba. Holnap kiváltjuk a házassági engedélyt. A Valentin-napot kihagytam, de a holnapot különlegessé teszem – mondta Adrian.

"Most már érdekli, hogy különlegessé tegye?" – gondolta Audrey. "Kár. Ehhez már túl késő."

Audrey hangja nyugodt és egyenletes volt. – Adrian, ezt nem kell erőltetnünk. Megmondtam, hogy végeztünk.

Adrian az imént még aggódott érte, de most tűz lobbant a szemében. – Audrey, elég volt. Giselle a húgom. Senki sem veheti át a helyed. Hányszor kell még elmagyaráznom neked?

– De te is tudod, hogy nem vér szerinti húgod. Még csak nem is vagytok vérrokonok. Meg tudsz esküdni, hogy soha többé nem látod őt? – kérdezte Audrey.

Audrey észrevette, ahogy Adrian elkapja a tekintetét, és pontosan tudta, mit jelent ez.

– Látod? Te sem tudod megtenni, és én sem. Már attól kiráz a hideg, ha arra gondolok, mi van köztetek – vágott vissza Audrey.

Adrian légzése nehézzé vált, majd hirtelen az anyósüléshez terelte a lányt.

– Érezz, amit akarsz, de hogy szakítunk? Olyan sosem lesz – csattant fel Adrian.

A gázba taposott, és az autó belevágott az éjszakába.

Audrey hideg, oldalvást pillantást vetett Adrianre. A férfi ajka vékony vonallá préselődött, a rosszkedv pedig az egész arcára kiült.

De a lány nem tudta megállni, hogy ne találja szórakoztatónak a helyzetet. Magában morgott: "Milyen jogon dühös ő?"

– Nem akarok ma éjjel meghalni. Lassíts, vagy hívom a rendőrséget – csattant fel Audrey, és szúrós pillantást vetett Adrianre.

Adrian a szeme sarkából észrevette a lány vértelen ajkát. Eszébe jutott, hogy korábban a gyomrára panaszkodott, így levette a lábát a gázról, és az autó lelassult.

Amikor kiszálltak, Audrey erősen bevágta a kocsiajtót, és jéghideg arckifejezéssel egyenesen a második emeleti vendégszobába vonult.

Adrian követte, egy pillanatig hezitált az ajtaja előtt, majd a saját szobája felé indult.

Egyikük sem törődött a hálószobával.

Audrey megdörzsölte a gyomrát, és erőt vett magán, hogy válaszoljon az ügyfelei üzeneteire. Ellenőrizte a naptárát, elrendezte a jövő heti ügyeit, és végül lecsukta a laptopját.

Be volt jelentkezve a másik X fiókjába, és az egyetlen személy, akit követett, Giselle volt.

Legutóbb megnézte Giselle oldalát, és elfelejtett visszaváltani a fő fiókjára.

Audrey észrevett egy piros pöttyöt a követési listáján, és nem tudta megállni, hogy ne kattintson rá. Giselle alig öt perce tett közzé egy új bejegyzést.

Giselle: [A bátyámtól kaptam az Angyalszívet hazatérési ajándékként. Mit szóltok hozzá? Ugye milyen gyönyörű?]

"Szóval Adrian volt az, aki 15 millió dollárt hagyott ott a Crownstone Aukciósházban az Angyalszívért" – gondolta Audrey.

Ekkor kopogtak az ajtón, és Audrey rávette magát, hogy kinyissa.

Adrian állt ott, egyik kezét zsebre vágva, a másikban egy ajándékdobozt nyújtva. Azt mondta: – A plázában láttam, amíg távol voltam. Gondoltam, tetszeni fog, ezért megvettem neked.

Ha Audrey nem látta volna épp az imént Giselle bejegyzését, talán még azt is hitte volna, hogy Adrian végre próbálja jóvátenni a dolgokat.

De most, bámulva az ékszeres dobozt, ami szinte viccnek tűnt, nem volt dühös. Ehelyett eleresztett egy halvány mosolyt. – Hű, micsoda meglepetés. Remélem, nem mentél tőle csődbe.

Adrian a homlokát ráncolta, észlelve a gúnyt a hangjában. – Pár százezer dollártól nem megyek csődbe.

Audrey átvette a dobozt, és megpróbálta becsukni az ajtót, de Adrian belépett az ajtónyílásba, megakadályozva őt.

A lány felvonta a szemöldökét, és megkérdezte: – Van még egy ajándékod számomra?

Adrian is felvonta a szemöldökét. – Nincs.

– Csak egy emlékeztető. Holnap kiváltjuk a házassági engedélyt. Ne aludj el...

Mielőtt befejezhette volna, a telefonja csörögni kezdett a zsebében.

– Szia, Gigi – vette fel Adrian, és az arca azonnal megváltozott. – Hol vagy? Mindjárt indulok. Csak várj meg.

Egy pillantást sem vetett Audrey-ra, ahogy lerohant a földszintre. Egy perccel később a lány hallotta, ahogy az autó elhajt az éjszakába.

"Házassági engedély? Micsoda vicc" – gúnyolódott magában Audrey.

Audrey egy másodpercet sem vesztegetett. Az ékszert egyenesen elküldte egy csúcskategóriás bizományi boltba.

Ezután összepakolta a lepedőket, a paplanhuzatot, az illatgyertyákat, a fürdőtermékeket – minden egyes apróságot, amit a közös otthonukba választott –, és bedobálta őket a dobozokba.

Ezután átment Adrian szobájába.

Kinyitotta a szekrényét, megragadott minden inget és nyakkendőt, amit valaha ő vett neki, és azokat is betömte a bőröndjébe.

Audrey még egy bőröndöt levonszolt a földszintre.

Martha kissé megdöbbent. – N-Nagyságos asszony, megint üzleti útra tetszik menni?

Audrey halványan elmosolyodott. – Nem, elköltözöm. Valószínűleg már nem jövök vissza.

Martha tágra nyílt, döbbent szemekkel nézte, ahogy Audrey elsétál.

"Vajon csak viccel, vagy tényleg nem jön vissza?" – tűnődött Martha.

*****

– Gigi, miért vagy mindig ilyen óvatlan? Tudod, hogy nem a legjobb az egészséged. Miért nem maradsz inkább apával és anyával? – mondta Adrian, a hangjában aggodalommal.

Giselle könnyei Adrian kezére hullottak, nedvesen és hirtelen.

Látva, ahogy a könnyei gyöngyökként hullanak, Adrian éles fájdalmat érzett a szívében. – Gigi, nem akartam kemény lenni veled...

Giselle letörölte a könnyeit a kezével. – Tudom, Adrian. Tudom, hogy nem vagyok túl nagy segítség. De mit tehetnék? – Hangja suttogássá halkult. – Te vagy az egyetlen ebben a házban, aki törődik velem.

Adrian letette a vattapálcikát, és óvatosan a karjaiba vonta a lányt. – Ugyan már, ne sírj. Túl kemény voltam az előbb. Semmi baj. Én mindig melletted állok.