Az Imperial Crown Club VIP lakosztályában Adrian ködös tekintettel ült, poharát szorongatva.

Hátravetette a fejét, megmutatva hibátlan állkapcsát, és egyetlen gyors mozdulattal felhajtotta az italát.

Több üres üveg hevert szétszórva előtte.

A többi fiatal egymásra pillantott.

– Adrian, nyugi. Összevesztél Gigivel vagy mi? – találgatta egyikük.

Az ismerős név hallatán Adrian feje felpattant. – Mi történt Gigivel?

– Vagy ez Audrey miatt van? – szólt közbe egy másik.

Adrian alkoholtól mámoros szeme hirtelen kitágult. Ráförmedt: – Ne is említsd őt előttem!

– Audrey, olyan hálátlan vagy – mormolta Adrian, a légzése gyors volt és egyenetlen. – Hogy lehetsz ilyen hideg? Te kis pimasz, úgy volt, hogy összeházasodunk. Hogy tehetted...

Mielőtt befejezhette volna, Adrian hátradőlt a kanapén, a szeme lecsukódott, és teljesen kiütötte magát.

"Ember, mióta érdekli őt Audrey ennyire?" – gondolták a srácok, és mindannyian kissé döbbentnek tűntek.

– Felhívjuk Audrey-t, és megkérjük, hogy jöjjön érte? – javasolta az egyikük.

Nathan Cole-nak már megvolt Audrey száma, így hát felhívta.

A telefon csak csengett és csengett, de senki sem vette fel.

– Felvette? – kérdezte az egyikük.

Adrian már korábban is leitta magát a sárga földig, de az szinte mindig a lány miatt volt, aki a legfontosabb volt számára – Giselle miatt.

Nathan minden alkalommal felhívta Audrey-t, hogy jöjjön el Adrianért.

A lány korábban mindig egy szempillantás alatt felvette a telefont, és Nathan gyakran viccelődött azzal, hogy talán a gyorstárcsázón van a száma.

De ma este valami nem stimmelt.

– Nem vette fel. Most mi legyen? – kérdezte Nathan.

– Úgy tűnik, Giselle-t kell hívnunk – mondta egyikük vigyorogva.

Mire Giselle megérkezett az Imperial Crown Clubba, Adrian már teljesen készen volt.

Kissé bosszúsan kérdezte: – Miért ilyen részeg Adrian ma este?

– Ugyan már, nem mi itattuk le. Csak azért, mert összeveszett Audrey-val – mondta az egyik srác.

Amint ezt kimondta, a szobában síri csend lett.

A srácot, aki beszélt, a barátja karon vágta. – Ne is törődj vele, Giselle. Hülyeségeket beszél. Adrian csak fel van pörögve, hogy visszajöttél, így egy kicsit túlzásba vitte.

Giselle nem tűnt túl elégedettnek.

Nem akarta csak úgy elhajtani Adrian barátait, így bár egyértelműen nem volt hangulatában, magára erőltetett egy mosolyt, és azt mondta: – Köszi, srácok. Akkor most hazaviszem.

Adrian jó fél fejjel magasabb volt Giselle-nél, így a lánynak nehezére esett megtartani őt.

– Adrian, nálam akarsz aludni, vagy vigyelek haza? – kérdezte.

Adrian annyira részeg volt, hogy teljesen magán kívül volt.

Giselle nem kapott választ, így halványan elmosolyodott, és azt mondta: – Ha nem mondasz semmit, egyszerűen csak hazaviszlek magamhoz.

Nagy nehezen beültette a taxiba, és megadta a sofőrnek a lakása címét.

Adrian nem bírt nyugton ülni, közelebb hajolt, és az arcát a lány nyakába fúrta. Az alkoholtól bűzlő lehelete a bőrének ütközött, miközben mormogott valamit.

Adrian azt mormolta: – Drey, hogy téphetted szét az esküvői fotóinkat, csak mert megharagudtál rám?

– Nem vagy jó kislány. Úgy látszik, meg kell büntesselek.

Giselle szeme elsötétült, amikor meghallotta ezeket a szavakat.

"Szóval ma este Audrey miatt itta le magát az eszméletlenségig" – gondolta keserűen.

*****

Audrey két nagy dolgot is elintézett ma.

Először is, megmutatta Adriannek, mennyire elszánt a szakításukat illetően.

Másodszor pedig, teljes egészében kifizette a kis lakást, amiben élt.

Ez felemésztette minden megtakarítását, amit a három évvel ezelőtti diplomaszerzése óta sikerült félretennie.

A tulajdoni lappal a kezében Audrey úgy érezte, mintha új esélyt kapott volna az életre.

Mivel még korán volt, Audrey egyenesen a ZenithTech-hez ment, hogy mindent tisztázzon az apjával.

A ZenithTech recepciósa egyáltalán nem ismerte fel Audrey-t.

Robert asszisztensén és talán egy-két titkárnőn kívül szinte soha senki nem látta még Audrey-t a cégnél.

Audrey közelebb lépett, és azt mondta: – Jó napot, Mr. Robert Mercerhez jöttem.

A recepciós hűvös pillantást vetett rá. – Van időpontja? Anélkül nem találkozhat Mr. Mercerrel.

– Megkérném, szóljon Peternek, hogy Audrey Mercer itt van. Ő tudja, ki vagyok – mondta magabiztosan Audrey.

A recepciós a munkatársára vigyorgott. – Itt egy újabb, aki azt állítja, ismeri Petert.

– Sajnálom, de Peter ma szabadnapos. Miért nem próbálkozik egy másik napon? – válaszolta a recepciós.

Audrey nem járt túl gyakran a ZenithTech-nél, de ahogy a recepciós végigmérte és lenézte őt, az nagyon felbosszantotta.

– Csak várjon. Mindjárt telefonálok egyet – mondta Audrey fagyos arccal.

Helena számát tárcsázta, a hangja jéghideg volt. – Helena, a ZenithTech előterében vagyok. Megmondanád a recepciónak, hogy találkoznom kell apával?

Helena meglepettnek tűnt. – Drey, nem mondtad meg nekik a nevedet?

– Csak add át nekik a telefont. Majd én beszélek velük. Sajnálom, valószínűleg újak, így még nem tudják a nevedet – mondta Helena.

Helena hívása sokkal gyorsabban hatott, mint Audrey-é.

A recepciós egy nagy sóhajjal nyitotta ki neki az ajtót, és magában morgott: "Mégis mit képzel, ki ő?"

*****

Miközben Audrey a liftre várt, összefutott Marcus Drake-kel, az ügyvédi irodájuk egyik másik ügyvédjével. Marcus Drake megkérdezte: – Audrey, te is üzleti ügyben vagy itt?

Audrey rásandított. – Csak néhány személyes dolgot intézek. Te üzleti ügyben vagy itt?

– Igen, meg kell beszélnem valamit Mr. Mercerrel. Na mindegy, hagylak is. Hallottam, hogy taroltál a legutóbbi ügyeiddel. Elég lenyűgöző valakitől, aki ilyen fiatal – mondta Marcus vigyorogva.

Marcus és Robert riválisok voltak, és hogy a dolgok még zavarosabbak legyenek, Marcus felesége Robert volt felesége volt.

Audrey csak halványan elmosolyodott, nem igazán akarta kommentálni a dolgot.

– Viszlát, Marcus. Én most megyek fel – mondta.

Audrey kilépett a huszonkettedik emeleten, és azonnal elmondta a személyzetnek, miért van ott.

A vezetői iroda főtitkárnője régebben Helena volt, és néhány régi munkatárs még mindig ott dolgozott. Valaki felismerte Audrey-t, és egyenesen Robert irodájába vezette.

– Mit keresel itt, Drey? – kérdezte Robert kissé meglepődve.

Audrey vett egy mély lélegzetet, és mosolyogva becsukta az ajtót. – Apa, beszélnem kell veled valamiről.

Robert a homlokát ráncolta, egyértelműen bosszús volt. Utálta, amikor Audrey megjelent az irodájában.

– Miért nem tudjuk ezt otthon megbeszélni? – morgott.

Audrey meg sem rezzent a férfi hozzáállásától. Kihúzott egy széket, és egyenesen elé ült. – Szerintem jobb, ha itt beszéljük meg.

Robert letette a tollát, és szigorú pillantást vetett Audrey-ra. – Rendben, mi a helyzet?

– Szakítottam Adriannel. Apa, jobban teszed, ha lemondod azokat az esküvői meghívókat, mielőtt ebből az egészből hatalmas felfordulás lesz – mondta Audrey.