"Sinclair... Sinclair... Sinclair... Sinclair... Alaric Sinclair! Mit keresel te itt?!"

A jóképű, derűs természetű fiatalember némán meredt Alaric Sinclairre, és annyira megijedt, hogy a fogai kontrollálhatatlanul vacogni kezdtek.

"Ez a... te úgynevezett eskéd?"

A bizalomnak az a parányi nyoma, ami korábban Alaric Sinclair szemében megjelent, azonnal eltűnt, és csak a jéghidegség lépett a helyébe.

"Ez csupán véletlen. Soha többé nem menekülök el előled!"

Marcella Astor félelmében elengedte a kezét. Ez az apró mozdulat azonban Alaric Sinclair tekintetét még hidegebbé tette, és a körülötte lévő gonosz aura gyilkos aurává változott!

"Ne félj tőle, Marcella!"

Második bátyja kihasználta az alkalmat, felemelte a lányt, és a saját testével védelmezte. Annak ellenére, hogy annyira rettegett Alaric Sinclairtől, hogy remegni kezdett, mégis határozottan beszélt.

"Alaric Sinclair! Most már semmilyen hivatalos kapcsolatban nem állsz Marcellával! Mint a második legidősebb bátyjának, jogom van hazavinni őt!"

"Tűnj el."

Alaric Sinclair különösen komor arckifejezést öltött, miközben felállt. Amikor csak zsarnokként viselkedett, olyannak tűnt, mint maga a Halál.

Marcella Astor hallotta, ahogy a szíve hevesen dobog. "A fenébe is, megint ki fog rázni a hideg!" – gondolta magában.

"Nem fogok... Áh!"

Mielőtt Jasper Astor befejezhette volna a mondatot, Alaric Sinclair a gallérjánál fogva felemelte a lábáról, és lazán félredobta.

Alaric Sinclair odasétált Marcella Astorhoz. Hirtelen gonosz aurája miatt a lány úgy érezte, eláll a lélegzete, és elsötétül a látása.

"Marcella! Fuss, most rögtön!"

A második bátyja a fájdalomtól vonaglott, de még így is figyelmeztette a lányt.

Marcella Astor szorosan ökölbe szorította a kezét, hogy megfékezze a remegését. Olyan mozdulatlanul állt, mint egy cövek.

"Miért nem menekülsz el?"

Alaric Sinclair hunyorgott, miközben kinyújtotta a kezét, hogy megemelje a lány állát. Durva hüvelykujjával finoman végigsimított az ajkain, mintha csak össze akarna gyűjteni valamit.

Úgy tűnt, mintha maga a Halál osztaná ki az utolsó pillanatnyi könyörületet valakinek, aki éppen a túlvilágra készül átkelni.

Marcella Astor megpróbált erőt venni magán. Arra kényszerítette magát, hogy felemelje a fejét, és bátran Alaric Sinclair szemébe nézzen.

"Épp most mondtam neked, hogy soha többé nem futok el előled. Pontosan meg fogok jelenni a banketten, és megerősítem az eljegyzésünket. Hozzád megyek feleségül" – válaszolta komoly arccal.

"Minden adósságomat vissza fogom fizetni, amivel az előző életeinkből tartozom neked" – mondta magában.

Alaric Sinclair hideg és merev arckifejezése egy kicsit megenyhült, de ez még mindig nem volt elég.

"Azt hiszed, hogy csak úgy hiszek neked?"

"Hinni fogsz!" – válaszolta határozottan.

Kigombolta a blúza első gombját, és felfedett egy gyönyörű zafír medált.

Könnycsepp alakú volt, és titokzatos, mégis szelíd aurát árasztott. Az édesanyjától kapta ajándékba, és születése óta magánál tartotta.

Valamilyen oknál fogva kezdte levenni a medált. Anélkül, hogy bárki más unszolta volna, megragadta Alaric Sinclair kezét, és a tenyerébe tette.

"Tudnod kell, mennyire fontos nekem ez a medál. Most neked adom. Pontosan meg fogok jelenni a ma esti eljegyzési banketten, és te majd segítesz újra feltenni, rendben?"

"Marcella! Megőrültél?! Hogy adhatod annak a démonnak anyánk ajándékát?" – mondta Jasper Astor kétségbeesetten.

Marcella Astornak azonban nem volt ideje a bátyjára. Feszülten várta Alaric Sinclair ítéletét.

Érezte, ahogy a férfi jeges tekintete az arcára esik. Megállapodott rajta, mintha kívül-belül ki akarná ismerni.

Épp akkor szólalt meg, amikor Marcella Astor úgy érezte, mindjárt megkapja a halálos ítéletét.

"Rendben."

"Tudtam, hogy hinni fogsz nekem!"

Marcella Astor megkönnyebbülten felsóhajtott. Olyan vidáman mosolygott, hogy a szeme is csillogott. Ragyogó arckifejezése miatt a férfi jeges tekintete a másodperc töredékére megingott, mielőtt szertefoszlott volna a sötétséggel együtt. A váróteremben a légkör visszatért a normális kerékvágásba, és úgy tűnt, mintha újra tavasz lenne.

"Szuper! Túléltük!"

"Akkor este találkozunk! Gyerünk, második bátyám!"

Marcella Astor felsegítette a bátyját a földről, és minden további probléma nélkül elhagyták a repülőteret.

"Tényleg nem hiszem el, hogy az a démon, Alaric Sinclair, valóban hajlandó volt elengedni minket!"

Jasper Astor csak azután mert felszólalni a "démon" ellen, miután biztonságban voltak az autójában. A kormánykereket szorító ujjai még mindig enyhén remegtek.

Marcella Astor érezte, hogy egy kicsit belesajdul a szíve, ahogy a második bátyjára nézett. Nyilvánvalóan rendkívül félt, mégsem mulasztotta el soha megvédeni őt gondolkodás nélkül.

Előző életében a második bátyja úgy vigyázott rá, mint egy hercegnőre. Bármit megtett volna, amit a lány kívánt, még ha meg is kellett volna halnia érte.

Ő azonban úgy döntött, hogy Chloe Mercernek hisz, és soha nem törődött vele. Sőt, még kerülte és meg is vetette őt.

Eszébe jutott, hogy a férfi még akkor is szorosan előtte állt, amikor a halállal nézett szembe. "Ne félj, Marcella" – mondta neki mosolyogva.

A szeme kezdett felforrósodni.

Ekkor megcsörrent a táskájában a telefon. Marcella Astor felvette, és látta, hogy Chloe Mercer az. Az arckifejezése azonnal komorrá vált.

"Te tényleg nagyon ravasz vagy, Chloe Mercer. Épphogy csak eljöttünk, és te máris hívsz engem!"