Csak fekszem itt, és a legocsmányabb dolgot bámulom, amit valaha is láttam... el sem hiszem, hogy tényleg ebbe burkolózva aludtam. Kevesebbnek érzem magam tőle férfiként, az isten szerelmére, én vagyok a Pokol Királya, és mégis itt vagyok. Az egyetlen jó dolog, ami ebből kisült, az az volt, hogy láthattam a gyönyörű kis társamat hozzám bújva. Bármennyire is utáltam ezt a visszataszító színt, nem fogok panaszkodni neki. Amikor meglátta ezeket a lepedőket a boltban, csak úgy rám nézett, én meg elolvadtam. Ezzel a nézéssel mindent megkaphat, amit csak akar a pokolban. Bármire is vágyik a szíve, az az övé lehet. *Csak épp utálom a rózsaszínt.*

~ ~ ~

"Hogy tetszik eddig a társas élet? Számíthatok hamarosan egy unokahúgra vagy unokaöcsre?" – kérdezte Valerius egy apró kacsintás kíséretében.

"Kérlek, tudnál erre a találkozóra koncentrálni, Val? Nem engedhetünk meg magunknak semmilyen hibát, és nem mehet semmi gallyra. A királyságunknak legalább annyira szüksége van erre, mint Dariusnak. A bosszantó kis alfái nagy szálkává válhatnak a szemünkben, ha nem tetszik nekik, amit az asztalra teszünk, én pedig tényleg nem akarom eltenni láb alól egyiket sem, csak azért, hogy ez az egyesítés létrejöjjön" – hangsúlyozta Kaelar az öccsével folytatott gondolatátvitelben. "Nem mintha közöd lenne hozzá, de a »társas« élet tökéletes, Freya tökéletes, és nem. Egy ideig még nem lesznek unokahúgok vagy unokaöccsök. Nem vagyunk korcsok, Val. Nincs magas nemi vágyunk, amíg nem egyesülünk teljesen a társunkkal. Úgyhogy higgadj le, és fogd be, kérlek" – morogta Kaelar.

"Megkérdezném, mi ment a seggedbe, de valószínűleg pár cafatnyi rózsaszín lepedő, mi?" Valerius nem tudta megállni, hogy ne törjön ki belőle egy hangos kuncogás, amivel kiérdemelte Kaelar halálos pillantását. *Kaelar sötét ember volt, szerette a sötét színeket, hogy passzoljanak a kis fekete lelkéhez.* – gondolta magában Val, és elfojtott egy nevetést.

"Ha nem a bátyám lennél, úgy kiverném belőled a..." Kaelar szavába vágott Darius, aki a *csatlósaival* együtt belépett a terembe.

"Kaelar, ő itt Vance alfa. Ő a Félhold falka alfája. Nem sokkal azelőtt kapta meg az alfa címet, hogy apám, Alaric király úgy döntött, ide helyezi a királyság új központját. Ő egy csodálatos alfa, aki mindig a falkatársait helyezi előtérbe. Emellett ő is segített tárgyalni a többi alfával az egyesítésről, és nagy befolyással volt a döntésükre" – jelentette be Darius.

"Csodálatos, és mindig a falkatársait helyezi előtérbe, mi?" – gúnyolódott Valerius.

"Van valami probléma, amiről nem tudok, Valerius?" Darius éles pillantással vonta fel a szemöldökét rá.

Valerius Kaelarra nézett, valamilyen válaszra várva. Kaelar csak elmosolyodott, és így szólt: "Jelen pillanatban nincs, de a megbeszélés során rátérünk, amikor előállok az új követeléseimmel."

"Új követelések? Kaelar, minden rendben van?" Darius kezdett aggódni. Pár nappal ezelőtt minden olyan simán ment, amikor a királyságok egyesítéséről tárgyaltak. Mi a pokol történhetett, ami miatt Kaelar így megváltoztatta a véleményét a dolgokról?

~ ~ ~

"MI A FASZT JELENT AZ, HOGY NEM EGYESÍTED A KIRÁLYSÁGOKAT, HA TOVÁBBRA IS ÉN VAGYOK AZ ALFA?!?" Vance alfa kezdte elveszíteni az eszét. Kaelar a találkozó eleje óta egy utolsó bunkóként bánt vele minden kibaszott ok nélkül, most meg azt akarja, hogy mondjon le a címéről! "Elment a józan eszed, ha azt hiszed, hogy csak úgy lemondok a címemről! Nem elég, hogy ez az én születésjogom, de kidolgoztam a belem, hogy bizonyítsak, és nem fogom hagyni, hogy valami öntelt pöcs besétáljon ide, és elvegye tőlem!!" – morogta Vance alfa, próbálva megfélemlítően hangzani.

"Vigyázz a kibaszott nyelvedre, amikor a Királyomhoz beszélsz, *korcs*" – morrant baljósan Kellan, Kaelar Elit Csapatának kapitánya és a legjobb barátja, készen arra, hogy eltörje a férfi nyakát, ha még egy tiszteletlen szót is mer szólni a barátja, a Királya felé.

"*Korcs!* Egyesíteni akarod a királyságokat, a *lélekszívód* pedig még a nevemen sem tud szólítani! Már most látom, hogy ez milyen csodálatosan fog elsülni!" – gúnyolódott Vance Kaelaron.

Kaelart teljesen hidegen hagyták a szavai. "Ah, nos, látom, ez tényleg csak egy hatalmas időpocsékolás volt. Amúgy sincs már szükségem rá, hogy ez az egyesülés létrejöjjön." Kaelar száz százalékosan blöffölt, mégis a legtökéletesebb pókerarcot vágta. Darius összehúzta a szemöldökét, Vance arca pedig teljesen elfehéredett. Kaelar tudta, hogy megfogta őket. "Nos, mint mindig, Darius király, megtiszteltetés volt, és köszönöm, hogy megengedted, hogy beköltözzek a kastélyba, és az otthonomnak hívjam. Igazi úriember és Király vagy, de mi most távozunk" – beszélt Kaelar nyugodtan és őszintén, miközben felállt, hogy kisétáljon az ajtón.

"Várj!" – préselte ki magából Vance pánikolva. "Miért akarod, hogy lemondjak a címemről? Hogy ilyen korán átadjam az örökösömnek? Soha életemben nem találkoztunk, miért gyűlölsz ennyire?" Vance is majdnem annyira akarta, hogy ez a találkozó jól sikerüljön, mint Darius. Vance lányának egy démon volt a társa, és csak szerette volna neki ezt a plusz védelmet.

Egy gonosz gúnyos mosoly játszott Kaelar ajkán, mielőtt megfordult volna. "A társam, ismered őt." Kaelar csak ennyit mondott.

Vance azonnal arra a számtalan nőstény farkasra gondolt, akikkel lefeküdt. Vance sosem találta meg a társát, így ahhoz, hogy átvehesse a címet, úton kellett lennie egy örökösnek, különben az apja a fiatalabb testvérének és a társának adta volna. Ezért Vance talált magának egy nőstény farkast, és így született meg a fia, Corbin. "Sajnálom, Kaelar, de tényleg nem engem hibáztathatsz a társad szükségleteiért, még mielőtt megismert volna téged. Tudod, hogy a farkasoknak magas a nemi vágyuk, és míg egyesek meg tudják őrizni a szüzességüket, amíg meg nem találják a társukat, mások nem. Ha ez jelent valamit, valószínűleg már arra sem emlékszem, hogy lefeküdtem vele" – próbált Vance racionálisan érvelni, és igyekezett őszintének hangzani.

"Óhóóó, a francba" – mondta egyszerre Valerius és Kellan.

Szinte tapintani lehetett a Kaelarból áradó fojtogató haragot. Balor a kontrollért küzdött, Kaelar pedig azon gondolkodott, hogy át is adja neki. Kaelar összeszorította a fogát: "Nem feküdtél le a társammal. A kék veremben lennél, ha megtetted volna" – tudta még kipréselni magából Kaelar, de nem anélkül, hogy minden egyes szavát a lehető legtöbb méreggel ne itatta volna át.

"Akkor meg mi a fasz a probl..." – próbált megszólalni Vance, de félbeszakították.

"A neve Freya." Ez nem Kaelartól származott. Nem, ez Balor volt, aki a felszínre tört.

Vance arca egy pillanat alatt elsápadt. Rosszabbul festett, mint egy vámpír. Vance elméjét elárasztották a pletykák, amiket a lányról hallott az elején, és ahogy akkor csak megvonta a vállát, mintha mi sem történt volna. Persze, hogy komoly dolog volt! Történetesen ő volt a Pokol Királyának a társa! Kaelar semmiféle tiszteletlenséget nem fog eltűrni.

Valerius tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Ebben az univerzumban senki sem tudja lecsillapítani Balort, miután a felszínre tört.

~

Balor az esetek többségében jobban szeretett csendben maradni, mert tudta, hogy nagyon rövid a biztosítéka. Bármi fel tudta robbantani. Most, hogy megtalálta a társát, tudta, hogy ez a biztosíték gyakorlatilag megszűnt létezni. Nem tűri, hogy bárki is tiszteletlenül bánjon vele vagy a királyságával, így azt is tudta, hogy nem fogja eltűrni, ha valaki szándékosan vagy sem, de tiszteletlen a társával – és ez az *alfa* épp ezt tette. Balort nem érdekelte, mi történhet, ha megöli ezt a haszontalan korcsot. Ő érinthetetlen. Az ő királyságából senki sem merne ujjat húzni vele, Darius királyságából pedig bárki túl ostoba lenne ahhoz, hogy próbálkozzon. Ez az egész ország percek alatt lángokba borulhatna, ha ő úgy akarná.

~

Balor visszautasított bármit, ami a tiszteletnél kevesebb, jöjjön az bárkitől. Tisztában van a státuszával, tudja, milyen ember is ő valójában, és milyen jól irányítja a birodalmát. Szóval ezt a *korcsot*, aki tiszteletlen vele, nem fogja szó nélkül hagyni. Kaelar minden erejével próbálta visszavenni az irányítást. Kaelar épp olyan könyörtelen tudott lenni, mint Balor, de nem ment mindig egyből gyilkolni. Kaelar foglyokat vitt a pokolba; a lelkek adtak erőt a királyságának. Ezért vihetett csak elátkozott lelkeket, ártatlanokat soha. De Balor élvezte a gyilkolást.

"*Vance* alfa, én nem tűröm a tiszteletlenséget, és *nem* ejtek foglyokat" – szólalt meg Balor baljósan és hatalmas tekintéllyel, miközben hagyta, hogy az aurája átszivárogjon, amitől Dariuson kívül mindenki meghátrált. Balor elindult az asztal körül Vance felé, de hirtelen egy halk kopogás és egy még halkabb nyikorgó hang szakította félbe, ami az ajtó felől jött. Mindenki a bejárat felé kapta a fejét.

Apró ujjacskák fonódtak az ajtó szélére, majd egy ugyanilyen apró alak lépett be rajta félénken.

"M-mi t-történik i-itt..?" – Freya annyira rettegett, hogy nem tudta megállni, hogy ne dadogjon.