Kaelar elment a találkozójára Valeriusszal, és azóta eltelt pár óra. Indulás előtt egy kissé feszültnek tűnt. Amikor megkérdeztem, mi bántja, csak annyit mondott, hogy minden rendben, és folytatta a reggeli készítését. Nem akartam erőltetni, így annyiban hagytam, és inkább arra koncentráltam, hogy mosolyra bírjam, amíg el nem indul. Remélem, jól ment a megbeszélés. Csak a pletykákból tudom, hogy hirtelen haragú, és őszintén sajnálom azt, aki rosszat mond neki, amikor épp rátör az egyik dührohama. Freya ezen gondolkodott, és halkan felkuncogott azon, milyen őrült is a párja, miközben ő még sosem látta azt az oldalát, amiről mindenki pletykál. Őszintén szólva egyáltalán nem érdekelte, milyen szörnyeteg, ő volt a párja, és elfogadta őt, függetlenül attól, mit tett a múltban.

Freya a délelőtt nagy részét a házi feladata befejezésével és tévénézéssel töltötte. A falkában élés egyik előnye az volt, hogy minden hétvége háromnapos volt. Az alfák és a vének tanácsa sosem adott erre igazi magyarázatot, de senki sem panaszkodott miatta.

Épp amikor Freya nekiállt házi pizzát készíteni abból a rengeteg élelmiszerből, amit Kaelar vett. Kaelar egyáltalán nem örült az üres hűtőnek és szekrényeknek. Mindent beleadott, és teletömte az apró garázst ennivalóval. Csak pár nap telt el azóta, hogy Kaelar belépett az életébe, és Freya már most érezte, hogy felszedett néhány kilót. Bár nem panaszkodott; tudta, hogy alultáplált, és még jócskán híznia kell ahhoz, hogy elérje az egészséges testsúlyt.

Miközben a zenét énekelve készítette a pizzát, valami furcsa zümmögést kezdett hallani. Nem volt hangos, inkább csak halk zúgás. Freya azt hitte, a hűtőből vagy talán a sütőből jön, és próbálta figyelmen kívül hagyni, de amint folytatta volna a pizzakészítést, a zümmögés felerősödött. Olyannyira, hogy a kezével be kellett fognia a fülét. Ekkor jött rá, hogy a zaj a fejében van. *Mi a fene történik!* Freya próbálta megrázni a fejét, hogy elűzze a hangot, de az nem szűnt meg. Épp amikor már azt hitte, kezd megőrülni, a gondolatai azonnal Kaelarra terelődtek. Biztosan ő az! Valami baj történhetett; nem volt száz százalékig biztos benne, de a megérzése azt súgta, menjen, és nézze meg a párját. Így is tett.

~ ~ ~

Freya a kastély felé indult, de a kapunál két túlzottan kigyúrt őr megállította. – Mi járatban vagy itt, *farkastalan korcs*? – köpte felé az egyik őr. Freya megszokásból hátralépett egyet, de valahogy mégis sikerült megszólalnia. – K-Kaelart j-jöttem m-megkeresni... – átkozta magában a dadogását; mindig dadogott, ha megijedt.

Mindkét őr jóízűen felnevetett, miközben végigmérték az előttük álló aprócska teremtést. – Menj vissza oda, ahonnan jöttél, kicsim. Kaelar elég egyértelművé tette, hogy nem akarja, hogy holmi jöttment kurvák bukkanjanak fel itt. Biztos vagyok benne, hogy nincs problémája azzal, hogy maga szerezze meg őket, szóval állj le, amíg még teheted, és ne égesd magad tovább – mondta az egyik őr tiszta szórakozottsággal. – Húzz el innen, és bassz meg valaki mást! – tette hozzá a másik.

– É-én v-vagyok... a-a p-párja... – nyögte ki Freya zokogás közepette. Miért kell ennyire érzelgősnek lennie? Az őrök e szavak hallatán a földbe gyökerezett lábbal álltak, csodálkozó és rémült pillantást váltva egymással. Ha igaz, amit a lány mond, akkor mindketten olyanok, mint a halottak. Amikor az egyik őr feleszmélt: – Kaelar sosem említett semmilyen párt. Szóval szép próbálkozás, és elég a könnyekből. Nem dőlünk be neki. Takarodj, vagy a cellákba vetünk! – mondta gyűlölettel teli hangon.

– Ha csak egy ujjal is HOZZÁ MERSZ érni a Királynőnkhöz, a fejedet veszem, te *korcs*! – Egy mély, fenyegető morgás hallatszott a hátuk mögül, mire mindketten megpördültek, és Torokkal találták szembe magukat. Torok Darius király egyik csúcs harcosa volt, egyben Angel hercegnő párja is. Telivér démon volt, de elhagyta a királyságát, hogy csatlakozzon Dariuséhoz, amikor megtalálta a párját. Toroktól tartani kellett, ha a két királyság uralkodói családtagjairól volt szó. Lehet, hogy már nem tartozott az Obszidián Királysághoz, de továbbra is végtelen tiszteletet mutatott a királyuk, és most már a királynőjük iránt.

– Kizárt, hogy ez a *valami* Kaelar párja. A Holdistennő sosem párosítaná őt valakivel, aki olyan, mint *ő* – szólalt meg a bátor, ámde felettébb ostoba őr. Az egyik pillanatban még Freyát sértegette, a következőben pedig már a kapuhoz lapítva találta magát, miközben Torok lassan fojtogatta belőle az életet. A másik őr még csak megszólalni sem mert. Tudta, hogy hibáztak, és nem akart idióta munkatársa sorsára jutni.

Torok az utolsó pillanatban elengedte a férfit. Úgy döntött, a királyra bízza, mi legyen a sorsa. – Mindketten menjetek, és várjatok a börtönben. Kaelar a találkozója után majd elintéz benneteket – mosolyodott el gonoszul Torok. Mindketten elsápadtak, de engedelmeskedtek az utasításának, és a kastély felé indultak.

Miközben Torok arra várt, hogy két másik őr megjelenjen, és átvegye a helyüket, sietve beengedte Freyát. A lány szörnyen festett. Könnyáztatta arc, halk csuklások a sírástól. Ha Kaelar így látná, porig égetné a kastélyt. Freya megpróbálta letörölni a könnyeit és rendezni a légzését. Azért jött, hogy megkeresse Kaelart és megnézze, mi a baj, nem pedig azért, hogy Kaelarnak miatta kelljen aggódnia.

Amikor a másik két őr megérkezett, Torok a karját nyújtotta Freyának, hogy karoljon bele, amíg ő vezeti az utat, de Freya csak a fejét rázta. – Nem akarom látni, hogyan reagálna Kaelar, ha egy másik hím szagát érezné rajtam, vagy meglátna vele. Úgy hallottam, a démonok sokkal rosszabbak, mint a farkasok vagy a lycanok, ha a párjukról van szó. Inkább nem bosszantom fel. Már így is zaklatott – mondta Freya halvány mosollyal. – Rendben, Királynőm. Akkor elkísérem Kaelarhoz – viszonozta a mosolyt Torok.

– Kérlek, hívj csak Freyának.

~ ~ ~

Ahogy Freya először lépett be a kastélyba, teljesen elámult. Még sosem látott ennyire gyönyörű helyet. Igazi mestermű volt. Noha teljesen lekötötte a bámészkodás, mégis érezte a rá szegeződő tekinteteket. Tudta, hogy azt találgatják, mit keres itt. Még néhány suttogást is meghallott, de úgy döntött, figyelmen kívül hagyja őket. Ő csakis Kaelar miatt jött.

Torok a tárgyalóterem ajtajához vezette. A fejében lévő zümmögés csak egyre hangosabb lett, amióta ideért, és tudta, hogy igaza volt; ennek köze van Kaelarhoz. Freya összeszedte a bátorságát, halkan kopogtatott, majd kinyitotta az ajtót.

– M-mi t-történik i-itt...? – Freya azonnal elállt a lélegzete a látványtól. Minden férfi védekező testtartást vett fel, de a lány szeme kizárólag a párjára szegeződött. Kaelarnak tűnt, de a szemei sötét, tömör vörösek voltak, és a belőle áradó aura arra késztette Freyát, hogy hátralépjen. Mielőtt megfordulhatott volna, hogy elmeneküljön, Kaelar egy pislantás alatt előtte termett, és két kézzel megragadta az arcát.

– Mi a baj, Királynőm? Mi történt? Valaki bántott? Ki ríkatott meg? – Balor kérdést kérdésre halmozott. Készen állt megölni bárkit, aki kárt tett benne. Csak ki kellett mondania a szavakat, és máris mindennek vége.

– K-ki v-vagy t-te? – Freya remegő roncs volt.

Balor hatalmasat sóhajtott, majd elengedte az arcát, hogy átkarolja a lányt, miközben az orrát Freya nyakának hajlatába fúrta. Az illata azonnal megnyugtatta. Szüksége volt rá. – A nevem Balor, párom. Én vagyok Kaelar démona. Nem akartalak megijeszteni, édesem, és semmiképp sem akartam, hogy így találkozzunk – suttogta neki Balor. Mély, érdes, baljós hangja egy pillanat alatt tovatűnt. Már csak egy lágy, nyugtató, de még mindig reszelős hangot lehetett hallani.

A teremben tartózkodó férfiak megdöbbentek. A hírhedt Balor, aki ezreket mészárolt le, a szörnyeteg, akitől mindenki retteg, a férfi, aki érzelem, bűntudat és könyörület nélkül képes gyilkolni, egy óriási, kibaszott játékmaci volt a párja előtt. Valerius elmosolyodott magában; sosem gondolta volna, hogy bárki is képes hatni Balorra, de most ismét bebizonyosodott, hogy tévedett. Freya volt az az édes méz, amire ennek a gyilkos méhnek szüksége volt ahhoz, hogy kordában tartsák – hála a Holdistennőnek.

Vance viszont némileg megkönnyebbült. Talán Balor nem öli meg, feltéve, ha Freya megbocsát neki. Legalábbis meg kellett próbálnia.

Mielőtt Freya válaszolhatott volna Balornak, Vance megszólalt. – Freya, annyira örülök, hogy itt vagy! Már beszélni akartam... – Vance szavait egy fülsiketítő, ablakokat is megrepesztő morgás fojtotta belé. – Te *nem* szólsz hozzá! – mondta Balor összeszorított fogakkal. Freya csak folyamatosan kapkodta a tekintetét kettejük között. Aztán minden a helyére kattant.

– Szóval ez volt a zümmögő hang! Te voltál az! Azért, mert te vagy itt! – Freya szinte felsikoltott izgatottságában, hogy megtalálta a megoldást. Abban a pillanatban, hogy meglátta Balort, a zümmögés abbamaradt. Nem tudta, miért kezdődött egyáltalán, de örült, hogy vége.

– Milyen zümmögő hang? – Ezúttal Valerius szólalt meg, felkeltve az érdeklődését ez az apró információ, megfeledkezve arról, hogy a testvére épp arra készül, hogy lemészárolja Vance-t.

– Ez a köztünk lévő páros kötődés, avagy kapcsolat. Ha már teljesen egybekeltünk, egy halk dúdolássá válik, majdnem mintha csak magadban dúdolnál. Csak akkor fog megjelenni, ha előjövök, és nem vagyok a közelében. A kötelék csak tudatja vele, hogy jönnie kell hozzám, 'segíteni' rajtam, ha úgy tetszik. Te tudod a legjobban, Val, hogy csak akkor jövök a felszínre, ha feltétlenül muszáj. Szóval, ahogy most felbukkantam, a kötelékünk hívta őt, hogy találjon meg és nyugtasson meg. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni – mondta Balor némi bosszúsággal a hangjában. Legszívesebben megölné ezt a faszkalapot, amiért annyi fájdalmat okozott a párjának, és az emberek mégis folyton elvonják a figyelmét. Vagyis konkrétan egyetlen ember. Freya folyamatosan az egyik kezével a karját simogatta, a másikkal pedig nyugtató köröket rajzolt a hátára, arra kényszerítve Balort, hogy nyugodt maradjon. Tudta, hogy Freya pontosan tudja, mit csinál. Nem akarja, hogy az érzelmei vezéreljék, és Balor ezért csak még jobban szerette.

– Balor, te már tudod, de a nevem Freya. Illik rendesen bemutatkoznom, hiszen ez az első találkozásunk – Freya édesen rámosolygott. Nem akarta itt hagyni őt, hogy befejezze a 'megbeszélést', ezért gyorsan kellett cselekednie, mielőtt újra Vance-re összpontosítana. Semmi oka nem volt végighallgatni, amit a férfi mondani akar. Nem érdekelte. Így minden figyelmét ismét a vad párjára irányította.

– Hazaviszel? Azt akarom, hogy menjünk haza, kérlek.