Készen álltam a 'következményekre', amikkel ennek az értéktelen alfának a meggyilkolása járt volna. De arra nem voltam felkészülve, hogy a párom vörös, feldagadt szemekkel lép be azon az ajtón. Ez a látvány a dühnek egy olyan szintjére lökött, amiről nem is tudtam, hogy létezik bennem. Az egész világot porig égetném, ha az ő biztonságáról lenne szó. Miután az illata megnyugtatta, rájött, hogy a lány jól van, és csak azért jött, hogy megnézze őt. Balor legbelül fülig ért a szája, de a többi férfi előtt megőrizte a pókerarcát. Nem volt hajlandó futni hagyni Vance-t. Balor a fejét akarta. Ő volt az oka annak, hogy a párjával az elmúlt tíz évben olyan szörnyen bántak. Még ha az előző alfája hazugságokkal tömte is a férfi fejét, tudnia kellett volna, mi a helyes és mi a helytelen. Azt, hogy egy egész falka ellene forduljon egy gyermeknek, Balor nem hagyta annyiban, különösen, mivel a párjáról volt szó.

Balor épp kezdte volna visszairányítani a figyelmét Vance-re, amikor meghallotta a legédesebb hangot, a saját, személyes dallamát. – Hazaviszel? Azt akarom, hogy menjünk haza, kérlek. – Lenyézett a drága, aprócska párjára, és szinte elolvadt a szavaitól. Az elméje teljesen kiürült, minden korábbi gondolata köddé vált. *Azt mondta, azt akarja, hogy MI menjünk haza!* – Kaelar szinte üvöltött Balornak az izgatottságtól. Balor képtelen volt szavakat formálni, csak úgy nézett Freyára, mintha transzba esett volna.

Freya kihasználta a pillanatot, megfogta a kezét, és elkezdte kivezetni a teremből, hogy hazamenjenek. Attól félt, hogy a férfi kizökken a kábulatból, és mégsem megy el vele. Freya nem tudta, hogy Balornak és Kaelarnak eszük ágában sem volt visszatérni a találkozóra. Balor viszonozta a kézszorítást, és boldogan követte a párját haza. Az ő otthonukba. A fellegekben járt, amikor a lány az otthon szót említette. Úgy gondolta rá, mint az *ő* közös otthonukra, és Balor teljesen odavolt a gondolattól.

~ ~ ~

Valóban különleges látvány volt, ahogy Freya megállította Balort a '*vadászat*' kellős közepén. Aztán a férfi csak úgy kisétált vele azon az ajtón, mint egy elveszett kiskutya. Valerius tudta, hogy a párok bizonyos hatalommal bírnak egymás felett, de azt nem gondolta volna, hogy a kötelék elég erős ahhoz, hogy megállítsa Balort. Biztos volt benne, hogy mindenféle őrült pletyka kap majd szárnyra, amint meglátják őket együtt hazasétálni. Valerius megrázta magát, elhessegetve a gondolatait, és visszafordult a teremben lévő férfiak felé.

– Darius, te tudtad, mi zajlik ebben a falkában? – Valerius felkészült a legrosszabbra. Nem akarta Dariust is hibáztatni, de ha a király tudott arról, hogy Vance hogyan bántatja Freyát mindenkivel, Kaelar elpusztítja ezt a királyságot, és hazaviszi a népét. Bármennyire is szeretett volna Valerius hazatérni, nem tehette. Legalábbis addig nem, amíg meg nem találta a párját.

– Fogalmam sincs, mi a fasz folyik itt! Alpha Vance, mi a poklot tettél Freyával?! Kölyökkorom óta ismerem Kaelart! Apám mutatott be minket egymásnak, és még SOHA nem láttam Balort a felszínen! Már kezdtem azt hinni, hogy a démonáról szóló pletykák mind hamisak. Hát meglepetés, nagyon is igazi, és a te kibaszott fejedet akarja egy ezüsttálcán! – Darius majd’ felrobbant a dühtől. Amikor Darius elvesztette a türelmét, a kastélyban mindenki elbújt, és halálos csend uralkodott, amíg Alys meg nem érkezett, hogy megnyugtassa. Egy dühöngő lycan elszabadulása nem olyasmi volt, amit félvállról lehet venni.

– Igen, *Alpha* Vance, mit is tettél a mi királynőnkkel... – gúnyolódott Valerius. Azt akarta, hogy Darius foglalkozzon Vance-szel, ne pedig Kaelar. Így semmi sem akadályozná meg, hogy a megállapodás tovább folytatódjon.

– Freya 10 évvel ezelőtt került a falkánkba. Alpha Garret a Kőriserdő falkából hozta el az árvaházunkba abban a reményben, hogy befogadjuk. Mi vagyunk a legnagyobb és hozzá legközelebb eső természetfeletti árvaház. Természetesen beleegyeztem. Még csak kölyök volt, ha jól emlékszem, alig egy héttel múlt nyolcéves. A szüleit egy kóbor támadásban ölték meg, és a harcosok épp időben érkeztek, mielőtt Freyára rontottak volna. Nem értettem, Alpha Garret miért nem keresett neki egy családot a saját vérfalkájában, ahol felnevelhetik, de nem akartam kérdezősködni, hiszen egy kölyökről volt szó. Miután a papírmunka lezajlott, és hivatalosan is a Félhold tagja lett, Alpha Garret elkezdte mondogatni, hogy Freya hibája volt a szülei halála. A 'rétre' akart menni a születésnapján. Mindenféle szörnyűséget állított róla, hogy miket csinál és hogyan viselkedik. Én csak megdöbbentem, hogy egy alfa képes ennyire gyűlölni egy gyermeket. Természetesen egy szavát sem hittem el... A Bétám, a Gammám és a vezető Deltám viszont bedőltek neki, azonnal minden bizalmukat Garretbe vetették. Én sajnos figyelmen kívül hagytam az egészet. Letettem a kölyköt az árvaházban, és visszatértem az alfa teendőimhez. – Vance a legelején kezdte, és meg-megállt, hogy megbizonyosodjon róla, tudják követni a történetét.

– És aztán? – Darius egyre türelmetlenebb lett.

– Körülbelül egy héttel azután, hogy Freya idekerült, elkezdtem hívásokat és leveleket kapni az árvaházból. Az igazgatók folyamatosan Freya viselkedésére panaszkodtak. Nem csináltam belőle nagy ügyet, mert hiszen csak egy kölyök. Milyen kárt is okozhatna? Elküldtem a Gammámat és a Deltámat, hogy nézzenek rá, és mindketten azzal a jelentéssel tértek vissza, hogy zaklatja a többi gyereket, megrongálta a tulajdont, és nem hajlandó hallgatni a felnőttekre és az igazgatókra. Így hát elmentem én is, hogy ellenőrizzem. Amikor odaértem, csak tévét nézett, és a legédesebb kisgyerek volt, akit valaha láttam. Nem tudta, hogy figyelem. Nem akartam, hogy csak azért viselkedjen jól, mert ott vagyok. De az igazgatók azt mondták, Freya meghallotta, hogy jövök, és csak megjátszotta, hogy jó. Mondtam nekik, hogy csak végezzék a munkájukat, és én személyesen kifizetek minden általa okozott kárt. Még csak egy kölyök volt, és ha ki akarták tenni, az nem fog megtörténni. Sosem küldenék el egy kölyköt. Kénytelenek lesznek megküzdeni vele. Egyetlen vadóc kölyökkel elbírnak. Minden átkozott nap ilyenekkel foglalkoznak. Szóval eljöttem, és visszamentem dolgozni. Soha egyetlen számlát sem kaptam semmiféle kárról onnan, a hívások és a levelek is abbamaradtak, így azt feltételeztem, hogy kiismerték őt; végül is épp csak elvesztette a szüleit. Persze, hogy lehetnek dühkitörései. Úgyhogy eszembe sem jutott többet ellenőrizni, mi van vele. – Vance ismét szünetet tartott.

– Csak hogy tudd, Vance, Val itt rendkívül jó abban, hogy megállapítsa, ha valaki hazudik – szólalt meg Kellan, készen arra, hogy kiüsse a fickót, ha az megpróbálja átverni őket. Valerius édesanyjának egyik áldása az volt a fia számára, hogy képes volt belelátni az emberekbe, gyakorlatilag két lábon járó hazugságvizsgálóként működött. – figyelmeztetett Kellan.

– Jó tudni. Mindenesetre egészen a 16. születésnapjáig nem hallottam róluk. Mármint hallottam a róla keringő pletykákat, de én mindig hallottam pletykákat mindenkiről, és ugyanazt tettem, mint bárki más esetében. Mindig megmondtam nekik, hogy hagyják abba; én vagyok az alfa, úgyhogy feltételeztem, hogy hallgatnak rám, és többnyire így is történt. Akit rászóltam, soha többé nem említett semmit róla vagy bárki másról a jelenlétemben. Nem sokkal ezután a pletykák is teljesen abbamaradtak. De a 16. születésnapján az igazgatók áthívtak látogatóba, és én el is mentem. Közölték velem, hogy Freya nem alakult át, hogy farkastalan, emiatt nagyon feldúlt lett, és kiköltözött az árvaházból. Nem értettem, ez miért venné rá a költözésre; még mindig csak egy kölyök volt, és nem volt hová mennie. Személyesen indultam a keresésére, és épp Abbotték kis garázslakásába költözött be. A fiam, Corbin segített neki, így azt hittem, tényleg önszántából költözött el. A fiam biztos mondta volna, ha nem így van. És ennyit tudok. Senki sem keresett meg, hogy bármi mást elmondjon Freyáról. Tudom, hogy szemmel kellett volna tartanom, de nem tettem, és alfaként cserbenhagytam őt. Én voltam az esélye egy jó, boldog életre itt, és kudarcot vallottam. Sajnálom! – Vance szinte suttogva mondta ki az utolsó mondatokat, áradt belőle a bűntudat és a szégyen.

Valerius csak nevetett. Szóval tényleg csak ennyit tudott Vance, és ezért rettegett ennyire Kaelartól és Balortól. Vance még a bántalmazásról sem tudott, és már így is egy szánalmas roncs volt. Valerius alig várta, hogy elmondhassa ezt Kaelarnak; így Kaelarnak nem kellett megölnie őt. Minden rendben lesz, gondolta magában Valerius.

– Akkor hadd értsem jól. Elküldted a Gammádat és Deltádat, akiknek már abban a másodpercben problémájuk volt Freyával, amikor Alpha Garret megetette velük azt a sok faszságot. Mégis miért gondoltad, hogy az igazat fogják mondani? Hát persze, hogy hazudtak. Meg akartak szabadulni Freyától. Tehát miután a telefonhívások és levelek megszűntek, egyszer sem néztél rá a kölyökre, akit befogadtál a falkába? Az árvaházatok a TE falkatagjaiddal van tele. Egyedül Freya lóg ki a sorból! Ó, Istenem, nem hiszem el, hogy ennyire vak vagy. Megszabadultak tőle, te pedig csak hagytad. Csak elképzelni tudom, mit *tettek* vele. – Darius teljesen tanácstalan volt. – Nem fogom tudni elviselni, ha bántották őt. Ó, Istenem, csak sejteni tudom, mennyire félhetett; annyira szégyellem, hogy a Félhold falkát a királyságomnak nevezem. – Darius a kezébe temette a fejét, miközben próbálta feldolgozni a hallottakat.

– Nos, Darius király, hadd meséljem el, mi is történt a Királynőnkkel, amíg itt volt. – Valerius is csak azért tudta, mi történt, mert Kaelar elmondta neki. Freya biztosan dühös lenne, ha tudná, hogy Kaelar olvasott a gondolataiban. Kaelar tudta, hogy a lány nem akarná elmondani az igazságot, mert félne attól, mit tenne Kaelar azokkal az emberekkel. Így Kaelar a saját kezébe vette a dolgokat. Freya idővel biztosan megbocsát neki, ha kiderül, remélte Kaelar. Valerius gondolatait Darius egyik embere szakította félbe.

– Mi az a kék verem? – kérdezte Voss, Darius harmadik embere.