Megfagyott a szív a mellkasomban a látványtól, ahogy Sloane az ajtóban állt, szeme tágra nyílt a döbbenettől a Vandermere név hallatán. Felkészültem az elkerülhetetlen vallatásra, pulzusom szinte a bordáimat döngette. Sloane tökéletesen kontúrozott arca eltorzult, szája kinyílt, hogy minden bizonnyal ízekre szedjen és megalázzon ott helyben, az előtérben. De óriási megkönnyebbülésemre, mielőtt akár egyetlen újabb követelőző szótagot is kiejthetett volna, hirtelen megjelent egy kétségbeesett esküvőszervező, és pánikszerű utasítások forgatagában elragadta a menyasszonyt az utolsó simításokra.

Remegve fújtam ki a levegőt, mintha csak egy száguldó golyó elől hajoltam volna el, és azonnal visszafordultam Gideon felé. Rögtön a kitalált háttértörténetére fókuszáltam, szemem puszta hitetlenkedéssel szűkült össze.

– Honnan a pokolból szedted elő a „Vandermere” vezetéknevet? – vontam felelősségre fojtott, sürgető sziszegéssel.

Nem szavakkal felelt. Egyszerűen csak felemelte a hatalmas karját, és könnyedén rámutatott egy arra járó, ezüsttálcát egyensúlyozó pincérre. Szememmel követtem a tekintetét, egyenesen a tálca közepén pihenő évjáratos borosüvegre. Gideon könnyedén leemelt két kristálypoharat a tálcáról, és az egyiket a kezembe nyomta. Letekintettem és a sötét üvegre nyomtatott merész, elegáns címkére bámultam: *Vandermere*.

– Okos – jegyeztem meg, őszintén lenyűgözve a dzsigoló nevetségesen gyors észjárásától a kiélezett helyzetben. – De valójában értesz is valamit a borokhoz?

Ahelyett, hogy meghátrált volna, egyenesen belépett a személyes teremve. A levegő azonnal besűrűsödött köztünk. Veszélyesen közel hajolt, mozdulata lágy volt és ragadozószerű, mígnem drága kölnijének mámorító, pézsmás illata teljesen be nem burkolt. Pajkos, végtelenül magabiztos mosoly játszott formás ajkán.

– Azt tudom, hogy a bor olyan, mint az emberek – duruzsolta mélyen vibráló, búgó hangon. – A legjobbakat lassan kell kiélvezni. Először is magadba szívod az aromáját... – Sötét, átható tekintete szándékosan az ajkamra tévedt, és egy szívdobogtató pillanatig ott is időzött. – Aztán épphogy csak megkóstolod... és csak ezután élvezel ki minden egyes kortyot.

Hangjának nyers mágnesessége váratlan, áruló borzongást küldött végig a gerincemen. Egyetlen másodpercem sem maradt feldolgozni a köztünk izzó, fojtogató feszültséget, mert a bálterem nehéz kétszárnyú ajtaja szélesre tárult, és az ültetők hatékonyan terelni kezdték a vendégeket a kápolna felé.

Maga az esküvői ceremónia egy valóságos pszichológiai rémálom volt. Feszülten ültem a fényezett fapadban, testtartásom olyan merev volt, hogy szinte pattanásig feszültem. Olyan görcsösen szorítottam Gideon nagy, meleg kezét, hogy az ujjperceim teljesen kifehéredtek, és ujjízületeim fizikailag is fájtak az óriási nyomástól.

Fenn az oltárnál ott állt Sloane és Chase. Ahogy néztem, amint fogadalmat tesznek egymásnak, pontosan olyan érzés volt, mintha üvegszilánkok őrlődnének a mellkasomban. Minden egyes újrahasznosított, üres, örök hűséget fogadó ígéret, amely elhagyta Chase száját, felért egy egyenes, csípős pofonnal. Kegyetlen visszhangja volt hajszálpontosan ugyanazoknak a szavaknak, amelyeket egykor nekem suttogott.

– Ha továbbra is így szorítasz, édesem, elzáródik a vérkeringésem – suttogta Gideon olyan közel hajolva hozzám, hogy meleg lehelete játékosan csiklandozta a fülem érzékeny kagylóját.

Némileg lazítottam a halálos szorításomon, és lenyeltem a torkomban lévő hatalmas gombócot.

– Akár rögtön el is tudnék játszani egy drámai ájulást – ajánlotta fel halkan, cinkos mormolással. – Vagy ha úgy jobban tetszik, véletlenül ráboríthatnám a vörösbort a menyasszony makulátlan, hófehér ruhájára. Csak egy szavadba kerül, és vége a szenvedésednek.

A mellkasomra nehezedő, bénító súly ellenére egy apró, őszinte mosoly mégis áttört a fájdalmamon teljesen nevetséges, rezzenéstelen arccal tett ajánlatára.

Az ezt követő pazar, túlzó fogadás a gazdagság émelyítő fitogtatása volt, én pedig nem bujkálhattam a végtelenségig. Sloane-nak végül sikerült sarokba szorítania egy abszurd módon hatalmas pezsgőpiramis közelében. Az émelyítő kedvesség maszkját viselte, tökéletesen fényesített ajka rémisztő mosolyra húzódott.

– Tessa! Annyira örülök, hogy eljöttél – harsogta, ügyelve arra, hogy a körülöttünk álló elit vendégek biztosan fültanúi legyenek megjátszott nagylelkűségének. – Őszintén szólva mindent jelent számomra, hogy túl tudtunk lépni az egész... drámán.

Chase ott állt mellette. Tekintete végigsöpört a testemen, és láthatóan nyugtázta, hogy teljesen másképp festek. Kirívóan egyértelmű volt a csalódottsága. Arra számított, hogy egy megtört, szánalmas, zokogó roncsként fogok megjelenni. Ehelyett sugárzóan, ép lélekkel és teljesen fesztelenül álltam ott.

Sloane hamar észrevette, hogy a férje engem bámul, és azonnal lézerpontos figyelmét a kísérőmre irányította. Önelégülten végigmérte Gideont, szeme összeszűkült, miközben végigpásztázta rajta a drága öltönyt.

– Szóval – dorombolta Sloane, a hangja csak úgy csöpögött az arcátlan leereszkedéstől. – Ez valami futó új kapcsolat? Igazán hamar túltetted magad a dolgokon.

Gideon a másodperc törtrészéig sem habozott. Határozott, vadul birtokló karjával átkarolta a derekamat, és hátamat szorosan mellkasának szilárd, kemény falához húzta.

– Vőlegény – javította ki könnyedén Gideon, hangja mély, parancsoló dörgése abszolút tekintélyt parancsolt. Átható, sötét tekintete mozdulatlan, engedhetetlen nézésben fonódott össze a nőével. – Vicces, hogy ezt mondod, Sloane. Úgy tűnik, nem Tessa az, aki még mindig a múltban él.

Sloane önelégült arckifejezése megtört. Mielőtt azonban visszavághatott volna, sznob baráti köre körénk sereglett, egyértelműen alig várva, hogy próbára tegyék ezt a titokzatos jövevényt.

– Vandermere? – vonta kérdőre egyikük élesen. – Különös. Nem hallottam egyetlen Vandermere-ről sem a környéken.

Gideon könnyedén hárította a szóbeli csapást, hidegvére őrjítően tökéletes maradt. – Ez azért van, mert elsősorban nemzetközi befektetésekre fókuszálok, nem pedig a híres szőlőültetvények irányítására. Ritkán jut időm a helyi társasági életre.

Aztán anélkül, hogy akár egyetlen ütemet is kihagyott volna, Gideon hanyagul hűtlen exem felé fordította a figyelmét. Egyenesen a kegyelemdöfésre hajtott.

– Mellesleg, Chase – vontatta a szavakat Gideon társalgási, de halálos szándéktól csöpögő hangon. – Hogy halad az a projekt az Onyx Rakparton? Úgy hallottam, gondjaid akadtak a környezetvédelmi engedélyekkel.

Chase egy szempillantás alatt halálsápadt lett, álla pedig leesett a megdöbbent, rémült csendben. Teljesen váratlanul érte és letaglózta Gideon szigorúan bizalmas, belsős információja.

Sloane dühös lett, amiért elterelődött róluk a figyelem, és kétségbeesetten próbálta visszaszerezni az irányítást azzal, hogy megjátszott, mérgező szánalommal próbált lekicsinyelni.

– Nos, ez csupán annyira meglepő – sóhajtott nagyot Sloane, úgy járatva a tekintetét köztem és Gideon között, mintha valami tragikusan össze nem illő páros lennénk. – Ti ketten egyértelműen teljesen más világból jöttetek. Őszintén, Tessa, soha, de soha nem hittem volna, hogy képes leszel túllépni Chase-en.

Gideon lassan elmosolyodott, sötét szemében éles, hihetetlenül veszélyes fény villant. Szorosabbra fogta a derekam, és még közelebb húzott az oldalához, egységes frontot mutatva.

– Vagy talán – vágott vissza Gideon, hangjából fagyos bársonyosság áradt –, te egyszerűen csak sosem voltál tisztában a valódi értékével.

Érezve, hogyan foszlik semmibe a hidegvérem mérgező pillantásuk bénító súlya alatt, Gideon rutinosan elirányított onnan, és a félhomályos táncparkett közepére vezetett.

Ahogy a lassú, dallamos zene ritmusára tökéletes harmóniában ringatóztunk, szinte éreztem, hogy Sloane valósággal gyilkos pillantásokat vet ránk a bálterem túloldaláról. A védőburok, amelyet Gideon körém vont, repedezni kezdett, és keserű bizonytalanságom végül a felszínre tört.

Felnéztem ellenállhatatlanul jóképű arcára, és bevallottam a szánalmas, kínos igazságot.

– Én csak egy egyszerű ruhabolti eladónő vagyok – suttogtam, hangom remegett a súlyos önmarcangolástól. – Eközben Sloane hajszálpontosan az én áloméletemet éli azzal a férfival, akiről őszintén azt hittem, hogy a férjem lesz.

Gideon úgy állta a könnyes tekintetemet, hogy a szemében a szánalom legkisebb szikrája sem csillant meg. Csak nyers, kendőzetlen őszinteség sugárzott belőle.

– Ha az áloméleted az, hogy kígyó legyél, aki egy hűtlen idiótához ment feleségül, akkor nagyon komolyan újra kell gondolnod a céljaidat.

Nyers, kendőzetlen stílusa váratlan, akaratlan nevetést csalt ki belőlem, áttörve a rajtam eluralkodó nyomorúság vastag rétegét. Mélyen a szemembe nézett, és lerombolta minden gondosan felépített védőfalamat. Teljesen átlátott a kemény, megtörhetetlen nő álarcán, amelyet kétségbeesetten próbáltam magamon tartani.

– Nem érdemelted meg, hogy ezen kelljen keresztülmenned – mormolta lágyan. Hüvelykujjával gyengéden simogatni kezdte a derekam ívét, amitől forróság öntötte el a remegő testemet.

Mivel képtelen voltam tovább elviselni a fogadás fojtogató színjátékát, közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam, hogy el akarok menni.

Gideon egy percig sem faggatott. Tekintete elsötétült, hangja pedig egy egész oktávval mélyült, újabb borzongást küldve a zsigereimbe.

– Fenn van tartva számomra egy lakosztály itt a szállodában – ajánlotta fel, és a köztünk parázsló romantikus feszültségtől szinte besűrűsödött a levegő. – Ha továbbra is gondoskodni szeretnél a befektetésed megtérüléséről... itt hagyhatjuk ezt az unalmas bulit, és végre tényleg szórakozhatunk egyet.

– Azt nagyon szeretném – mondtam, és a habozás legkisebb jele nélkül néztem fel rá.