Caleb lenyomta a kilincset Arthur Kenrick professzor tágas irodájának nehéz tölgyfa ajtaján, és intett Cleónak, hogy lépjen be elsőként. A benti levegő fizikai falként csapódott Cleónak. A szobában fojtogató feszültség uralkodott, tele volt egykori társainak szigorú, ítélkező arcaival, akik kifejezetten erre a pillanatra gyűltek össze. Vállt a vállnak vetve ültek, úgy meredve rá, mintha egy bűnöző lépett volna be a tárgyalóterembe.

Abban a másodpercben, ahogy Cleo átlépte a küszöböt, a megfagyott élőkép megtört. Maya Winslow felpattant az ablak melletti székéből. Ragyogó, barátságos mosolyt villantott, amely begyakorolt tökéletességgel ért el a szeméig.

– Cleo! Eljöttél! – csicseregte Maya, előrelépve és kinyújtva a karját, hogy fizikailag is megragadja Cleo kezét.

Cleo kitért a közeledő ölelés elől. Testtartása merev maradt, a hangja lapos. – Azért jöttem, hogy átadjam a bocsánatkérésemet.

Az üzleties hangnem úgy hatott, mint egy kapcsoló. Maya leeresztette a kezét. Ragyogó mosolya remegő, törékeny maszkká oldódott. Visszalépett egy felet, vállai megereszkedtek a reszkető áldozat jól begyakorolt szerepében. Tágra nyílt szemében könnyek gyűltek.

– Még mindig azt hiszed, hogy én tettem, ugye? – csuklott el Maya hangja. – Soha nem másoltam le a dolgozatodat, Cleo. Ha tényleg ezt hiszed, vigyük az ügyet egyenesen a dékánhoz. Akár most rögtön kérhetünk egy hivatalos vizsgálatot.

Cleo lesütve tartotta a tekintetét. A fényesre csiszolt fapadlót bámulta, nem volt hajlandó belemenni Maya színjátékába. Tudta, hogy a szoba minden pislogását figyeli.

– A dolgozataink közötti megdöbbentő hasonlóságok megriasztottak – magyarázta Cleo nyugodtan, hangjában nyoma sem volt agressziónak. – Természetes reakció volt, amikor a saját megfogalmazásaimat láttam viszont valaki más munkájában. De az aggodalmaimat szigorúan ezen a laboratóriumi körön belül tartottam. Soha nem állt szándékomban pletykálni. Soha egyetlen vádat sem terjesztettem ezen a szobán kívül.

Azt ezt követő csend pattanásig feszült. Cleo hallotta a ruhák halk zizegését, ahogy a körülötte ülő felsőbbévesek fészkelődni kezdtek a helyükön. A bőrébe fúródó ellenséges tekintetek enyhülni kezdtek. Néhányan leengedték a keresztbe font karjukat. Lassan ráébredtek – Cleo nem volt az a rosszindulatú, pletykaterjesztő felbujtó, akinek gondolták. Családon belül tartotta a vitát.

De nem mindenkit sikerült meggyőzni. Declan Kenrick íróasztalának szélének támaszkodva ült. Ő volt a tanszék vitathatatlan aranyifjúja, hibátlan tanulmányi eredménnyel és könnyed sármmal. Egykor Cleo hőse volt. Most a kifejezése olyan hideg maradt, mint a fagy.

– Kizárólag a te magánnyomozásaid miatt suttognak a kampuszon Maya tisztességéről – jelentette ki Declan. Hangja átszelte a szobát, nem hordozva magában semmi együttérzést. – Sárba tiportad a nevét. A nyilvános bocsánatkérés csekély ár az általad okozott károkért.

A közelben ülő Nolan Pierce is közbeszólt, hogy támogassa bálványát. – Csak tedd ezt rendbe, Cleo. Maya túlságosan gyengéd ahhoz, hogy elviselje ezt a fajta stresszt. Állítsuk helyre a békét, és lépjünk tovább.

Cleo felismerte a csapdát. Itt nem tudta lerombolni Maya bajbajutott hölgy-rutinját. A csapat már kiválasztotta a hercegnőjét. Ha most visszavágna, azzal csak megkeseredettnek tűnne.

Lenyelte a büszkeségét, és neheztelését mélyen a mellkasába zárta. Felemelte a fejét, és egyenesen Mayára nézett.

– Bocsánatot kérek, Maya – mondta Cleo tiszta, formális pontossággal. – Rosszul kezeltem a helyzetet, és ezzel fájdalmat okoztam neked. Végre magunk mögött hagyhatjuk ezt az ügyet?

Maya azonnal felélénkült. A könnyek eltűntek, helyüket édes jóindulat vette át.

– Cleo, nincs mit megbocsátani! – sugárzott Maya. Megfordult, odasétált Kenrick professzorhoz, és könnyedén letámasztotta a kezét az íróasztalára. Kokettáló, hízelgő pillantást vetett az idősebb férfira. – Látja, professzor úr? Cleo nem akart semmi rosszat. Kérem, legyen elnéző vele.

Arthur Kenrick arca olyan hideg maradt, mint a gránit. Mély, szűretlen csalódottsággal meredt Cleóra. Mindennél többre értékelte a morális integritást a nyers intelligenciánál, és az ő szemében Cleo elbukott egy kritikus jellempróbán.

– Minden hiba következményeket von maga után – jelentette ki Arthur, hangja nem hagyott teret a vitának. – Hamarosan megkezdjük az új kutatási projektünket. A büntetésed a következő: te egyedül fogod kiválogatni és rendszerezni az egész csapat minden egyes nyers adatát, mielőtt az aktív laboratóriumi munka elkezdődik. Ez magában foglalja a kézzel írt betegnaplók digitalizálását, a statisztikai hibaellenőrzések lefuttatását és a referenciatáblázatok formázását.

Az elbocsátás a levegőben lógott. Cleo megfordult, és kiment az ajtón, a pulzusa a fülében dobolt.

Ahogy kilépett a folyosóra, az emlékek zsigeri hulláma csapott le rá. A steril szag feloldódott, helyét a megsemmisítő kimerültség szelleme vette át. Emlékezett pontosan erre a büntetésre az előző életéből. Emlékezett arra, ahogy hajnali háromig egyedül ült a jéghideg archívumban, éhezve, mert lekéste az étkezde nyitvatartását, és dideregve egy vékony pulóverben. Emlékezett a tönkretett gyomra mardosó fájdalmára, amely fekélyekké vérzett, a felhalmozódó rossz jegyekre, mert zéró ideje volt a saját vizsgáira tanulni, és a végső árulásra, amikor a csapat elégtelenként söpörte le a monumentális erőfeszítését.

Gépként használták, majd eldobták. Hajszálpontosan ugyanannak a csapdának a szélén állt, de ezúttal nem volt hajlandó megtörni.

– Hé, Cleo!

Léptek siettek végig a folyosón. Maya utolérte, és képmutatóan átkarolta Cleo könyökét.

– Segíthetek az adatok válogatásában – ajánlotta fel Maya fojtott, cinkos suttogással. – Ha csendben csináljuk, Kenrick professzor sosem fogja megtudni.

Marcus és Caleb épp időben léptek ki az irodából ahhoz, hogy meghallják az ajánlatot. Azonnal közbeléptek.

– Hagyd rá, Maya – mondta Caleb, és a vállánál fogva visszahúzta a lányt. – Egyedül kell szembenéznie a büntetésével. Nem szabadna fedezned őt azok után, amit tett.

Marcus egyetértően bólintott. – Ne szórakozz Kenrick utasításaival. Az akták válogatásával amúgy is olcsón megússza.

Cleo csak mosolygott. Ajkainak sarka udvarias hála maszkjává görbült. – Kösz, srácok. Megoldom.

Belenyúlt a válltáskájába. Ujjai a füzeteit súrolták, amíg meg nem találták egy elegáns, sima doboz kemény széleit. Előhúzta, és felemelte a folyosó neonfényeibe.

– Tulajdonképpen, Maya – jelentette ki Cleo, és a lány felé fordult. – Abban a nagy sietségben, hogy bocsánatot kérjek az imént, elfelejtettem átadni az ajándékomat.

A csoport megállt. Marcus összehúzta a szemét a bársonydoboz láttán. Azonnal felismerte az ismerős formát és az ezüstcsatot.

– Ez Declan érme? – kérdezte Marcus megdöbbenéstől elhalkuló hangon.

Ez volt Declan legbecsesebb érme az első nagyobb orvosi versenyéről. A tárgynak hatalmas eszmei értéke volt.

Cleo felpattintotta a fedelet. Az aranyfelület megcsillant a sötét bársonybélésen.

– Amikor küszködő harmadéves voltam, elrontottam egy kulcsfontosságú laborgyakorlatot – magyarázta Cleo a döbbent csoportnak. – Kenrick professzor mindenki előtt leteremtett. Declan ezt a szerencsehozó talizmánt ajándékozta nekem, hogy megvigasztaljon. Tökéletesen bevált.

Közelebb lépett Mayához, és odanyújtotta a nyitott dobozt.

– Úgy hallottam, hogy súlyos depresszióval küzdesz ez az egész botrány miatt – mondta Cleo, hangjából csöpögött a tettetett szimpátia. – Fogd. Használd szerencsehozó talizmánként. Declan hitt az erejében.

Maya megdermedve állt, és a csillogó fémet bámulta. Szeme intenzív, szűretlen vággyal villant meg. Kétségbeesetten magáénak akarta tudni Declan legjelentősebb eredményét. Ha pont az ő szeme láttára veszi el, azzal bizonyítaná végső dominanciáját Cleo felett, és bebetonozná a helyét, mint a csapat vitathatatlan középpontja. Már látta maga előtt az alsóbbévesek irigykedő pillantásait, ha viselné.

Az ujjai megrezzentek, kétségbeesetten ki akartak nyúlni, hogy kikapják a bársonydobozt. De Marcus és Caleb súlyos, figyelő tekintete a földhöz szögezte. Meg kellett őriznie a tökéletes, önzetlen homlokzatát. Ha elfogadja egy másik lány becses, személyes ajándékát, azzal darabokra törné azt a szentéletű illúziót, amelynek a felépítésével épp most töltött el egy órát Kenrick irodájában.

Maya összeszorította a fogát, és egy erőltetett, gyengéd mosolyt préselt az arcára. Felemelte a kezét, és finoman visszatolta a dobozt Cleo mellkasa felé.

– Semmiképp sem fogadhatom el Declan személyes ajándékát, amit neked adott – mormolta Maya.