Declan ellökte az útból a remegő technikust, és felnyitotta a polírozott mahagóni íróasztalán pihenő elegáns laptopot. Éles tekintete a világító képernyőre tapadt, s végigfutotta az Apex Global Kórház tönkretett főoldalán éktelenkedő provokatív, sértő kihívást. Kifejezése a másodperc töredéke alatt halálossá változott.

– Benji mester? – mormolta Declan. Sötét, veszélyes réssé szűkült a szeme, ahogy elolvasta a hacker durva álnevét. Ajka merev, vértelen vonallá vékonyodott. – Hehe. Túl kedves voltam? Ezért nem félnek még mindig néhányan megásni a saját sírjukat?

A tágas vezetői irodában mintha azonnal zuhanni kezdett volna a hőmérséklet. Magas termetéből a harag fojtogató aurája sugárzott, megfagyasztva a levegőt a helyiségben. Az ajtóban összehúzódó technikusok visszatartották a lélegzetüket, rettegve attól, hogy ők lesznek legendás dühének első áldozatai. A közelben álló Dalton letörölt egy csepp hideg verejtéket a halántékáról. *Túl kedves?* – gondolta Dalton kétségbeesetten. *Mindenki tudja, hogy a főnök a Pokol Királyának élő reinkarnációja. Senki sem mer ujjat húzni vele.* Kivéve persze Chloét.

Declan fagyos, ragadozó tekintete elszakadt a monitorról, és súlyosan asszisztensére nehezedett. – Kiderítetted, kicsoda ez a Benji mester? – követelte, hangja mély, halálos morajlás volt. – Pontos személyazonosságot és fizikai tartózkodási helyet akarok, de azonnal.

Dalton lehajtotta a fejét, arca égett a szégyentől az intenzív fürkészés alatt. – A kiberbiztonsági osztályunk kiküldte elit hackereit, Mr. Lancaster. De nem tudják áttörni a behatoló másodlagos tűzfalát. Egyetlen apró információt sem tudunk kinyerni erről a személyről.

Declan jóképű arca még sötétebbé vált. Hideg, megmásíthatatlan ultimátumot adott. – Két lehetőséget adok. Vagy azonnal kideríted te magad, hogy ki ez a személy, vagy mész, és segítséget kérsz Lachlantől.

*Lachlan?* Dalton megborzongott. Az ötéves kisfiú örökölte apja rémisztő intellektusát. Ez csecsemőkora óta tartó, szigorú képzéssel párosulva oda vezetett, hogy Lachlan úrfi démoni, világszínvonalú hacker képességekkel rendelkezett. Ám szívességet kérni a gyerektől azt jelentette, hogy az ember kiteszi magát megbocsáthatatlan, halálos szarkazmusának.

Dalton rápillantott Declan karcsú ujjaira, amelyek az asztalon doboltak, elkeseredetten vágyva a haladékra. – Uram, esetleg megkérhetné...

– Úgy nézek ki, mint akinek van erre ideje? – vágott közbe Declan, puszta megvetéssel gúnyolódva. Tekintete pengévé élesedett. – Kifelé.

Dalton kimenekült az irodából, végigrohanva a folyosón. Amikor berontott a Kiberbiztonsági Osztályra, a terem hibaüzeneteket mutató képernyők és eszeveszett gépelés kaotikus zűrzavara volt. Hangosan tapsolt egyet. – Figyeljetek ide! Hacsak nem akarjátok a következő szabadságotokat ebbe a szerverszobába zárva tölteni, jobb, ha feltöritek ezt a tűzfalat!

Az informatikai stáb kétségbeesetten felnyögött, ujjaik a billentyűzeten repkedtek. De ahogy Dalton átnézett a válluk felett, rájött erőfeszítéseik hiábavalóságára. A hacker 2D-s jelszavak láncolatát állította fel. A felület úgy nézett ki, mint egy primitív, óvodás szintű kirakós játék, mégis könnyedén blokkolta az osztály által indított összes nyers erőre építő támadást. A megalázott csapat, akiket immár sokadszorra zártak ki a saját szervereikből, beismerte a vereséget.

A hevesen izzadó Dalton visszavonult egy csendes sarokba, és elővette a telefonját. Tárcsázta az ötéves csodagyereket.

A vonal összekapcsolódott. Csend.

– Lachlan úrfi, mit csinálsz éppen? – kérdezte Dalton, próbálva lazának tűnni, miközben leplezte növekvő pánikját.

– Szívességet akarsz kérni – válaszolta hűvösen Lachlan.

Dalton nagyot nyelt. – Az Apex Globalt rosszindulatú hackerek támadták meg. Lachlan úrfi, lennél olyan kedves, hogy rászánsz egy kicsit az értékes idődből, és segítesz nekünk helyreállítani a rendszert? – kérlelte, hangja már-már könyörgésbe csuklott.

A vonal túlsó végén Lachlan hangja könnyed maradt, mentes mindenféle vállalati hűségtől vagy sürgetéstől. – Értem... De nem.

*Kattanás.*

Dalton az élettelen telefonját bámulta, és tehetetlenül felsóhajtott. Visszafordult a monitorok felé, és dühösen meredt a rajzfilmszerű 2D-s jelszóképernyőre, amely gúnyt űzött egy többmilliárd dolláros nagyvállalatból. Fogcsikorgatva újra tárcsázta a számot.

– Mi az? – szólt bele Lachlan, hangja jéghideg volt.

– Hahó, Lachlan úrfi! Tudnál kérlek segíteni Dalton bácsinak?

– Fog nekem fizetni az Apex Global?

Dalton úgy érezte, elhagyja a lélek a testét. – Lachlan úrfi, az Apex Global az apukád cége! A jövőben úgyis rád fogja hagyni.

– Nem érdekel.

Kétségbeesésében Dalton más szemszögből próbálkozott, egyenesen bűntudatot akarva ébreszteni. – Ugyan már, csak nem akarod látni, hogy valaki ott kint a te apukádat piszkálja, ugye? A sárba tiporják a nevét.

*Kattanás.*

Dalton leeresztette a telefont, legyőzötten. A kölyök gondolkodás nélkül letette.

Eközben kilométerekkel arrébb, a Déli Városrészben lévő villa tágas, halálos csendbe burkolózó hálószobájában Declan apró, fizikai másolata ült nyílegyenesen egy egyedi bőr gamer székben. Lachlan kifejezéstelenül bámulta az íróasztalát beborító hatalmas, csúcstechnológiás, többmonitoros elrendezést. A kórház tönkretett weboldala világított a középső képernyőn, a hacker durva szövegét mutatva.

Lachlan újra és újra elolvasta a kihívás ezen konkrét sorát. *Declan Lancaster, hogy merészeled bántani a szép lányokat?*

Halvány, észrevehető ingerültség villant meg sötét szemeiben. Az ismeretlen hacker nyilvános utalása, miszerint hatalmas apja egy gyáva ember, aki tehetetlen nőket zsarnokoskodik, érzékeny pontot érintett. *Apu lányokat bánt? Nevetséges.*

– Gyerekes – köpte oda megvetően az ötéves fiú.

Kis kezei a másodperc töredékéig a világító mechanikus billentyűzet felett lebegtek, mielőtt leereszkedtek volna. Ujjai rémisztő, vakító sebességgel táncoltak a billentyűkön. Kódsorok zuhogtak le a másodlagos monitorokon. Kikerülte a másodlagos tűzfal bonyolult rétegeit, pillanatok alatt megfejtve a 2D-s jelszavak óvodás szintű láncolatát, amely a kórház elit informatikai osztályán is kifogott.

Lachlan puszta percek alatt szisztematikusan megtisztította a központi rendszert a rosszindulatú vírustól. Újraindította a biztonsági protokollokat, és hibátlanul helyreállította az Apex Global teljes vállalati hálózatát. De itt nem állt meg. Ujjai tovább repkedtek, agresszívan visszakövetve a támadó hacker rejtett digitális nyomát.

Több proxy szerveren is navigált, lefejtve a behatoló álcázó szoftverének rétegeit. Egy földrajzi térkép ugrott fel a képernyőjén, és egy piros jeladó egyértelműen villogott. A helyszín egy konkrét, alacsony jövedelmű lakótelepre korlátozódott, amely pontosan az Északi Városrészben, Prosper Townban helyezkedett el.

A bonyolult küldetés teljesítésével Lachlan megragadta egyedi okostelefonját, és tárcsázta apja privát számát.

A helyreállított vezetői irodában Declan hátradőlt bőrszékében. Épp most nézte végig, ahogy a kaotikus hibaüzenetek képernyői elsötétülnek, és helyüket az Apex Global vállalati hálózatának jól ismert, makulátlan felülete veszi át. A válságot elhárították.

Telefonja rezgett az asztalon. Látva a hívóazonosítót, felvette.

– Fizess – követelte Lachlan abban a pillanatban, ahogy a hívás létrejött, minden udvariaskodást mellőzve.

Declan sátortetőbe font ujjain nyugtatta az állát; fia zsenialitása lenyűgözte, de nem lepte meg. A fiúnak nem volt párja. – Mit kérsz? – kérdezte Declan simán. Soha nem tartotta vissza a jutalmat az elvégzett szolgáltatásokért.

– Anyut – ejtette ki Lachlan.

Az egyetlen szó súlyosan lógott a hívás feszült csendjében. Declan szorosabbra fogta a telefont. Értetlenül állt fia hirtelen jött, konkrét rögeszméje előtt. Az elmúlt napokban minden beszélgetés ehhez az egyetlen követeléshez kanyarodott vissza. *Lego? Anyu. Jutalom? Anyu.* Declan a paranoia rövid hullámát érezte. A kis srác ösztönösen tudta volna, hogy Chloe visszatért az országba?

Declan elméje sebesen járt. Aztán sötét szemeiben számító csillogás villant. Meglátta a tökéletes lehetőséget egy bizonyos, szükséges terv végrehajtására.

– Ha látni akarod az anyukádat, előbb meg kell ígérned apunak valami nagyon fontosat – mondta Declan, hangja meggyőző, manipulatív tónusra ereszkedve.

Lachlan csendben maradt, és figyelt.

– Néhány napon belül apu talál neked egy vadonatúj dadát – folytatta Declan simán. – Ő fog gondoskodni az étkezéseidről, és veled fog élni a házban. Ha sikerül kijönnöd vele, megígérem, hogy hagyom, hogy találkozz az anyukáddal.