Julian hideg, követelőző tekintete alatt Lucian nagyot nyelt. Nem mert egyetlen másodpercet sem pazarolni, és gyorsan letérdelt, hogy megvizsgálja Sylvie állapotát.

Sylvie zihálva vette a levegőt, a kezdeti sokkhullám lassan csillapodott. – Amikor először földet értem, éles fájdalmat éreztem a mellkasomban – suttogta gyenge és erőtlen hangon. – De most csak zsibbadást érzek mindenhol. Egyáltalán nem tudom mozgatni a karom. Ezen kívül azt hiszem, jól vagyok.

Lucian összeráncolta a homlokát, kezei profi módon mozogtak, hogy ellenőrizzék az életfunkcióit. – Képtelenség. Hat méter magasból ugrott. Szerencséje, hogy még egyáltalán életben van.

Sylvie egy erőtlen, esetlen mosolyt eresztett el. – Amikor láttam Hayest zuhanni... pánikba estem. Nem gondoltam a magasságra. Csak nem hagyhattam, hogy bármi baja essen.

Abban a pillanatban figyelmen kívül hagyta a saját biztonságát. Egyetlen ösztöne az volt, hogy megvédje Hayest. Ez a gyermeket védelmező anya nyers ösztöne volt.

A nő sápadt, meggyötört arcát nézve, Lucian hirtelen, mélységes tiszteletet érzett iránta.

Julian fölöttük állt, sötét szemeit Sylvie-re szegezve. Arckifejezése olvashatatlan volt, olyan összetett, kavargó mélységgel teli, amilyet még soha senkinek nem mutatott azelőtt.

Egy rövid vizsgálat után Lucian megkönnyebbülten sóhajtott. – Szerencsére a légvár felfogta az esését. Nincs belső vérzés. A bal karja azonban eltört. Kórházba kell vinnünk, hogy helyrerakjuk a csontot.

Ezt hallva, a feszes ránc Julian homlokán végre kisimult. Kiegyenesedett, merev testtartása csak egy hajszálnyit lazult.

Ekkor lépett elő a pláza igazgatója. Sápadt volt és izzadt, a keze remegett, miközben újra és újra meghajolt. – Mr. Sterling, mélységesen sajnálom! Ez egy szörnyű baleset volt. Plázánk vállalja a teljes felelősséget. Fedezzük a hölgy és az ifjú úr minden orvosi költségét. Le is zárjuk a játszóteret, hogy megerősítsük az összes biztonsági korlátot.

A férfi bocsánatkérése kétségbeesett és őszinte volt.

Julian jóképű arca mégis kifejezéstelen maradt. Rá sem nézett az igazgatóra. Vékony ajkai szétnyíltak, és egy jéghideg hangot eresztettek szabadjára. – Nincs szükség rá. Nincs rá szükség, hogy ez a pláza valaha is újra kinyisson. Ezenkívül mondja meg a nőnek, aki meglökte a fiamat, hogy adja fel magát a rendőrségen naplemente előtt.

Anélkül, hogy választ várt volna, Julian felkapta Hayest a karjaiba, és elsétált. Magas, parancsoló alakja a tekintély elsöprő auráját sugározta.

A visszamaradt tömeg figyelte a távozását, megborzongva a szavai súlya alatt. Ennek a férfinak a puszta hatalma is rémisztő volt. Egyetlen mondattal tönkretett egy több millió dolláros üzletet.

Fél órán belül a Zenith Galleriában történt sokkoló incidens felrobbantotta az internetet, elfoglalva a legfelső helyeket minden közösségi média platformon.

Valaki a tömegben felismerte Juliant és „Giselle-t”, a hír pedig gyorsan országos szenzációvá nőtte ki magát.

A felkapott hashtagek uralták a hírfolyamokat:

#Giselle megmenti a fiát#

#A Sterling-örökös túléli a zuhanást#

A rémisztő ugrásról készült nagy felbontású videók sebesen terjedtek, megmutatva, ahogy Sylvie leveti magát az erkélyről, hogy a levegőben védje meg a fiút.

A netezők elárasztották a kommenteket dicséretekkel.

„Te jó ég, ez meleg volt! Megállt a szívem!”

„Giselle hihetetlen! Egy percig sem habozott.”

„Ez is bizonyítja, mennyire szereti a családját. Ő egy igazi hős!”

„Ő a tökéletes társ Mr. Sterling számára!”

Az ashbourne-i Sterling-birtokon az idősebb Sterling-házaspár sokkos állapotban nézte a híreket.

– Milyen veszélyes! Olyan kevésen múlt! – zihált Julian édesanyja.

Julian apja lenyűgözve bámulta a képernyőt. – Giselle mindig olyan hidegnek és távolságtartónak tűnt Hayesszel szemben. Mindig a munkájára koncentrált, és alig töltött vele időt. De belegondolni, hogy egy ilyen kritikus pillanatban az életét is kockáztatja a fiúért... Kiváló. Ez egy igazi édesanya.

Felesége határozott egyetértéssel bólintott. – Igen. Most már mindenképpen el fogom ismerni őt a menyünkként.

Ugyanebben a pillanatban, a város másik felén lévő sötét, elhagyatott szobában, az igazi Giselle egy élő rémálmot élt át.

Már két kimerítő napja volt bezárva. Csuklóit és bokáit szorosan vastag kenderkötél kötötte át, és egy vastag gézréteget tömtek mélyen a szájába, elnémítva a kiáltásait. Clive Garrick olyan drogokat fecskendezett be neki, amelyek minden csepp erőt kiszívtak az izmaiból, tehetetlenné téve őt a férfi brutális bántalmazásával szemben. Az állandó kínok állapotában volt.

Hirtelen egy televíziós közvetítés hangja szűrődött át a külső szobából a nehéz faajtón keresztül.

– Friss hírek a Zenith Galleriában történt sokkoló balesetről. Julian Sterling felesége a saját biztonságát figyelmen kívül hagyva a második emeletről leugorva mentette meg kisfiukat a végzetes zuhanástól...

Julian? A fia?

Giselle szeme tágra nyílt. Bedrogozott testének minden megmaradt energiáját összegyűjtve, végighúzta magát a hideg, piszkos padlón. Az ajtó felé kúszott, arcát az alján lévő keskeny réshez nyomta, hogy megpillanthassa a kinti képernyőt.

Amikor meglátta a híradó felvételeit, a tiszta érzelmi összeomlás hulláma öntötte el.

Az nem ő volt! Az Sylvie volt!

Az a nyomorult lány megígérte, hogy soha többé nem mutatkozik Julian előtt. Mégis, ott volt, Juliannel vásárolt, és a hősies édesanyát játszotta Hayesnek. Sylvie ellopta az életét, a férjét és a jövőjét!

Vad, gyilkos düh emésztette fel Giselle-t. A köteleknek rontva vonaglott, a teste remegett, ahogy megpróbált kiszabadulni. Tompa, dühös sikolyok szakadtak fel a torkából. – Mmf! Mmmf! – Legszívesebben kikaparta volna Sylvie szemét. Meg akarta ölni.

A hirtelen jött felfordulást hallva az ajtó kivágódott.

Clive Garrick lépett a szobába, és kegyetlen, gúnyos mosollyal nézett le vonagló, kétségbeesett alakjára. – Úgy tűnik, mintha még maradt volna egy kis erőd.

Giselle csak felbámulni tudott rá, szeme a tehetetlen kétségbeeséstől tágra nyílt, és tompa tiltakozásokat hallatott, ahogy a férfi közelebb lépett.