**NÉZŐPONT: VALENTINA**

Mereven ülök a félhomályos bokszban, magamban pedig ordítok. Mi a poklot csinálok? Rome-mal és Dariusszal iszom, azzal a két legjóképűbb férfival, akikkel valaha találkoztam. A ragacsos bőrülés túl melegnek érződik csupasz combom hátulján, és a klub nehéz, ritmikus basszusa egyenesen a csontjaimig hatol. Fogammal áthúzom az alsó ajkamat, tekintetem a két férfi éles állkapcsa és megkapó vonásai között cikázik. A félhomály durva, férfias árnyékokat vet az arcukra, kiemelve a köztük lévő hasonlóságot. A hasonlóság miatt önkéntelenül is kibukik belőlem a legnyilvánvalóbb kérdés.

– Ikrek vagytok? – kérdezem tőlük. A hangom a megszokottnál egy oktávval magasabban cseng, elárulva a bennem rejlő idegességet.

Rome-ból gazdag, laza nevetés tör ki, amely átszakítja az asztalnál uralkodó fojtogató feszültséget. Előredől, és izmos alkarjával az asztalra támaszkodik. – Nem, két évvel fiatalabb vagyok nála, de ezt mindenki megkérdezi.

Darius nem nevet. Néma marad, akár egy tekintélyt parancsoló izomhegy, aki sötét, fojtogató energiát sugároz. Súlyos tekintetét a bal kezemre szegezi. Pontosabban a gyűrűsujjamra. A gyomrom egyenesen a padlódeszkákig zuhan. A karikagyűrű halvány, gyenge nyoma, amit négy gyötrelmes évig viseltem, még mindig látható. Hüvelykujjammal átdörzsölöm a nyomot, és azt kívánom, bárcsak letörölhetném. Tartós, megalázó bélyegként emlékeztet arra a házasságra, amely azzal ért véget, hogy rajtakaptam Prestont, amint egy másik nőbe temetkezik az irodai asztalán. Az emlék élesen és émelyítően villan fel a szemem előtt. Darius átható tekintetétől fojtogatva vak pánik kerít hatalmába. El kell tűnnöm innen.

Hirtelen felállok, remegő kezemmel kisimítom a piros ruhám anyagát. – Úgy érzem, csak a terhetekre vagyok. Magatokra hagyjalak titeket.

– Nem zavarsz – morran fel Darius.

Nagy, meleg keze átnyúl az asztalon, és rákulcsolódik a csuklómra. Bőrének hirtelen forrósága vad lökéshullámot küld végig a karomon. Az érintkezési pontot bámulom, miközben a szívem a bordáimnak kalapál.

– Igaza van. Maradj még velünk egy kicsit. Szeretnélek megismerni – teszi hozzá Rome. Mély gödröcskéi láthatóvá válnak a félhomályban, éles kontrasztot nyújtva bátyja sötét komorságával.

Hirtelen Darius szorítása a csuklómon szorosabbra fonódik. A nyomás megdöbbentő. Felszisszenek, szemöldököm zavartan ráncolódik, miközben próbálom visszahúzni a kezem. Abban a pillanatban, ahogy észleli a kellemetlenségemet, visszarántja a kezét. Úgy engedi el a csuklóm, mintha a bőröm izzó parázsból lenne.

– Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni. A barátaid bizonyára várnak rád – közli jéghidegen.

Hangja mentes minden érzelemtől. Hátradől a bőrülésben, szilárd falat emelve közénk távolság gyanánt. Az azonnali elutasítás úgy ér, mint egy fizikai ütés a mellkasomra. A bizonytalanság megsemmisítő hulláma csapódik nekem, elnyomva a klub hangos zenéjét. Preston mérgező kritikái végtelenített szalagként üvöltenek a fejemben. Azt mondta, hogy képtelenség engem szeretni. Azt mondta, unalmas vagyok. Azt mondta, nem vagyok elég jó. Attól, hogy egy olyan férfi utasít vissza újra, aki nem is ismer, ki nem sírt könnyektől szorul el a torkom. Felkapom a táskám az asztalról, és kimenekülök a bárból. Átverekszem magam a táncparketten vonagló, izzadt testeken, kétségbeesetten vágyva a friss oxigénre.

Amint kiérek a hűvös járdára, a telefonom megrezzen a kezemben. Villantok egy pillantást a repedt képernyőre, és gondolkodás nélkül kinyomom Nate bejövő hívását. Egyszerűen nem tudok ma este a jóindulatú kérdéseivel foglalkozni. Lelépek a járdaszegélyről, és bevetem magam egy várakozó sárga taxi hátsó ülésére, majd behúzom magam mögött a nehéz ajtót.

– Hová lesz, hölgyem? – kérdezi a sofőr a válla felett.

Most először adom meg a sofőrnek a vadonatúj címemet. Homlokomat a hűvös ablaküvegnek támasztom, miközben a taxi beolvad a városi forgalomba. Most meg kell tanulnom egyedül élni. Keserű, üres nevetés hagyja el az ajkam a sötét taxiban. A hang nyers és szánalmas. A kibaszott házasságom felét amúgy is elszigetelten töltöttem. Preston sosem volt otthon, mindig későig dolgozott, vagy a készséges asszisztensét dugta a drága mahagóni bútorain. Egyedül ettem, egyedül aludtam, és egyedül éltem túl éveken át. Ennek sem kellene másmilyennek tűnnie.

A taxi megáll a biztonságos, elit épületem előtt. Kifizetem a fuvart, adok egy bőséges borravalót, és kilépek a csendes utcára. Besétálok a világos előcsarnokba, a sarkam kopog a csiszolt márványpadlón.

– Jó estét, Miss Lombardi! – köszönt egy udvarias bólintással Ned, az éjszakai portás az asztala mögül.

– Jó estét, Ned! – válaszolom, feszült, kimerült mosolyt erőltetve az arcomra.

Felszállok a privát lifttel, és egyenesen az ismeretlen, hideg lakásomba lépek. A tér csendje fülsiketítő. Felkapcsolom a mennyezeti lámpát, és a nappalit uraló, kicsomagolatlan kartondobozok tornyosuló halmait bámulom. Porszemcsék táncolnak a vakító, durva fényben. Táskámat az előszobai asztalra ejtem. Úgy döntöm, ez a kései, nyomorúságos óra a tökéletes alkalom arra, hogy takarítással tereljem el a figyelmemet. Ha elfoglalom a kezem ennek a romhalmaznak a szétválogatásával, talán az agyam is végre befogja a pofáját.

**NÉZŐPONT: ROME**

Amint Valentina szexi piros ruhája eltűnik a sűrű tömegben, elragadó mosolyom lehervad. A barátságos álca porrá hullik. Darius felé fordulok, mellkasom közepéből pedig düh sugárzik. Farkasom vicsorog, és fel-alá járkál az elmémben nőstényünk hirtelen elvesztése miatt.

– Mi a kibaszott problémád? Megtalálom a társam, te meg eldobod magadtól! – morgom a szavakat, miközben a kezeim szorosan ökölbe szorulnak mellettem.

Darius összeszorított fogakkal vicsorog vissza, sötét szemei megvillannak a klub félhomályában. – A te társad? Ő az enyém.

A birtokló méreg a hangjában felforralja a véremet. Mielőtt még itt a bokszban széttéphetnénk egymást, és hatalmas jelenetet rendeznénk, egy ismerős alak bukkan fel a tömegből. Bátyánk, Vaughn csúszik be arra a bőrszékre, amit Valentina az imént hagyott üresen.

Vaughn zihál, vastag könyökét az asztalnak támasztja, miközben széles mellkasa hevesen emelkedik és süllyed az inge alatt. Kétségbeesetten beletúr sötét hajába; úgy néz ki, mint aki épp most sprintelte át a várost. – Srácok, soha nem fogjátok elhinni, mi történt velem. Épp most láttam a társamat. Épp csak annyi időm volt, hogy rájöjjek, ő az, mielőtt beült egy taxiba, és elhajtott.

Darius homlokát ráncolja, és felkapja súlyos kristálypoharát. Egyetlen brutális, égető korttyal lehúzza a maradék borostyánszínű whiskey-t, és a fapulthoz vágja a poharat.

– Hadd találjam ki. Hosszú fekete haja van, enyhén napbarnított bőre, egy szexi piros ruhája, ami kiemeli az idomait, és szép zöld szeme – morran fel Darius, kézfejével megtörölve a száját.

Vaughn megfagy. A testvérünket bámulja, álla leesik a puszta döbbenettől. – Honnan a faszból tudod ezt?

– Mert pontosan öt perccel ezelőtt azon a helyen ült, ahol most te. Úgy tűnik, drága fivéreim, hogy mindhármunknak pontosan ugyanaz a nő a társa – mondom neki színtelen hangon, miközben egy nehéz kezet húzok végig az arcomon. A helyzet puszta képtelensége száguldó tehervonatként csapódik belém.

Vaughn pislog, küzdve a hatalmas természetfeletti kinyilatkoztatás feldolgozásával. – Hogy a pokolba érted azt, hogy itt ült? Ismeritek őt?

– Valentinának hívják, és a szó szoros értelmében ez az összes információ, amit sikerült összegyűjtenünk, mielőtt az agresszíven területvédő bátyánk udvariasan elküldte a picsába – magyarázom, hangomban irritációval.

Vaughn lángoló tekintetét Dariusra szegezi, némán követelve az azonnali magyarázatot.

Darius hatalmas, széles mellkasa előtt fonja keresztbe masszív karjait; zaklatottnak tűnik. Tekintete a bőrpad üres részére siklik, ahol a lány friss eper illata már kezd elhalványulni.

– Egy karikagyűrű nyoma volt a gyűrűsujján. Bepánikoltam. Nem tudom, talán csak azért jött ide, hogy a férje háta mögött szórakozzon egyet – motyogja Darius, miközben megrándul az állkapcsa.

Felhorkanok nevetséges magyarázkodásán. A gondolat, hogy a sors által nekünk rendelt társ egy hűtlen feleség lenne, sértés a szent kötelékre nézve, de Darius mindig is paranoiás rohadék volt, ha a bizalomról volt szó. Megrázom a fejem; nem hagyom, hogy ez a monumentális éjszaka katasztrófával végződjön. Felállok a bokszból, és precíz, határozott mozdulatokkal gombolom be méretre szabott zakómat.

– Tegyük ezt tisztába. Elmegyek, és megkeresem a szőke barátját.