_Sienna szemszöge_

A gyomrom korgott, egy éles, mardosó fájdalom hasított át az Alessióval való konfrontációm csökkenő adrenalinján. Nyilvánvaló emlékeztetőként szolgált arra, hogy egyetlen falatot sem ettem azóta, hogy betettem a lábam erre a kiterjedt birtokra. Az órák egybemosódtak a hálószoba magánzárkájában. Fel-alá járkáltam a keményfa padlón, a fájó gyomromat dörzsölve, fuldokolva az ellenségem területének csendjében. A falak úgy tűntek, mintha összezárulnának körülöttem. A szoba minden sarkát katalogizáltam, hogy eltereljem a figyelmemet az éhségről, de nem voltak könyvek, sem televízió, és a mobiltelefonomnak is nyoma veszett. Az elszigetelés egy kiszámított lépés volt, célja, hogy megtörje a lelkemet és engedelmessé tegyen.

A nehéz retesz kattant egyet kívülről.

A fejem a vastag mahagónifa felé pattant. Alessio órákkal ezelőtt bezárt. Lecövekeltem, várva, hogy a rézkilincs elforduljon. Senki sem lépett be. A folyosó néma maradt. Feltoltam magam a matrac széléről, és a kijárat felé sétáltam. Veszélyes, kiszámíthatatlan maffiaférfiakkal teli házban nőttem fel, ami megtanított arra, hogy mindent megkérdőjelezzek. Ez egy csapda volt? Vajon Alessio vár a túloldalon azzal a hideg, halott tekintettel? Megragadtam a kilincs hűvös fémét, és elfordítottam.

Kidugtam a fejem, és végigpásztáztam a gyengén megvilágított folyosót. Az útvonal üres volt, de férfi hangok halk moraja visszhangzott a távolból. Egy újabb éles fájdalom hasított a hasamba. Ételre volt szükségem, hogy megőrizzem az erőmet. Kicsusszantam a szobából, a mezítelen talpam puhán lépkedett a drága futószőnyegen. A hangok durva ritmusát követtem, befordulva a sarkon. A birtok fényűző pompája összecsapott azzal a puszta erőszakkal, ami a folyosón állt.

Két hatalmas férfi állt ott, elzárva az utat. Vastag gépkarabélyok lógtak taktikai szíjakon széles mellkasuk előtt. Testre szabott, fekete inget viseltek, amely szorosan feszült vaskos testükön, éles kontrasztban a kezükben tartott halálos fegyverekkel.

"Kíváncsi vagyok, mire gondolt, amikor elhatározta, hogy feleségül veszi."

Az első őr beszélt. A nyelvről lepörgő puszta undor úgy ért, mint egy fizikai ütés. Rólam beszéltek. Belépni a Ferara család barlangjába azt jelentette, hogy egy gyűlölettel teli tengerben kell úszni. A gyomrom pontosan ezt a másodpercet választotta, hogy kieresszen egy újabb hangos, üres korgást.

Mindkét férfi az én irányomba kapta a fejét. A biztosítékok kioldásának fémes kattanásai visszhangoztak a márványfalakon. Egy szempillantás alatt két nehéz fegyvercső szegeződött egyenesen az arcomba.

A szívem a torkomba ugrott. Lenyeltem a hatalmas félelemgombócot, és a levegőbe dobtam a kezem, megmutatva nekik, hogy fegyvertelen vagyok.

"Mi a faszt keresel a szobádon kívül?"

Morgott az első őr. Vastag olasz akcentusa volt, izmos karjait sötét tintás tetoválások borították, amelyek kikandikáltak a felhajtott ingujj alól. Egy fenyegető lépést tett előre, közelebb lökve a hideg acélcsövet a mellkasomhoz. Semmilyen erőfeszítést nem tett a fegyver leeresztésére.

Kinyitottam a szám, hogy megmagyarázzam. "Alessio azt mondta, hogy—"

A puskák felhúzásának éles hangja félbeszakított.

"Ha még egyszer ekkora tiszteletlenséggel mondod ki a nevét, nem fog tetszeni, amit teszek."

Összeszorítottam a fogam. Mit vártak, minek hívjam? Alessio nagybácsikámnak? Alessio Főnöknek? Utóbbi biztonságosabbnak tűnt ebben a pattanásig feszült helyzetben. Kiegyenesítettem a gerincem, és nem voltam hajlandó meghunyászkodni. Át kellett blöffölnöm magam ezen, ha enni akartam. Vettem egy mély lélegzetet.

"Alessio Főnök azt mondta nekem, hogy hozzak magamnak, amit csak akarok, és jelenleg éhes vagyok. Meg akarjátok tagadni őt?"

A hazugságot gőgös hangon adtam elő, és egyenesen a szemébe néztem. Az őr az arcomat fürkészte. A habozás egy csipetnyi jelét kereste, de én egyet sem adtam neki. Hangosan kifújta a levegőt, és leeresztette a nehéz fegyvert. A vállam egy töredék centimétert ereszkedett a megkönnyebbüléstől.

Ez a rövid megkönnyebbülési hullám azonban elillant abban a másodpercben, amikor a tekintetem a másik őrre siklott.

Ő leplezetlen, ragadozó vággyal bámult engem. Sötét, hitvány szemei végigsiklottak a túlméretezett pólóm vékony anyagán, elidőztek a csupasz lábaimon, majd egyenesen felkúsztak a mellkasomra. A szemeivel vetkőztetett le. A puszta aljasság a tekintetében lúdbörzőztető volt, és mély undort váltott ki belőlem.

"A szemeim itt fent vannak."

Sziszegtem a szavakat, és átfurakodtam mellettük, távolságot kellett tennem magunk közé.

"Konyha?"

Dobtam oda a kérdést a vállam felett. Az első őr egy parancsot ugatott a társának, megmondva neki, mutassa meg az utat.

"Mozgás."

A második őr keményen a derekamba fúrta a fegyvere hideg csövét, agresszíven előre böködve.

"Megtettem volna anélkül is, hogy megütnél."

Forgattam a szemem, miközben arra kényszerítettem a lábam, hogy tartsa az egyenletes tempót. Nehéz pillantása minden egyes lépésnél a gerincembe égett. A levegőben lévő feszültség besűrűsödött, megnehezítve a mély lélegzetvételre. Útközben a háznép több tagja mellett is elmentem. Antik vázákat poroló szobalányok és aktatáskákat cipelő öltönyös férfiak, mind megálltak, hogy megbámuljanak. Kivétel nélkül mindegyik utálattal teli pillantásokat vetett felém. Az ereimben csordogáló vér sétáló célponttá tett ebben a házban. Magasan tartottam az állam, nem akartam, hogy lássák, mennyire izzadok.

Elértük a hatalmas konyhát. Csillogó márvány munkalapok és rozsdamentes acél készülékek húzódtak végig a szobán. Az őr megállt a küszöbön, hatalmas testét az ajtófélfának támasztva. Egy ropogós egyenruhát viselő szobalány durván nekisúrolta a vállát az enyémnek, ahogy elsétált mellettem.

"Takarítsd fel bármilyen rendetlenséget is csinálsz."

Fintorgott, a haját a válla mögé vetve. Merdtem a távolodó hátára, az állkapcsom megfeszült. Figyelmen kívül hagytam a kicsinyes ellenségeskedést, és egyenesen a hatalmas kamra felé vettem az irányt. Összeszedtem néhány egyszerű hozzávalót, és egy serpenyőbe dobtam őket a nagy ipari tűzhelyen. A vaj sercegése volt az egyetlen hang a szobában. A csend elhúzódott. Hátrapillantottam a vállam felett.

Az őr továbbra is az ajtónál állt. Sötét szeme minden mozdulatomat követte. A bámulás nehéz, csendes és kényelmetlen volt.

"Mi a neved?"

Nem válaszolt. Csak üres, intenzív arckifejezéssel bámult rám. A tarkómon felállt a szőr. A csend elviselhetetlenné vált. Visszafordítottam a figyelmem a tűzhelyre.

"Ez fura volt," mormoltam az orrom alatt.

Egy porcelántálba szedtem a forró ételt, és tisztára súroltam a serpenyőt. Kezemben a rögtönzött ételemmel elmentem egyenesen mellette. Ő mögém lépett. A hideg fegyvercső ezúttal nem érintette a hátamat, de a fojtogató jelenléte fizikai teherként nehezedett rám. Navigáltunk a kanyargós folyosókon, míg el nem értük azt a pontot, ahol az első őr még mindig posztolt.

"A Főnök azt mondta, tartsd rajta a szemed."

Az első őr mondta ki a hideg bejelentést. Az ujjával a gúnyosan vigyorgó férfira mutatott. Alessio hivatalosan ezt a konkrét, aljas alakot jelölte ki az állandó felügyelőmnek. Miért volt szükségem külön őrre? A birtok hemzsegett a fegyveresektől. Esély sem volt a szökésre.

Az őrkutya bólintott, egy sötét vigyor játszott az ajkain.

Felgyorsítottam a lépteim. Elértük a szobámat. Bebújtam, és becsaptam a nehéz faajtót. A mellkasom zihált. Huszonnégy év a Nolanhez hasonló instabil, őrült férfiakkal teli házban élve borotvaélesre fente az ösztöneimet. S ezek az ösztönök most is kiabáltak hozzám. Egyetlen másodpercig sem bízhattam ebben az emberben.

Leültem a matrac szélére, és megettem az ételt. A meleg étel csillapította az éles fájdalmat a gyomromban, de a rettegés az ereimben csak sokszorozódott. Üres porcelántállal a kezemben bámultam magam elé. Meg kellett szabadulnom tőle. Az ajtóhoz sétáltam. A keskeny résen keresztül láttam, hogy pont a folyosó túloldalán állt. Vigyázzállásban állt, figyelve a szobámat.

Kinyitottam az ajtót épp annyira, hogy kidughassam rajta a karomat. Kinyújtottam a tálat.

"El kell mosnom ezt."

"Hagy tegyem én."

Kavicsos hangja végigdübörgött a csendes csarnokon. Egy agresszív lépéssel közelebb jött. Kinyújtott egy nagy, húsos kezet.

Vészcsengők süketítették meg a gondolataimat. Emlékeztem az apám által alkalmazott férfiakra; arra a fajtára, akik elvették, amit akartak az otthonunk sötét sarkaiban. Megcsíptem a porcelán szélét, próbálva az ujjaimat olyan távol tartani tőle, amennyire csak lehetséges. Ahelyett, hogy elvette volna a tálat, durva ujjai erőszakosan rákulcsolódtak a karcsú csuklómra. A szorítás összezúzta a csontjaimat.

Felkiáltottam. Minden erőmmel visszarántottam a karom.

A tál megcsúszott. A fapadlóra zuhant, és több tucat éles fehér szilánkra tört. A testsúlyomat hátravetettem, és megragadtam a nehéz ajtó szélét. A meztelen talpamat a szőnyegbe fúrtam, kétségbeesetten tapadást keresve. A vállamat a fának vetettem, kétségbeesetten csukni akarva.

Ő a hatalmas testét nyomta a másik oldalnak. A fa nekireccsent a keretnek. A nyakában kidagadtak az izmok, ahogy könnyedén behatolt, a puszta tömege felülmúlta a kis erőmet. Átlépett a törött porcelánon, és a háta mögé nyúlt.

A retesz kattant egyet. Biztonságosan bezárta az ajtót maga mögött.

A szívem kalapácsként vert a bordáimnak, mint egy csapdába esett madár. A levegő eltűnt a szobából.

"Sikítani fogok."

Hátráltam, növelve a köztünk lévő távolságot. Kinyitottam a szám, megmutatva neki, hogy a fenyegetés valós.

"Akkor tedd, sikíts. Ki jönne, hogy megmentsen? Itt te senki vagy."

Kegyetlen vigyorral gúnyolódott, és még egy lassú lépést tett az én teremben, provokálva engem.

A szavainak kegyetlen igazsága szíven ütött, de nem oltotta ki a harci kedvem. Igaza volt. Ebben a házban senki sem törődött az ellenség lányával. Ezt legbelül tudva sem állított meg azonban. Nem voltam hajlandó áldozat lenni. Egy hatalmas levegőt szívtam a tüdőmbe, éreztem, ahogy a bordáim kitágulnak, és egy átható, üvegrepesztő sikolyt hallattam.

Őszinte pánik villant meg a sötét szemeiben. Előrelendült.

Egy bőrkeményedéses kéz szorult a számra, elvágva a hangot. A fülembe sziszegett, a lehelete forró volt és büdös.

"Te kibaszottul megőrültél?"

Tudtam, hogy csak egyetlen igazi esélyem van a túlélésre. Kinyitottam az állkapcsom, és a fogaimat mélyen a tenyere húsos részébe süllyesztettem. Rézvér fémes íze árasztotta el a nyelvemet. Felmordult. Felrántottam a térdem minden fizikai erőmmel, amivel csak rendelkeztem. A térdkalácsom közvetlenül az ágyékába csapódott egy beteges puffanással.

Fájdalmas átkozódással esett a padlóra, a kezei lefelé repültek, hogy fogják magát. Az arca a fájdalomtól eltorzult.

Eszeveszetten küzdöttem az ajtó felé. Remegő ujjaim megcsúsztak a zár sima fémén. Sikerült kinyitnom a reteszt. A szabadság mindössze centiméterekre volt tőlem. Mielőtt még megránthattam volna a kilincset és kimenekülhettem volna a folyosóra, magához tért. Egy hatalmas kéz csapódott laposan a fára. Az ajtó kattanással becsukódott.

Ujjak csavarodtak a hajam gyökereibe. Hátra rántott. A fejbőröm égett. Egy éles, robbanásszerű pofon csípte meg az arcomat. A fejem gonoszul oldalra csapódott. Az ütés ereje megrezegtette a fogaimat, felrepesztve az ajkamat, és egy magas hangú csengést hagyva visszhangozni a bal fülemben. Friss vért kóstoltam.

"Te kis kurva."

Morgott a bőrömnek szegezve a sértést. A testemet a mellkasához szegezte, és koszos fogait gyötrelmesen mélyen a nyakam finom ívébe süllyesztette. Kötözködtem. Rúgkapáltam a lábaimmal. Az egyik hatalmas kezét a számra kényszerítette, könyörtelenül tompítva a sikolyaimat. A másik kezével megragadta a túlméretezett pólóm gallérját.

Brutális erővel rántotta lefelé. Az olcsó pamutanyag hangos szakadással megadta magát.

Letépte rólam a ruhákat. Az ing lefejtődött a vállamról, a hideg levegőnek kitéve csupasz melleimet. Az anyag középen elszakadt, és a derekamra omlott. Megragadta a bugyim derékrészét, letépve a vékony csipkét a combjaimon. Könnyek patakzottak az arcomon, ahogy meztelen testem teljesen közszemlére lett téve. Keresztbe tettem a karjaimat a mellkasomon, de ő ellökte őket.

Előre lökött. A puha matracra zuhantam, a rugók nyikorogtak a súlyom alatt.

Rúgtam a lábammal, hátrafelé kúszva, de ő az ágy szélénél állt, elzárva a menekülési útvonalat. Sötét szemei végigsiklottak a csupasz bőrömön, megtelve valami beteges, falánk éhséggel. A meztelen melleimet bámulta, a tekintete lejjebb, a csupasz combjaimra ereszkedett, felfalva a meztelenségemet. Vastag kezei a derekához mozdultak. Eszeveszetten matatott a bőrövének fémcsatjával.

A bőr hangja, ahogy átcsúszott a bújtatókon, visszhangzott a szobában.

"Gondoskodni fogok róla, hogy a bőröd minden centiméterét megkóstoljam—"

Hevesen zihált, az ujjai a nadrágja cipzárjával dolgoztak.

Abban a tökéletes, rémisztő pillanatban a bezárt ajtót erőszakosan feltépték. A fa hatalmas, fülsiketítő dörrenéssel csapódott a falnak.

Alessio belépett.