Sienna észrevette a döbbenetet Declan arcán. Nem értette a harcművészetek bonyolult fogásait, de rettegéssel töltötte el a látvány, hogy a legyőzhetetlen, bajnokságokat nyerő bátyja magatehetetlenül áll. Lexi képességeinek hirtelen megmutatkozó valósága porrá zúzta megszokott önhittségét. Megremegett az ajka. Az elkényeztetett örökösnőből egyszerre kifogytak a csípős visszavágások. Dühösen toppantott egyet a fénylő keményfa padlón.

– Akkor sem bocsátok meg neked soha! – kiáltotta Sienna, hangja megbicsaklott a nyers indulattól.

Könnyei forrón és sebesen záporoztak az arcán. Mivel egyetlen másodperccel sem bírta tovább elviselni a fojtogató megaláztatást, kézfejével letörölte az arcát, és a díszlépcső felé iramodva elmenekült a helyszínről.

– Cece! – kiáltott utána Declan, miközben jobb karja még mindig élettelenül és zsibbadtan lógott az oldalán.

Mély, fürkésző pillantást vetett Lexire. Elméje száz meg száz ellentmondásos, ijesztő kérdéssel viaskodott a testvérükről, akihez a vérük kötötte. Mivel képtelen volt feldolgozni a vereséget, sarkon fordult, és síró húga után sietett.

Fojtogató csend telepedett a tágas nappalira. Arthur és Elena kővé meredve álltak, tiszta ámulattal bámulva Lexit. Az a könnyed, már-már ragadozó mód, ahogyan leszerelte Declan védelmét, minden logikának ellentmondott. Összenéztek; szavak nélküli párbeszéd zajlott le közöttük. Tudták, hogy Lexi egész gyermekkorát a süllyesztőben töltötte, mérföldekre a Vance család gazdagságától és kiváltságaitól. Soha nem voltak elit küzdősport-oktatói, csúcskategóriás edzőtermei vagy személyi edzői. Az egyetlen észszerű magyarázat, amit ki tudtak találni, szívszorító volt. Feltételezték, hogy elveszett lányuk éveken át prédaként élt, ami arra kényszerítette, hogy ilyen nyers, kétségbeesett önvédelmi reflexeket fejlesszen ki, pusztán azért, hogy túlélje az utcát. A bűntudat mély, fojtogató hulláma csapott át rajtuk, elmosva minden gyanakvást.

Elena előrelépett, szemében könnyek csillogtak, és meleg kezét Lexi hűvös ujjai köré fonta.

– Drágám, Cece a nővéred, de még éretlen, és a szavai néha nagyon tudnak fájni. Őszintén szólva te vagy az érettebb. Ő viselkedik úgy, mint a kishúg. Kérlek, édesem, ne vedd a szívedre – könyörgött Elena, hangjában anyai kétségbeeséssel.

Lexit hidegen hagyta az egész. Megjárta a nemzetközi alvilág csalóka, véráztatta vizeit, ahol egyetlen rossz lépés golyót jelentett az agyba. Hadurak és bűnszövetkezetek tűztek ki többmilliós vérdíjat a fejére. A halálos sötétségben rá vadászó, fogig felfegyverzett bérgyilkosokhoz képest egy hisztiző, elkényeztetett kamasz alig érte el nála az ingerküszöböt. Egyetlen konkrét részletben Elenának igaza volt. Sienna születése jogán valóban a nővére volt, de a bársonyszalagok és az ezüstkanalak világa elpuhította. Lexinek esze ágában sem volt energiát pazarolni a vitára valakivel, aki megkérgesedett szemében nem volt több egy bőgőmasinánál. Ami ebben a hatalmas kastélyban igazán számított neki, az Arthur és Elena bizalmának elnyerése volt.

– Nem érdekel – felelte Lexi, hangjában a harag legkisebb nyoma nélkül.

Elena hosszú, reszketeg sóhajjal könnyebbült meg. A nehéz feszültség feloldódott a mellkasában. Arthur közelebb lépett, és támogatólag a felesége vállára tette a kezét. Álmatlan éjszakákon át tervezték, hogyan kárpótolják rég elveszett lányukat, és ez az eset csak megszilárdította az elhatározásukat.

– Lexi, mérhetetlenül sokat veszítettél miattunk. Kérlek, engedd meg, hogy megpróbáljuk bepótolni mindazokat az éveket, amíg nem lehettünk veled. Bármijük megvan Decnek és Cecének, gondoskodunk róla, hogy te is pontosan ugyanazt megkapd. Beíratunk a Crown Crest Királyi Akadémiára, közvetlenül Dec és Cece mellé – mondta Elena szilárd elszántsággal.

A Crown Crest Királyi Akadémia jelentette az elit oktatás vitathatatlan csúcsát Crowhavenben. A magasba törő kovácsoltvas kapuk csak a felfoghatatlan vagyon és a politikai hatalom örökösei előtt nyíltak meg. A Vance család Crowhaven érinthetetlen elitjéhez tartozott. A Royce és a Camden családdal együtt ők uralták a várost mint a mindenható Nagy Hármas. Arthur állandó, befolyásos székkel rendelkezett az akadémia igazgatótanácsában. Hogy Lexi egyenruhát és iskolapadot kapjon, ahhoz elég volt egy tízmásodperces telefonhívás.

Ám Elena vonásaira az aggodalom árnyéka vetült.

– De Dec és Cece mesélték, hogy azok a gyerekek a Crown Crestben elég vadak tudnak lenni. Úgy hallottam, szinte kétnaponta törnek ki verekedések. Nem is csoda, hiszen az önvédelem az egyik fő tantárgyuk. Mindent tanítanak a taekwondótól és a kick-boxtól kezdve a szabadfogású küzdelmen át az ökölvívásig. Sok diák ott a dódzsóban nőtt fel, pont úgy, mint Dec és Cece. Némelyik kölyök annyira profi szinten van, hogy simán elmehetne nemzetközi testőrnek. Komolyan mondom, ijesztően ügyesek. Lexi, ha elkezded a sulit, és véletlenül összefutsz egy ilyen harcossal, ne próbálkozz náluk semmi merésszel. Te nem kaptál olyan felkészítést, mint Dec és Cece. Ha bajba kerülsz az ilyenekkel, légy okos, és húzd meg magad. Különben csak azt éred el, hogy elpáholnak. És ha a dolgok rosszra fordulnának, ne habozz! Keresd meg rögtön Decet vagy Cecét. Ők mindig melletted állnak majd.

Lexi valódi aggodalom legkisebb jele nélkül hallgatta a zaklatott figyelmeztetést.

*Iskola?*

A szó idegenül derengett az elméjében. A fogalom annyira hétköznapi volt, hogy nem tudta megállni, hogy fel ne vonja a szemöldökét a meglepetéstől. Emlékei nem makulátlan tantermeket vagy krétás táblákat őriztek. Csontsoványan és éhezve nőtt fel a könyörtelen nyomornegyedekben, a gazdagok kukákba hajított rothadó maradékain tengődve. Amikor a mardosó éhség elrágta gyermeki ártatlanságának utolsó morzsáját is, belevetette magát a zsoldosok brutális világába, pusztán azért, hogy meleg ételhez jusson. Minden, amit tudott, minden halálos technika, amit birtokolt, valódi, véres összecsapások során vésődött a csontjaiba. Élet-halál harcok szolgáltak egyetlen tanítómesteréül. Átgázolt bűzlő, végtelen mocsarakon, átkelt sugárfertőzött pusztaságokon, és megcsonkított holttesteken kúszott át nemzetközi hadszíntereken. Háromezer-hatszázötvenegy napon át élt egyszerre ragadozóként és prédaként, elsajátítva a túlélés művészetét egy olyan világban, amelyet a vér és a káosz uralt.

A kilátás, hogy kockás szoknyát öltsön, és matematikaórákra járjon, mint egy átlagos tizenéves lány, felettébb szórakoztató újdonságnak ígérkezett.

Lexi szája a rá jellemző ravasz mosolyra húzódott.

– Hát, ez érdekesnek ígérkezik – mormolta, és a sötét szemében a vidámság veszélyes szikrája csillant meg.

*****

Egy héttel később a reggeli nap még nem törte át a horizontot, de Lexi már talpon volt. A mai nap jelentette hivatalos bemutatkozását a Crown Crest Királyi Akadémia diákjaként. Néhány, a Vance-villa tágas luxusában eltöltött nap után úgy tűnt, belesimul az úri társaság esztétikájába. A berögzült szokásaitól azonban nem volt hajlandó megválni. Jóval azelőtt, hogy a birtok személyzete nekilátott volna a napi teendőknek, Lexi már az aszfaltot koptatta. Egy kimerítő, tíz kilométeres futást nyomott le a ködös, gondozott luxusparkban, amely a Vance-birtokot határolta. Légzése egyenletes maradt, a sportos hatékonyság ritmikus metronómjaként működött.

Visszatérve a birtok privát szabadtéri edzőterpébe, felugrott a nyújtóra. Egyetlen, megszakítás nélküli sorozatban száz húzódzkodást nyomott le. Szikár izmai gépies pontossággal feszültek meg és engedtek ki. Amikor leugrott a fűre, alig izzadt meg. Ez a szélsőséges fizikai kondicionálás nála nem fitneszhóbort volt. A túlélés alapfeltételét jelentette. Több mint egy évtizeden át minden hajnal ezzel a könyörtelen gyakorlattal indult. A borotvaélen töltött napjainak maradandó öröksége volt ez, amely felkészítette testét és elméjét bármilyen pokoli forgatókönyvre, ami csak elébe gördülhetett.

Reggel fél nyolckor Lexi belépett a Vance-villa tágas előcsarnokába, nyakában egy plüss törölközővel.

Declan és Sienna a masszív bejárati ajtó közelében gyülekeztek, márkás hátizsákjukat igazgatva, indulásra készen.

Elena kiszólt az étkező boltíve alól: – Lexi, megjöttél a futásból? Siess, készülj el! Mindjárt indultok a suliba. A sofőrünk ma reggel beteget jelentett, úgyhogy nem tud elvinni. Megkértem a szomszédék sofőrjét, hogy tegyen ki a gyerekeikkel együtt, úgyhogy szedd a lábad!

Sienna épp egy limitált szériás edzőcipőbe dugta a lábát. Amikor meglátta ott állni Lexit, az arca elborult. Az egy héttel ezelőtti neheztelés még mindig elevenen égett benne. Sienna morgott egyet, miközben mérges pillantást vetett Lexire, és felkapta a kocsikulcsát, készen arra, hogy kivonuljon az ajtón: – Micsoda pech, mindjárt reggel ezt a pofát látni. Én leléptem a suliba.

A reggeli drámázásai megszokott háttérzajjá váltak a háztartásban. Általában senki sem vette a fáradságot, hogy közbelépjen vagy leteremtse.

De a mai nap más volt. Elena kilépett az előtérbe, és feltartotta a kezét, hogy megállítsa a kisebbik lányát.

– Várj, Cece! Lexinek ez az első napja, és nincs fuvarja. Ráadásul a sofőrünk beteg. Mi lenne, ha magaddal vinnéd? Így nem kellene zavarnunk a szomszédokat.

A tizennyolcadik születésnapjuk óta Arthur elküldte a személyi sofőrjeiket. Declan és Sienna maguk vezettek az iskolába a saját, egyedi luxussportkocsijaikkal. Lexi még csak hét napja tért vissza. Elena és Arthur azt feltételezte, hogy rég elveszett lányuk még soha életében nem ült a volán mögött, nemhogy jogosítványt szerzett volna. Mivel a család sofőrje kiesett, Arthur pedig a vállalati központban tartózkodott, Elena tökéletes lehetőségnek látta ezt a közös utazást arra, hogy az elhidegült nővérek összekovácsolódjanak a munkába menet.

Sienna úgy reagált, mint egy sarokba szorított macska. Hangja éles tiltakozásba csapott át:

– Nem. Erre nincs időm, és az én kocsim nem fuvaroz idegeneket. Ha annyira azt akarod, hogy valakivel menjen, kérd meg Decet!

Feszült, fojtogató csend telepedett a tágas előcsarnokra. Az a gondolat, hogy bárki Declannel utazzon, a képtelenség határát súrolta. A Vance-villában mindenki tudta, hogy Declan szinte már mániákusan rajong a járműveiért. Egy több mint egy tucat többmilliós szuperautóból álló, saját, klimatizált flottát tartott fenn, és féltékeny megszállottsággal őrizte őket. Hírhedt tisztaságmániás volt, aki aprólékosan ellenőrizte, nincs-e rajtuk por. Még Siennának, a család szemefényének is szigorúan tilos volt értékes gyűjteménye bőrüléseinek a közelébe mennie.

Elképzelhetetlen volt elvárni Declantől, hogy egy vadidegent – kiváltképp azt a húgát, akiben nem bízott – beengedjen az anyósülésre.

Lexi a márványfalnak támaszkodott, karját összefonta a mellkasán. Nem tűnt úgy, mint akit megbántott Sienna elutasítása. Inkább játékos félmosoly bujkált a szája szegletében. Félrebillentette a fejét, és kihívó, ugrató pillantást vetett Declanre.

A személyzet abbahagyta a takarítást. Elena visszafojtotta a lélegzetét. Declant figyelték, várva a jeges elutasítást.

Declan hosszan meredt Lexire. Állkapcsa megfeszült, mielőtt mereven bólintott volna egyet.

– Jól van. Velem jöhetsz.

A szavak szinte súlyként zuhantak a padlóra. A közeli cseléd felszisszent. Elena úgy nézett a fiára, mintha elment volna az esze. Siennának leesett az álla a felháborodástól. Gyilkos pillantást vetett Declanre, dobbantott a drága szőnyegen, dühösen fújtatott egyet, majd anélkül, hogy hátranézett volna, kiviharzott a bejárati ajtón, és bevágta maga mögött.

*****

Harminc perccel később, egy gyors reggeli után, Lexi követte Declant a hatalmas, többállásos garázsba.

Zárkózott bátyja alig szólt egy szót. A makulátlan, fényárban úszó szentély közepén állt, és végigmérte a csillogó szuperautók lenyűgöző sorát. Szeme végigsiklott az áramvonalas Ferrarikon és az egyedileg épített McLareneken, mielőtt megállapodott volna egy stílusos, fenyegető, sötétszürke fenevadon a sarokban. Declan gyakorlott, gördülékeny könnyedséggel odalépett a járműhöz, feltárta az ajtót, és a kormány mögé csusszant. Ráadta a gyújtást, és kitolatott a beállóból.

Az autó motorja mély, gurgulázó morgást hallatott, amely megrezegtette a betonfalakat.

– Egy Lamborghini Reventón, mi? – kérdezte Lexi, hangjából hanyag szórakozottság áradt.

Elsétált az anyósülés felé, szeme végigpásztázta a karosszéria éles, aerodinamikus vonalait. Megfogta az kilincset, és elvigyorodott.

– Szép választás. Ebből a szépségből mindössze huszonegy darab létezik, és egy múzeumban pihen. Nem rossz egy ezüstkanállal a szájában született sráctól.

Anélkül, hogy megvárta volna a felszólítást, Lexi beült az utasülésbe, és kényelmesen elhelyezkedett a prémium minőségű bőrön.

Declan tágra nyílt szemmel bámult rá a középkonzol fölött, keze megdermedt a kormányon.

– Ennyire értesz az autókhoz? – kérdezte Declan, képtelen lévén leplezni a döbbenetét.

Lexi luxus dizájnerholmikba öltözve jelent meg a küszöbükön, és olyan őrült, csonttörő harci mozdulatokkal rendelkezett, amitől tátva maradt a szája. Mégis, Declan nem tudta lerázni magáról azt a makacs érzést, hogy mindezek alatt a visszatérése előtti élete közel sem volt olyan elbűvölő vagy tökéletes, mint amilyennek mutatta. Titokban arra gondolt, hogy Siennának talán igaza van. Talán Lexi valóban megjárta a legmélyebb poklot odakint az ismeretlenben. Végtére is még mindig csak egy vékony, törékenynek tűnő lány volt.

De itt ülve a garázsában, Declan teljesen le volt taglózva. Az állítólag tanulatlan húga, aki a semmiből bukkant fel nulla arisztokrata háttérrel, konkrét részleteket tudott a méregdrága autókról. És nem csupán az átlagos szedánokat ismerte. Nagyon is képben volt, ha a rendkívül ritka szuperautókról volt szó.

*Nem létezik... Tényleg annyira megőrül a szuperautókért, mint én?* – gondolta Declan, és hitetlenkedve meredt rá.

– Konyítok hozzájuk egy kicsit – felelte Lexi hűvösen, mit sem törődve a férfi feszült tekintetével.

Közönyös, fölényes lazasággal mondta ezt, miközben hátradőlt a kagylóülésben, és a fejtámlára hajtotta a nyakát, mintha csak a sajátja lenne a többmillió dolláros gép.

Ezzel elhallgatott, hagyva, hogy a súlyos szavak a levegőben lebegjenek kettőjük között.

Ahogy Declan alapjáraton hagyta a motort, a mély, mechanikus dohogás átrezgett a padlólemezeken. Lexi lehunyta a szemét egy rövid pillanatra, kizárva mindent a gépi szimfónián kívül. Félrebillentette a fejét, kinyitotta a szemét, és felhúzta az egyik szemöldökét. Ravasz, gúnyos mosoly futott át a szája szegletén.

Következő szavai akkorát ütöttek Declanbe, hogy az álla szinte a padlót verte.

– Vegyük például ezt a Lamborghini Reventónt. Hozzá lett nyúlva – mondta Lexi elemző, éles hangon.

A kocsi motorházteteje felé bökött.

– Pusztán a motor hangjából megmondom, hogy kicseréltél néhány alkatrészt, tágítottál a fojtószelepen, és csökkentetted a terhelést mind a főtengelyen, mind a hajtókarokon. Ez a fajta átalakítás megnöveli a nyers erőt. Ez az igazi versenyautók alapja. Ami azt jelenti, hogy nemcsak szereted az autókat, hanem magad is versenyző vagy, igaz?`