A férfi valójában nem csupán félmeztelen. Semmi mást nem visel, csak egy furcsa, strapabíró bőrnadrágot. Még cipő sincs a lábán; csupasz talppal áll a patakpart nyirkos földjén és éles kavicsain. Egy vastag aranylánc kapja el a nyakában a kempinglámpa halvány, szórt fényét. A láncon egy sima, nehéz fekete kőmedál függ, amely pontosan a mellkasa közepére simul. Hollófekete haja előrehullik, épp csak annyira, hogy árnyékot vessen éles járomcsontjára. Hihetetlenül magas. Teljesen hátra kell hajtanom a nyakamat, hogy a tekintetébe nézhessek. Az erdő sűrű sötétsége elfedi szeme pontos színét, de még ebben a hitvány, pislákoló megvilágításban is a legteljesebb bizonyossággal tudom, hogy ő a legtökéletesebb, legmegkapóbb férfi, akit valaha láttam. Testének minden egyes vonala olyan, mintha márványból faragták volna. Csakis ő lehet a tündér diplomata, akiért az éjszaka közepén idejöttünk.

Elengedi a derekamat vasmarokkal tartó szorítását, és simán hátralép, hogy megtaláljam az egyensúlyomat a göröngyös talajon. Forróság szalad az orcámba, perzselve az arcomat.

– Köszönöm. Igazán nem volt kedvem egy éjféli fürdőhöz a patakban. – Lefejtem a sarat a nadrágom elejéről, kétségbeesetten igyekezve palástolni a vad zavaromat.

A tündér udvarias, kimért mosolyt villant. – Szívesen.

A hangja telt és mély, úgy simogatja a fülemet, mint a tiszta bársony. Gondolatban megrázom a fejemet, hogy kitisztítsam az agyamat elborító hirtelen ködöt. Lehet, hogy kellemes a hangja, de egy mágikus idegen testi vonzerejétől elalélni pocsék ötlet. Kinyitom a számat, hogy tisztességesen bemutatkozzam, remélve, hogy megmenthetek némi méltóságot, de nehéz léptek zaja csikordul a hátunk mögött a földúton.

– Jó estét. Engedje meg, hogy bemutatkozzam! – dörgi bele a csendes éjszakába Desmond Caldwell polgármester. A hanghordozása merev, szigorú, és tekintélyt parancsoló. Éles, óriási váltás ez ahhoz a meleg, túláradóan barátságos hanghoz képest, amellyel alig tíz perce üdvözölte az apámat az autóknál. Ez a hirtelen jött jeges formaság nem túl jó előjel a diplomáciai csúcstalálkozóra nézve, amelyet elvileg folytatnunk kellene.

Hátrasandítok a vállam fölött. A polgármester és az apám, Arthur Tate rendőrfőnök egymás mellett állnak a lejtős ösvényen.

– Desmond Caldwell polgármester vagyok, ő pedig Arthur Tate rendőrfőnök. Úgy látom, a lányával, Cassandrával már összefutott. – A polgármester mereven felém int, az arca feszülten megvonaglik.

A félmeztelen tündér rám villant még egy rövid, sokatmondó mosolyt. Úgy vélem, ezzel a vezetéknevemet nyugtázza, meg azt a kínos tényt, hogy épp most mentette meg a rendőrfőnök lányát egy látványos zakózástól a sárba. Semlegesnek kényszerítem az arckifejezésemet. Keményen kell küzdenem, hogy ne vágjak valami buta pofát felé. Újra és újra emlékeztetem magam arra, hogy ez egy hivatalos, titkosított birodalomközi találkozó. Egy gyönyörű, félmeztelen mágikus lény hirtelen felbukkanása vad meglepetés ugyan, de profi felnőttként kell viselkednem. A polgármester folytatja a beszédét, mit sem sejtve a csendes üzenetváltásról, amely közvetlenül az orra előtt zajlik.

– Hazafelé jövet akadt egy kis autós kalamajkája. Tate rendőrfőnöknek nem maradt más választása, mint magával hozni őt a találkozónkra. Bízom benne, hogy nem veszi tolakodásnak. – A polgármester előrelép, és kinyújtja jobb kezét a tündér felé a formális üdvözléshez.

A magas férfi kerek, pislogás nélküli másodpercig bámulja a felkínált kezet. Felemeli a bal kezét, és megfogja a polgármester ujjait, rántva rajta egyet, meglehetősen esetlenül. A mozdulat feltűnően merev és természetellenes. Úgy néz ki, mint valaki, aki az emberi kézfogásról mindeddig csak egy poros, rosszul lefordított tankönyvben olvasott. Nézem a kétbalkezes jelenetet, és eltűnődöm, vajon az efféle fizikai érintkezés egyáltalán létezik-e a tündérbirodalomban. Vajon a tündérek szoktak kezet fogni a tisztelet jeléül?

Apám lép oda következőként, az álla megfeszül a nyílt rosszallástól. Odanyújtja a jobb kezét. Amikor a tündér ismét a bal kezével nyúl előre, apa határozottan átnyúl, és helyette a férfi jobb kezét ragadja meg. Egy határozott, megalkuvást nem tűrő szorítással korrigálja a gesztust. A kínos feszültség nehezen és fojtogatóan telepszik a párás levegőre. Biztosan lett volna jobb, kevésbé ellenséges módja is egy egyszerű kulturális félreértés kezelésének.

– Caspian Maelornak hívnak. – A tündér egyszerűen beszél, bársonyos hangja egyenesen áthasít a felgyülemlett feszültségen.

Caldwell polgármester hangosan megköszörüli a torkát, és int a csoportnak, hogy menjenek vissza a sáros töltésen a csillogó szedánja motorháztetején pihenő, nagy teljesítményű kempinglámpa felé. A vakító fehér fény sokkal jobban bevilágítja a tisztást, hosszú, kísérteties árnyakat vetve a környező fák közé.

Sűrű, kényelmetlen csend borul a társaságra, ahogy körbeálljuk a drága autót. A polgármester és az apám hosszan, méricskélve végigmérik Caspiant. A puszta rosszallás, amely az emberi elöljárókból árad, szinte kézzel tapintható. Apa mereven áll vasalt, formális rendőregyenruhájában, minden egyes gombja tökéletesen a helyén. Caldwell polgármester egy drága, méretre szabott sötét öltönyben izzad. Még az őszülő haja is gondosan hátra van fésülve és zselézve az arcából. Mindkét férfi úgy fest, mintha lassan megfőne a fülledt éjszakai levegőben, és egyértelműen neheztelnek erre a mezítlábas, félmeztelen idegenre, aki nem vette a fáradságot, hogy a szigorú politikai normáiknak megfelelően öltözzön fel.

Fogalmam sincs, mit gondol valójában a polgármester a tündérekről a zárt ajtók mögött. Valószínűleg kiadott valamilyen tökéletesen sterilizált nyilvános nyilatkozatot évekkel ezelőtt, hogy megnyugtassa az emberi szavazókat és fenntartsa a békét. Az efféle nyilatkozatok mindig politikailag korrektek, és úgy vannak megfogalmazva, hogy senkit se sértsenek meg, de ez ritkán jelent valódi elfogadást vagy megértést. Apám viszont nyitott könyv a számomra. Pontosan tudom, hol áll. Megrögzött tradicionalista. A protokollnak, a szabályoknak és a vitathatatlan tiszteletnek él. Caspian csupasz mellkasa és bizarr kézfogása apám testének minden egyes idegszálát borzolja. A tündér nyilvánvalóan nem tartja be a formaságainkat, főként azért, mert egyszerűen nem ismeri őket. A merev, túlöltözött tisztviselők mellett állva hirtelen sokkal kevésbé feszélyez a saját viseltes, hétköznapi ruházatom.

– Nyíltan fogok beszélni. Súlyos probléma merült fel a tündérbirodalomban, amely elkerülhetetlenül hatással lesz önökre is itt. – Caspian magára vonja a kis kör figyelmét, visszarántva a gondolataimat a közvetlen beszélgetésre.

– A királyunkat meggyilkolták. – Caspian hagyja, hogy a szavak úgy zuhanjanak le a csendes éjszakában, akár egy horgony.

A párás levegő mintha megfagyna a tüdőmben.

– A bűncselekményért felelős elkövetők átlépték a határainkat, és a ti birodalmatokba menekültek. Jelenleg itt rejtőznek a ti területeteken. Hárman vannak. Azért jöttem, hogy felkutassam, elfogjam és visszavigyem őket az ítélethozatalra. Amennyiben ez nem valósítható meg, magam hajtom végre rajtuk a kivégzést. – Caspian elhallgat, hagyva, hogy a halálos fenyegetés ott lebegjen a köztünk lévő térben. – Azért kértem a rendfenntartó erők jelenlétét ma estére, mert szükségem lehet helyi segítségre. Továbbá szükségem lesz egy kísérőre is, aki segít nekem, mivel nem ismerem ezt a birodalmat. Úgy vélem, mindkettejük számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy rendkívül balga dolog lenne hagyni, hogy ezek a tündér bűnözők szabadon garázdálkodjanak a világukban. Birtokában vannak annak a mágiának, amellyel jelentős kárt okozhatnak a népüknek, amennyiben fékezetlenek maradnak.

Pislogok, a rezzenéstelen arcát bámulva. Ez irdatlan mennyiségű, rémisztő információ egyszerre. Szerintem mindannyiunknak kell egy másodperc, hogy feldolgozzuk e kijelentés puszta súlyát. Azt sem tudtam, hogy a tündéreknek egyáltalán vannak uralkodóik. Gondolom, akkor szigorú monarchikus rendszerben működnek? Szó szerinti királygyilkossággal és egy veszélyes, mágikus bérgyilkos osztaggal állunk szemben, amely a mi csendes városunkban kószál szabadon. Forog velem a világ.

Caspian rideg, halálosan komoly hangon közölte a hátborzongató hírt, arckifejezését szigorú fegyelem alatt tartva. De széles vállai megfeszülnek, a feszültség inai rajzolódnak ki vastag nyakán. Korántsem annyira közönyös vagy érzéketlen, mint amennyire el akarja hitetni velünk.

Ahogy figyelem őt, valami más is megragadja a figyelmemet. Caspian folyton hunyorog. Miközben a két tisztviselőhöz beszél, tekintetét mereven a polgármesterre és az apámra szegezve, mélységesen kényelmetlenül érzi magát. Sűrűn pislog. Abban a pillanatban, hogy befejezi a mondandóját, fizikai értelemben is elfordítja a fejét a kempinglámpa vakító fénycsóvájától. Áthelyezi a testsúlyát, arcát az erdő árnyékai felé fordítva.

Követem az apró, kitérő mozdulatait, és a fejemben összeállnak a darabkák. Az elektromos izzó éles fehér fénye bántja a szemét.

Miközben Caldwell polgármester és apám azonnal halk, gépfegyver-ropogásszerű kérdésekbe fognak a szökött merénylők részleteiről és arról, hogy milyen konkrét erőforrásokra van szüksége Caspiannak a felkutatásukhoz, én egy lassú lépést teszek hátra. Csendben eloldalgok a csoport mellett, amíg közvetlenül a fekete szedán motorházteteje mellett nem állok. Kinyújtom a kezem, és elfordítom a lámpán lévő kis műanyag tárcsát, a vakító fényt lágy, elviselhető derengéssé tompítva.

Caldwell polgármester felém kapja a fejét, tiszta értetlenséggel a homlokát ráncolva a váratlan cselekedetem láttán. Apa éles, ingerült pillantást lövell felém, a tekintete némán azt követeli, magyarázzam meg, miért piszkálom a felszerelést egy sorsdöntő válságértekezlet közepén. Kissé összébb húzom magam, eltűnődve, hogy talán engedélyt kellett volna kérnem előbb.

Aztán észreveszem, hogy Caspian engem néz. Arcának kemény vonásai kisimultak. Őszinte, hihetetlenül hálás mosollyal ajándékoz meg.

– Köszönöm – mondja halkan Caspian.

– Szívesen. – Bólintok, viszonozva a mosolyt, mélyen megkönnyebbülve, hogy helyesen értelmeztem a furcsa testi jelzéseit.

A polgármester ide-oda néz kettőnk között, láthatóan nem értve a kimondatlan eszmecserét.

– Úgy tűnik, Tate kisasszony észrevette a kényelmetlenségemet, amelyet az önök mesterséges fénye okoz. Ez gyakori mellékhatása a birodalomközi portálokon át történő nagy távolságú utazásnak. Az érzékenység néhány órán belül elmúlik. – Caspian visszatereli a figyelmét a férfiakra, megmagyarázva a helyzetet helyettem, még mielőtt bármelyik tisztviselő kérdést vakkantanhatna. Rám villant még egy lenyűgöző, ragyogó mosolyt, mielőtt folytatná: – Pontosan ezért kértem, hogy ez a csúcstalálkozó az esti órákban történjen, semmint nappali fényben.

– Igen, nos. Rendben. – Caldwell polgármester bólint, idegesen igazgatva a mandzsettáját. Kezdem azt hinni, hogy a polgármester mélységesen feszélyezve érzi magát a mágikus lény közelében, noha dicséretes munkát végez abban, hogy a félelmét a politikai magabiztosság álarca mögé rejtse.

Apa simán közbelép, a hangja nyers és tekintélyt parancsoló; megmenti a polgármestert a növekvő feszélyezettségétől, és visszatereli a beszélgetést a megoldandó taktikai problémára.

– Tehát a dolog végső soron a logisztikán múlik. Szüksége lesz egy állandó kísérőre, valamint egy biztonságos szállásra. Nincs hozzászokva a mi birodalmunkhoz, és legalábbis kezdetben rendkívüli nehézségekbe ütközne a társadalmunkban való eligazodás terén anélkül, hogy széles körű zűrzavart okozna. Az is hasznos lenne, ha ez a kísérő olyan személy lenne, akit Caldwell polgármester úr vagy jómagam eléggé ismerünk ahhoz, hogy megbízzunk benne. – Apa összefoglalja a helyzetet, karját határozottan összefonva a mellkasán.

Caspian lassan bólint, elfogadva az egyezség feltételeit.

A felszínen teljesen logikus tervnek hangzik. Egy hatalmas erejű, mágikus idegennek, aki először bolyong az emberi világban, megbízható kísérőre van szüksége a zökkenőmentesség biztosításához. De én ismerem az apámat, és ismerem a helyi politikát. A „bizalom” szó nyomatékos hangsúlyozása elárulja valódi szándékaikat. Nem csupán egy barátságos idegenvezetőt akarnak, aki megmutatja Caspiannak a helyi étkezdét, és segít neki elolvasni az utcatáblákat. Caldwell polgármester és Tate főnök egy lojális informátort akarnak. Titokban valaki olyat akarnak mellé rendelni, aki kémkedik a tündér után, dokumentálja minden lépését, nyomon követi a viselkedését, és egyenesen az őrsre jelent.

Klasszikus politikai húzás. Rendvédelmi szempontból teljesen érthető, de borzalmas, kétszínű módja bármiféle valódi bizalom kiépítésének.

Szemügyre veszem Caspiant, ahogy csendben áll a halvány fényben; magas, magányos és félmeztelen egy idegen világban. Ő csupán egyetlen fickó, aki el akarja fogni azokat, akik meggyilkolták a királyát. Összefonom a karomat, a földet bámulva. Tényleg megkérdőjelezem, mekkora kárt tudna tenni egyetlen magányos tündér a városunkban.