**VINCENZO**

„Válassz!” – sziszegem, a szó a torkomból szakad fel – mélyen, nyersen, valami veszedelmesen kétségbeesett éllel.

A lélegzete remegve tör elő – megtörten, sóváran –, a csípője önkéntelenül felém emelkedik, mintha a teste már meghozta volna a döntést, még ha az elméje még kapaszkodik is a dac utolsó, foszladozó szálába.

Várok.

A farkam fájdalmasan lüktet síkos bejáratánál, a szívem oly