A telefonja sötét képernyőjét bámulta; az üres hálószoba csendje szinte rátelepedett. Néhány unalmas munkahelyi e-mailen kívül semmi sem érkezett. Nadine nem hívta. Egyetlen üzenetet sem küldött, hogy bocsánatot kérjen a korábbi viselkedéséért.

– Kíváncsi vagyok, meddig bírod még – dobta a vékony készüléket a matracra Desmond, majd kilépett a tágas hálószobából.

Lement a konyhába, hogy töltsön magának egy italt. Feltépte a nehéz, rozsdamentes acél hűtőszekrény ajtaját, majd megdermedt, keze még a fogantyún pihent.

A szokásos, katonás rendben sorakozó élelmiszerek helyett a középső polc tele volt tömve hagyományos gyógynövényfőzetek tasakjaival. Kinyújtotta a kezét, és felkapta az egyik lezárt tasakot. A rányomtatott felirat valósággal szúrta a szemét.

*Napi öt tasak. Kifejezetten meddőség kezelésére összeállítva.*

Meddőség.

A gyűrődő műanyagból kesernyés gyógynövények szúrós, földes aromája áradt. Desmond azonnal felismerte ezt a kellemetlen szagot: pontosan ugyanaz a fanyar orvosságillat lengte körül Nadine bőrét és ruháit az elmúlt hetekben.

Magában gúnyosan felnevetett, és visszahajította a tasakot a rendetlen halomra. A helyzet képtelensége már-már nevetséges volt. Hároméves házasságuk alatt egyetlenegyszer sem osztoztak a közös ágyon. Soha nem voltak intim kapcsolatban. A teherbeesés biológiai képtelenség volt, bármennyi keserű löttyöt diktált is le a torkán.

Hirtelen a tisztánlátás hulláma öntötte el. Végre rájött a nő legutóbbi teátrális válási hisztijének szánalmas okára. Olyan gyermek miatt csapott jelenetet, aki meg sem foganhatott. Abban a hitben, hogy végre átlátott ezen a nevetséges játszmán, a Desmondot mardosó fojtogató feszültség elpárolgott. Helyét mélységes megkönnyebbülés vette át.

Desmond becsukta a hűtőt, és visszaindult az emeletre. Frissen meglelt szabadsága édesnek tetszett. Azon az éjszakán mélyen aludt, mit sem törődve a mellette tátongó ürességgel.

Másnap reggel egy makulátlan, fehér sportruhát vett elő a szekrényből. Kilépett a folyosóra, és puszta megszokásból kinyitotta a száját:

– Nem jövök haza...

Összezárta az ajkait. A csendes ház visszhangzott körülötte. Többé már nem kellett tájékoztatnia a feleségét az időbeosztásáról. Azt tehetett, amit csak akart.

Később délelőtt a golfpálya végtelen zöld pázsitját ragyogó napfény árasztotta el. Desmond remek hangulatban volt. A fehér sportruházat még inkább kiemelte markáns, jóképű vonásait, filmsztárokhoz méltó fellépést kölcsönözve neki.

Laza, gyakorlott mozdulattal lendítette meg az ütőt. A labda átszelte a levegőt, és pontosan a távoli lyukba pottyant.

– Ma egyszerűen elemedben vagy, Desmond! Van valami jó híred, amit eltitkolsz előlem? – ballagott oda Donovan, hanyagul a vállán pihentetve a golfütőt.

A szóbeszéd, miszerint Nadine válni akar, már előző nap eljutott Donovan fülébe. Csupán arra a megelégedésre vágyott, hogy közvetlenül a forrásból hallja, és jelt adhasson a közelben várakozó vendégnek.

Desmond meghúzta a kulacsát. – Semmi különös. Épp arra készülök, hogy elváljak Nadine-tól.

Donovan felvonta a szemöldökét, tettetve a meglepetést. Ismerte Nadine hírnevét. A társaságuk többi tagja szemében csupán egy intrikus, manipulatív nő volt, aki foggal-körömmel kapaszkodott Desmondba. Ha egyszer válni akarnak, már rég meg kellett volna tenniük. – Valóban hajlandó aláírni?

– Ő kezdeményezte – sötétült el kissé Desmond tekintete, miközben visszacsavarta a kupakot az üvegre.

– Csak kéreti magát. Láttam már épp elég nőt, aki pontosan ezt a trükköt vetette be, hogy magára vonja a figyelmet. De mindegy is, mára van egy meglepetésem a számodra – nevetett gúnyosan Donovan, miközben elővette a telefonját.

Desmond kérdőn pillantott rá. Donovan megérintette a képernyőt.

Néhány pillanattal később egy ismerős alak tűnt fel a kövezett sétaúton. Chloe testhezálló, rózsaszín sportruhát viselt, és lelkesen integetve sietett feléjük.

Donovan elvigyorodott, és hátrálni kezdett. – Magatokra hagylak benneteket, beszélgessétek ki magatokat. Eszem ágában sincs harmadik kerék lenni.

Amint Donovan eltűnt a klubház irányában, Chloe közelebb lépett. Meleg, nosztalgikus mosolyt villantott a férfira. – Sétáljunk egyet, Desmond! A régi egyetemi campus közvetlenül itt van a szomszédban.

Desmond nem tiltakozott. Leléptek a gyepről a régi campust szegélyező, fás sétányra. Chloe elterelte a szót a férfi jelenlegi házasságáról, és inkább a közös múltjukba merült el.

– Emlékszel még erre a macskaköves útra? Amikor együtt jártunk, minden egyes este végigsétáltunk itt. Mindig azt mondtad, örökké együtt járjuk majd ezt az utat – torpant meg Chloe egy terebélyes tölgyfa mellett.

– Desmond, megfognád a kezem, és sétálnál velem? – nyújtotta felé karcsú kezét, tekintetében könyörgéssel.

Ujjai Desmond kézfejéhez értek. A férfi ösztönösen visszahőkölt. Elhúzta a kezét, arcvonásai pedig a hideg közöny álarcába merevedtek.

– Semmire sem emlékszem a múltból – dugta mélyen zsebre a kezét Desmond. Számára az egyetemi sikerek, az egykori szerelmek és a régi mérföldkövek nem hordoztak valódi jelentőséget. Csak kipipált feladatok voltak az idővonalon.

Chloe alsó szempilláin kicsordultak a könnyek. Előrelépett, és kétségbeesett hévvel fonta a karját a férfi dereka köré, arcát a mellkasába fúrva.

– Még mindig haragszol rám? Akkoriban nem volt más választásom! Szeretlek, Desmond. Annyira szeretlek! Fogalmad sincs, milyen nehéz volt egyedül túlélni azokat az éveket. Jobbá akartam válni, hogy méltó lehessek hozzád! Tudod egyáltalán, mennyire gyűlölöm Nadine-t? Tiszta szívemből gyűlölöm! Ha nem áll közénk, soha nem választottak volna el minket – zokogott fel hangosan Chloe Desmond ingébe kapaszkodva.

– Nős vagyok – ráncolta a homlokát Desmond, megdermedve a nő erőszakos ölelésében.

– Tudom, hogy el akar válni tőled! Hálásan meg is köszönöm majd neki, hogy végre visszaadott nekem! – kapaszkodott még szorosabban Chloe, nem engedve el őt.

Egy hívatlan, kísértő emlék villant fel hirtelen Desmond elméjében. Nadine szelíd, bánatos arca derengett fel a szeme előtt. Pontosan az a nap, amikor az apja meghalt. Könnyein át nézett rá, és megtört hangon könyörgött neki, hogy csak ölelje meg. Kristálytisztán emlékezett rá, hogyan reagált akkor. A lány bátyja, Gideon épp felrúgta az összes eljegyzési feltételt, és rátette a kezét a Desmond által biztosított Mercer-családi vagyonra. Hideg bosszúból Desmond szó nélkül elment Nadine mellett, szemernyi vigaszt sem nyújtva neki.

Attól a tragikus, fájdalmas emlékképtől űzve Desmond önkéntelenül lefejtette Chloe derekára csimpaszkodó karjait. Hátralépett, távolságot teremtve kettejük között.

Mielőtt Chloe felocsúdhatott volna, és kihasználhatta volna az előnyét, nehéz léptek zaja közeledett. Donovan sietett lefelé az ösvényen, kezében egy vaskos hivatalos borítékot szorongatva.

– Desmond, ezt látnod kell – torpant meg mellettük Donovan, a lélegzetét kapkodva.

Desmond átvette a jogi dokumentumot, és kihúzta a papírokat. Egy vagyontranszfer-szerződés volt, Nadine ügyvédjének fejlécével.

– Az ügyvédje most küldte át. Állítólag kártérítés a háromévi házasságotokért – magyarázta Donovan, miközben gúnyos mosoly bujkált a szája szélén. Azt feltételezte, hogy Nadine hatalmas összeget követel magának.

Desmond átlapozott a második oldalra. A szeme összeszűkült a mélységes döbbenettől. Nadine egyetlen fillért sem követelt tőle. Ehelyett a hivatalos irat világosan rögzítette, hogy százmilliónyi saját vagyont ruház át rá.

– Azt hiszi, százmillió elég ahhoz, hogy békén hagyjam a Mercer családot? Vagy hogy ettől megbocsátok neki? – horkant fel Desmond habozás nélkül.

– Az a süket lány végig az ártatlant játszotta. Ki gondolta volna, hogy százmillió titkos vagyont rejteget? Fogadni mernék, hogy a mohó anyjának és a bátyjának fogalma sincs róla! – tört ki a nevetés Donovanből.

Chloe csendben állt oldalt, és nézte, ahogy a két férfi kíméletlenül gúnyt űz Nadine-ból. Mély megkönnyebbülés hulláma öntötte el. Titokban rettegett attól, hogy Desmond talán valódi érzelmeket kezdett táplálni a felesége iránt az elmúlt három évben. Látva, milyen fennhéjázóan söpri félre a nőt, bebizonyosodott, hogy a félelmei alaptalanok voltak.

Mérföldekre a hatalmas, napfényben fürdő golfpályától a légkör fojtogatóan komor volt.

Egy gyéren megvilágított, lepusztult motelszobában a levegő állott és nehéz volt. A vékony függönyök szorosan össze voltak húzva, kizárva a külvilágot.

Nadine összegömbölyödve feküdt a hepehupás matracon. Lassan nyitotta ki kábult szemét. Szédülés hulláma csapott át rajta, megforgatva a repedezett mennyezetet. A feje éles, szinte vakító fájdalomtól lüktetett, amely mintha csak visszhangzott volna a szoba kongó csendjében.

Megpróbált megmozdulni, de az izmai tiltakozva feljajdultak. Törékenynek érezte a testét, amelyből minden erő elszállt. Rideg, rémisztő kiszolgáltatottság markolt a mellkasába. Az elszigetelt szoba sötét sarkaiba meredt, lélegzete sekélyes és szaggatott volt. Dermesztő bizonyossággal döbbent rá, hogy az állapota egyre csak romlik.