Valerie szemszöge

A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. Csoszogva vonszoltam a lábamat a hosszú, félhomályos folyosón. A tanácsterem felé vezető út olyan volt, mint egy menetelés a vérpadra. Anyám figyelmeztetése visszhangzott a fülemben, amitől hideg veríték borította el a tenyeremet. Mit akarhat tőlem a likán király? Mit fog tenni velem? Megálltam a nehéz kétszárnyú ajtó előtt, nyeltem egyet, hogy leküzdjem a torkomban feszülő jeges rémületet, majd remegő kézzel kopogtam.

"Szabad!"

Az egyetlen szó átdübörgött a vastag faanyagon. Természetellenes, félelmetes súly nehezedett rá. Benyitottam.

A hatalmas teremben síri csend honolt. Corbin alfa, Falkner vén, az édesanyám és a falka többi vezetője a hosszú tölgyfa asztal körül ült. Úgy festettek, mint a ketrecbe zárt, rettegő prédák. Az asztalfőn Maverick király foglalt helyet. Széles vállai betöltötték a teret. Metsző kék szeme abban a pillanatban rám szegeződött, amint átléptem a küszöböt.

"Ülj le!" – koppantotta meg a közvetlenül mellette álló, magas támlájú bőr fotelt.

A padlóra szegeztem a tekintetemet, és odakényszerítettem magam. Megragadtam a karfát, és megpróbáltam a nehéz széket néhány centivel távolabb húzni tőle, hogy legalább egy szemernyi lélegzetvételnyi helyem maradjon. Beleereszkedtem a párnázatba. Mielőtt azonban elhelyezkedhettem volna, Maverick király megragadta a székem lábát, és könnyed mozdulattal magához rántotta a vastag szőnyegen.

A fa élesen felvisított. Elakadt a lélegzetem; megkapaszkodtam az asztal szélében, miközben a székem csattanva tapadt az övéhez. Termetes alakjából perzselő hőség áradt. A fenyő és a nyers erő éles, bódító illata fizikai kézként fonódott a torkom köré.

"Nyugodj meg, Valerie!" – hajtotta a fejét felém.

Mély, fenyegető hangja megkarcolta a hallójárataimat. Hogyan nyugodhatnék meg? A közelsége fojtogató volt. Likán aurájának puszta erejétől veszélyesen megritkult a levegő a teremben. Éreztem, ahogy átható tekintete szinte átfúrja a bőrömet.

Falkner vén megköszörülte a torkát. Az öregember úgy nézett ki, mint aki menten elájul a ránehezedő nyomástól. "Felség, talán megkezdhetnénk a gyűlést?"

Maverick király le sem vette rólam a szemét, csak kurtán biccentett. "Legyen. Valerie, okkal hívattalak ide."

Összekulcsoltam nyirkos kezemet az ölemben. "Milyen okból?"

Maverick király hátradőlt a székében. Hideg, számító tekintettel tanulmányozta az arcomat. "Az alfáddal épp az értékedről vitatkoztunk."

Tekintetemet Corbinra rántottam. Az alfám összerezzent, és lesütötte a szemét fényezett cipőjére, kerülve a pillantásomat. Visszafordultam a likán királyhoz; a mellkasomat egyre növekvő pánik szorította össze. "Bocsásson meg, nem értem."

Maverick király előrehajolt. Addig csökkentette a köztünk lévő távolságot, míg az arca alig néhány centire volt az enyémtől. "Birtokolni akarlak. Mi kell ahhoz, hogy az enyém légy?"

A szoba forogni kezdett velem. A tüdőm elfelejtette, hogyan kell beszívni a levegőt. Égő kék szemébe bámultam, keresve a csattanóját egy olyan beteg tréfának, amely valójában nem is létezett.

"Hogy a magáévá tegyen?" – suttogtam a szavakat a fojtogató csendbe.

Maverick király megingathatatlan bizonyossággal állta a tekintetemet. "Igen, Valerie. Mondd meg az áradat, én pedig elintézem a formaságokat."

A félelmemen áthasított a felháborodás forró hulláma. Hátrahúzódtam a szék támlájához, kétségbeesetten próbálva menekülni szúrós tekintete elől. "Egy emberre nem lehet árcédulát akasztani."

Jóképű arcán dermesztő, hideg mosoly terült szét. "Szép szavak. De én mégis szükségét érzem."

A sztoikus uralkodó álarca lehullott. A felszín alatt rejtőző szörnyeteg kivillantotta a fogát. Kiszámította a zsákmányát.

"Végtére is bármit megtehettem volna veled azon az éjszakán a sikátorban." – hagyta, hogy szavai fenyegetően, nehézkesen lebegjenek a levegőben. "Megjelölhettelek volna. Ott helyben a magamévá tehettelek volna. Senki sem mert volna kérdőre vonni. És mégis itt vagyok, megpróbálok egyezkedni."

Megráztam a fejem, az állkapcsom megfeszült. "Ez nem egyezkedés. Ezzel nagyon is tisztában vagyok. Mert akár beleegyezem, hogy magával megyek, akár nem, maga így is, úgy is elvisz."

A mosolya elhalt. Fagyos dermedtség ült ki markáns vonásaira. "Nos, ebben nem tévedsz."

Anyám fészkelődni kezdett a székén az asztal túloldalán. A hangja reszketett. "Felség, könyörgöm. Nincs semmi más, ami felkeltené az érdeklődését?"

Maverick király még csak egyetlen pillantásra sem méltatta. "Sajnos nincs."

Ismét rám szegezte teljes, mindent elsöprő figyelmét. "Adok neked egy választási lehetőséget, Valerie."

A szívem eszeveszett ritmust vert a bordáim mögött. "Milyen választást?"

Maverick király sátortetőt formált nagy ujjaiból. "Vagy elfogadod az ajánlatomat, és az enyém leszel. Vagy a falkád viseli a következményeket."

Halálos csend borult a teremre. Corbin alfa felkapta a fejét, a szeme tágra nyílt a színtiszta riadalomtól.

Olyan erősen markoltam az asztal peremét, hogy az ujjperceim elfehéredtek. "Milyen következményeket?"

"Háborút." – mondta ki Maverick király a szót, mintha csak végső ítéletet hirdetne. "Pusztulást. Megsemmisülést."

Elakadt a lélegzetem. Halálosan komolyan beszélt. A hangjában csengő hideg acél nem hagyott kétséget afelől, hogy beváltja az ígéretét.

"Miből gondolja, hogy érek én ennyit?" – kényszerítettem ki magamból a szavakat a torkomat szorongató rémület ellenére.

Maverick király összeszűkítette a szemét. "Én döntöm el, ki éri meg a pénzemet, és ki nem."

Corbin alfa végre összeszedett egy parányi bátorságot. Előrehajolt, az arca sápadt volt és kétségbeesett. "Felség, vannak más gyönyörű lányok is a falkánkban. Miért éppen Valerie?"

A likán király Corbin felé rántotta a tekintetét. A nézése halálossá vált. "Miért aggaszt ez téged? Talán van köztetek valami, amiről nem tudunk?"

A vének megrökönyödve húzódtak vissza a székeikben. Corbin nyelt egy nagyot, és elhallgatott.

Anyám tördelni kezdte a kezét. "Felség, könyörgöm, gondolja át újra!"

Maverick király egyetlen éles kézmozdulattal beléfojtotta a szót. "Nem."

Visszafordult hozzám. Kék szeme rám tapadt, a helyemre szegezve engem. "Negyvennyolc órád van dönteni."

Úgy éreztem, mintha a tanácsterem falai rám omlanának.

"Válassz bölcsen, Valerie!" – állt fel a székéből. "Utasíts vissza, és a falkád porig ég."

Semmi érzelmet nem mutatott. Nem volt benne szemernyi együttérzés sem. Ő maga volt a megállíthatatlan, pusztító erő.

Csapdába esettnek és tehetetlennek éreztem magam. "Milyen garanciám van?"

Maverick király lenézett rám. A szája sarka gúnyos fintorba görbült. "A szavam. És ennél többet nem kapsz."

A fenyegetése után maradt csend fojtogató volt. Körbenéztem az asztalnál. Corbin esdeklő tekintettel meredt rám. Anyám eltakarta a száját, arcára mély aggodalom telepedett. A vének néma várakozással figyeltek.

"Rátok bízom, tanakodjatok el rajta, mekkora összegért vagytok hajlandóak elengedni őt." – igazította meg szabott öltönyzakóját Maverick király. "Tudom, hogy a falkátok nyakig ül az adósságban. Tekintsétek ezt egy meghallgatott imának."

Sarkon fordult, és kisétált a tanácsteremből. Megtermett testőrei szorosan a nyomában lépdeltek.

A teremben lévő összes szempár azonnal rám tapadt. Láttam a félelmüket, az elvárásaikat, a néma könyörgésüket.

"Bassza meg ez az egész!" – löktem hátra a székemet egy hangos csattanással.

Kirohantam a tanácsteremből. A talpam a szőnyeggel borított folyosót verte, miközben az alakja után vetettem magam.

"Miért csinálja ezt?" – kiáltottam utána.

Maverick király rendületlenül ment tovább a hosszú folyosón. Hátra sem pillantott. Ez a semmibevétel csak tovább szította a mellkasomban lángoló haragot.

"Felajánlottam, hogy jóváteszem, de maga elutasította! Hetekkel ezelőtt elhajtott!" – kényszerítettem magam gyorsabb futásra, kétségbeesetten vágyva a válaszra. "Akkor most miért csinálja ezt?"

Egyik hatalmas likán testőre kivált az alakzatból. Elém lépett, hogy elállja az utamat, és nehéz kezét a fegyvere felé mozdította.

Maverick király felemelte az egyik ujját. "Állj le!"

A testőr azonnal félrehúzódott.

Maverick király megállt. Lassan megfordult. Tett egy kimért lépést felém. Aztán még egyet. Felszámolta a köztünk lévő távolságot, míg a cipőm orra szinte hozzá nem ért a fényesre pucolt bőrcipőjéhez.

Százhatvanöt centi vagyok. Erősen hátra kellett hajtanom a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. A fizikai feszültség fojtogatóan, rettenetesen sűrűsödött be kettőnk között. A testéből áradó forróság elborított. Nyers erejének bódító illata összezavarta a gondolataimat.

A mellkasom hevesen zihált, kapkodtam a levegőt. A szívem a bordáimnak csapódott. Ennyire közel lenni hozzá túlságosan is intimnek tűnt. Kegyetlen emlékeztetője volt azoknak a nedves álmoknak, amelyek a sikátori találkozásunk óta kísértették az éjszakáimat. Gyorsan elrántottam a tekintetemet a metsző kék szeme elől. Nem bírtam tovább állni a nézését.

Ő csak nézett le rám. A levegő elviselhetetlenül nehézzé vált.

"A helyedben elkezdenék búcsúzkodni." – halkította le a hangját Maverick király egy veszélyes, rekedtes suttogássá. "Ne próbálj egyezkedni egy olyan sorsról, amely már eldőlt."

Hátat fordított nekem, és folytatta határozott, kimért lépteit a folyosón.

Kővé dermedve álltam az üres folyosó közepén. Égett a tüdőm. A vágyódás és a kétségbeesés fojtogató hulláma csapott át rajtam, összekeveredve a felháborodásommal. Néztem, ahogy széles háta eltűnik a sarkon.

Utolsó szavai újra és újra megismétlődtek elmém csendjében.

Egy sors, amely már eldőlt.

Valóban az volt a végzetem, hogy az övé legyek?