Dante ügyet sem vetett rekedt könyörgésére. Csupán a bal kezével szorította a lányt egyenesen a gipszkartonhoz. Puszta testsúlya a helyére szegezte őt; az izom és a bosszúvágy mozdíthatatlan hegyeként magasodott fölé. Sienna csupasz lábai a levegőt rugdosták, kétségbeesetten keresve bármiféle támaszt. Sarkaival a férfi térdkalácsát rugdosta. El kellett érnie, hogy lazítson a fogásán. Oxigénre volt szüksége, hogy megtöltse égő tüdejét. A férfi egyetlen centit sem mozdult. Hatalmas testéből sugárzott a düh, amit a megtorlás vágya táplált – egy olyan megtorlásé, amelyről a lány pontosan tudta, hogy megérdemli.

"Sajnálom" – zihálta, hangszálai úgy súrlódtak egymáshoz, mint a csiszolópapír.

Dante addig szorította vastag ujjait, míg a lány látóterének szélei el nem sötétültek, és a szemei hátra nem fordultak. "Ne beszélj!"

Sienna belevájta a körmeit a vastag alkarba, amely a levegőben tartotta. Úgy karmolt, mint egy sarokba szorított vadállat. Meleg folyadék gyűlt össze az ujjbegyein, ahogy letört körmei átszakították a taktikai kabátujjat, és mélyen a férfi húsába maródtak. Ő még csak meg sem rezzent.

"Nem mondhatnám, hogy meglep, hogy egy gardróbban kucorogva talállak, Sienna. Ezt csináltad akkor is, amikor eljöttek érted? Így nézted végig, ahogy a bátyám meghal?" – Dante hideg, rendíthetetlen nyugalommal beszélt, a hangja egyenletes maradt a tönkretett maszkjáról csöpögő vér és az imént átélt mészárlás ellenére is.

Sienna tiltakozón rázta a fejét ide-oda.

"Nem? Hol voltál, amikor megölték? Hol voltál, amikor lemészárolták a testvéremet?" – kiáltotta, hangjának hirtelen dörrenése megkongatta a lány koponyáját.

Sienna kétségbeesett ritmusban veregette a férfi karját, miközben ájulás hulláma mosta el az elméjét. Az oxigénhiány kezdte lekapcsolni a szervezetét. Dante egy milliméter töredékével enyhítette a zúzó nyomást. Épp csak annyi hely maradt, hogy egyetlen lélegzetvétel átpréselődjön a lány zúzódott légcsövén.

"Megütött" – dadogta ki.

Dante felhorkant, a hang átrezgett a mellkasán, és átterjedt Siennáéra is. "Ó, te szegény kicsike. Viktor egy kicsit megtépázott? A bátyám halott!"

A lány ismét megrázta a fejét, küzdve a fejére telepedő szürke köd ellen. "Marco ütött meg. Kérlek, értsd meg."

Hatalmas kockázatot vállalva Sienna elengedte a férfi alkarját. Lehunyta a szemét, és remegő kezével az oldala mellett tartott karja felé nyúlt. Dante válaszul elrántotta a szabad kezét, és még erősebben szorította meg a lány torkát. Sienna nem volt hajlandó visszakozni. Vakon tapogatózott a levegőben, míg ujjai a férfi vastag csuklójára nem fonódtak. Minden megmaradt erejét összeszedve húzta felfelé azt a hatalmas, kesztyűs kezet. Ujjbegyeit a füle mellett elvezetve egyenesen a kócos haja alatt rejtőző fejbőrére tapasztotta. Rákényszerítette, hogy végigsimítsa a varratok merev, kiemelkedő vonalát és az alatta húzódó hosszú műtéti heget.

A kézzelfogható bizonyíték visszarántotta a férfit a valóságba. Dante úgy rántotta el a kezét, mintha izzó parázshoz ért volna, és felengedte a szorítását a lány torkán.

Sienna a keményfa padlóra zuhant. Alig tudta kitámasztani magát a tenyerével, mielőtt az arca a földhöz csapódott volna. Hevesen öklendezett. Túl sok levegőt szívott be egyszerre, amitől a zúzódott torka görcsbe rándult, és kínzó köhögőroham tört rá. Négykézláb maradt, a padlódeszkákon ülő port bámulva, miközben azért küzdött, hogy a tüdeje újra működésbe lépjen. A testében minden egyes idegvégződés égett.

"Értem jöttek. Fel akartam adni magam. Túl sokan voltak ahhoz, hogy harcoljunk" – zihálta gyorsan, kétségbeesetten igyekezve magyarázatot adni, mielőtt a férfi úgy dönt, újra megragadja a torkát.

Megkockáztatott egy pillantást felfelé. Dante néhány lépéssel arrébb állt, és kiismerhetetlen, feneketlen szemekkel nézett le rá.

"Be akartam adni a derekam. Marco nem engedte. Megpróbáltam az ajtóhoz futni. Elkapott a lépcsőn, és hátulról fejbe vert a pisztolyával. Egy héttel később ébredtem fel... itt" – folytatta, a hangja megremegett, ahogy körbenézett a romokban heverő hálószobában.

Dante bizonytalanul hátralépett néhányat. Bakancsa csikorgott a törött üvegen. Gerince a nehéz fa komód szélének ütközött. Végigcsúszott a bútordarabon, míg el nem érte a padlót.

"Dante, annyira sajnálom" – suttogta a lány a szoba feszült csendjébe.

A férfi felhúzta a térdét a mellkasához, és véres alkarját ráfektette. Nem szólt egy szót sem. A mellkasa alig mozdult. Úgy festett, mint egy árnyékban ülő kővízköpő. Csak bámult maga elé, át a szőnyegen köztük heverő két halott őrön. Ebben a fojtogató csendben maradtak, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Sienna nem bírta tovább a hallgatást. Tekintetét az éjjeliszekrényen összetört digitális órára kényszerítette. Fejben kiszámolta az időt. Húsz perc telt el azóta, hogy az első tompa robbanás megrázta a birtokot.

"Dante, el kell menned. Még van idő. Az erősítés percek múlva itt lesz" – könyörgött Sienna, letörölve az izzadság és a könnyek keverékét sápadt arcáról.

Ő maga megérdemelte, hogy ebben a házban haljon meg. Megérdemelt bármiféle poklot, ami rá várt. Dante épp eleget szenvedett már egyetlen életre.

A férfi lassan elfordította a csuklóját, hogy megnézze a kesztyűje fölé szíjazott taktikai órát. "Két perc negyvenhét másodperc."

"Mit fogsz csinálni?" – kérdezte a lány, a hangja alig volt több egy leheletnél.

Dante visszaejtette a karját a térdére. "Várok."

"Hogyan találtál rám?" – kérdezte.

A férfi jobb szemének sarka apró ráncokba gyűlt. A szakadt szövet finom elmozdulása elárulta neki, hogy a maszk alatt komor vigyor bujkál. "Viktor egyik régi barátja mondta el. Hosszan elbeszélgettünk a börtönben a múlt héten."

"Börtönben?" – visszhangozta a lány, elméje kavargott a hanyag vallomástól.

"Ühüm."

"Dante, figyelj, én..."

"Kelj fel!" – parancsolta a férfi, félbeszakítva őt, miközben megragadta a komód szélét, és felhúzta hatalmas testét.

"Én..."

Dante ismét az órája világító számlapjára pillantott. "Most."

Sienna a falhoz kúszott, és a vakolatba kapaszkodva húzta fel magát. Csupasz térdei egymáshoz koccantak, remegtek a múló adrenalintól. Tüdeje minden lélegzetvételnél sajgott, és a torka körüli bőr émelyítő forrósággal lüktetett. Dante peckesen állt, sötét szeme végigsöpört a hálóing vékony, fehér anyagán. Hatalmas teste halálos, feszes feszültségtől vibrált. Úgy festett, mint egy megfeszített rugó, ami bármelyik pillanatban elpattanhat. Két lépéssel áthidalta a köztük lévő távolságot. Sienna élesen beszívta a levegőt, ahogy a férfi nehéz, kesztyűs ujjai megkerülhetetlen vasmarokba zárták a felkarját.

"Gyerünk!" – parancsolta.

Előrehúzta a lányt, kirángatva az árnyékból, akár készen álltak a remegő lábai, akár nem.

Dante hirtelen megállt a hálószoba ajtajának küszöbén. A háta mögé nyúlt, előhúzott egy letisztult fekete maroklőfegyvert a nadrágkorcából, és éles, fémes kattanással csőre töltötte. Egyetlen kimért lépést tett a folyosóra, hogy felmérje a terepet. Sienna elakadó lélegzettel dermedt meg. A hálószobáján kívüli mészárlás puszta mértéke kiszívta a tüdőből a levegőt. Balra nézett. Fő testőre, Anton, a designer tapétának roskadva ült. Hatalmas bíborvörös tócsa ivódott a szőnyegbe alatta. Szeme követte a vérpermetet a falon, amely egyetlen tiszta golyóütötte lyukban végződött, egyenesen a gipszkartonon keresztül. Átnézett a cakkos lyukon, és a saját matracát pillantotta meg. A gyomorforgató felismerés pörölycsapásként sújtott le a mellkasára. Pontosan az a lövedék volt az első lövés, amely felriasztotta álmából.

Dante szorosabbra fogta a szorítását a csuklóján, és végigrántotta a lányt a hosszú, kiterjedt folyosón.

Sienna képtelen volt számolni a holtakat. Holttestek hegye torlaszolta el a lakosztálya és a főlépcső közötti folyosót. Kivétel nélkül minden egyes őrön hajszálpontosan ugyanolyan sebek tátongtak. Két makulátlan golyóütötte lyuk díszelgett mindegyikük homloka közepén. A férfiakat először mozgásképtelenné tevő törzslövésekkel terítették le, éppen csak annyi időre hagyva őket magatehetetlenül a padlón, hogy Dante végrehajthassa a halálos kivégzéseket. A puszta gépies precizitástól felfordult a gyomra. Sűrű, sötét vér folyt át a főlépcső peremén, hátborzongató vízesésként zúdulva alá a márványlépcsőkön. A jelenet kísértetiesen emlékeztetett A ragyogás Panoráma Hoteljének liftfolyosójára.

Megcsúszott egy vértócsán, és három lépcsőfokot botlott lefelé. Dante még esés közben elkapta, brutális fogása talpon tartotta. A földszintig hátralévő úton szinte maga után vonszolta. Nekilökte a nehéz tölgyfa bejárati ajtók melletti falnak. Vastag alkarját a kulcscsontjára szorította, a drága tapétához préselve őt, hogy rejtve maradjon. Előrehajolt, testét megdöntve tartva, miközben kikukucskált a bejáratot szegélyező keskeny üvegpaneleken keresztül.

Mély, ingerült morgás rezegtette meg Dante torkát. A messzeségben fényszórók pásztázó kévéje száguldott végig a másfél kilométeres murvás felhajtón. Ránézett az órájára, és halkan elátkozta magát. Visszahúzta a fejét, tarkóját a falnak döntötte, és lehunyta a szemét.

"Mit csinálsz..."

Dante felrántotta a szabad kezét, és vastag ujját a lány ajkára nyomta. Élesen lecsendesítette. A szakadt maszk alatt az álla egyenletes ritmusban mozgott. Számokat formált némán, teljes csendben visszaszámolva.

A taktikai csuklómonitorán megszólalt a digitális riasztó. A metsző, éles sípolás visszhangot vert a kúria halott, néma előcsarnokában.

Dante ellökte magát a faltól, és egyenesen a nyitott ajtónyílás közepébe lépett.

Sienna tizenkét fémes kattanás gyors, összehangolt sorozatát hallotta visszhangozni a bejárati kapu felől. A rejtett detonátorok élesedtek. Az éjszakai égbolt lángra lobbant. Vakító robbanásláncolat szaggatta szét a fasort, tökéletes sorrendben detonálva a megérkező erősítés konvoja mellett.

Sienna álla leesett a puszta döbbenettől. A háromtonnás páncélozott SUV-k felemelkedtek a murváról, elhajított játékszerként pörögtek a levegőben, és lángoló repeszekké szakadtak szét. A lökéshullám megremegtette a kúria ablakait. A vörös, narancs és vakító sárga tűz ragyogó árnyalatai tükröződtek Dante szemének feneketlen sötétségében. Nem kellett látnia az arca alsó felét ahhoz, hogy tudja: mosolyog.

"A francba is, de jó vagyok!" – jegyezte meg Dante. Öntelt megelégedettséggel rázta meg a fejét, majd kilépett a verandára.

Sienna remegő lábakkal követte. Sűrű, bénító kábulat telepedett az agyára. Toronymagas lángok nyaldosták a ronccsá vált járművek eldeformálódott vázát. A perzselő hőség végigsöpört a gyepen, lángra lobbantva a száraz nyári füvet, és tűztakarót terítve a birtokra. Lebotorkált a bejárati lépcsőn, Dante büszke, komótos léptei mögött kullogva. Éles murva csikorgott csupasz talpa alatt, fájdalomnyilallásokat küldve a vádlijába. A zajt elnyomta az autóriasztók éles sípolása és a zúzott acélkoporsóikban élve égő férfiak szörnyűséges, gyötrelmes sikolya.

Egy második robbanás szakította szét az élen haladó SUV üzemanyagtartályát. Hatalmas tűzgolyó tört az ég felé. A sikoltozás abból a járműből egy szempillantás alatt megszűnt. Könnyek csordultak ki Sienna szempillái alól, utat vágva a koszban az arcán.

Előrenézett. Dante lógó kézzel sétált el a pokoli lángtenger mellett, egy vidám, dallamos mondókát fütyörészve. A pattogós dallam átlebegett a füstön, hátborzongató kontrasztot képezve a sülő hús és az olvadó gumi szagával. Meg sem rezzent a hőségtől. Vissza sem nézett.

Elérte a vaskapu eldeformálódott maradványait, és éles kanyart vett jobbra, a sűrű, sötét erdőbe.

Sienna szorosan összefonta a karját a mellkasa előtt, megpróbálva elhárítani az erdei levegő hirtelen, metsző hidegét, amely átvágott vékony hálóingén. A fák vonalánál állt, és nézte, ahogy a férfi dolgozik. Dante elrúgott egy rakás száraz ágat és sűrű bozótot, felfedve egy elegáns, matt fekete motorkerékpárt, amely az árnyékban rejtőzött. Átvetette hatalmas lábát az ülésen, és lazán átbillentette a gyújtáskapcsolót. A nehéz motor mély, vibráló duruzsolással kelt életre. Kétszer megrántotta a gázkart, felvett egy fekete sisakot, és rácsatolta a tönkretett maszkjára. Megveregette maga mögött a bőrülést, biccentve a hátsó sárvédőn pihenő tartalék sisak felé.

"Szállj fel! Meg kell néznem valamit."

Sienna meg sem mozdult. Hátrapillantott a válla fölött a lángoló roncsokra. Ránézett a tűz fényében kirajzolódó hatalmas kúriára. Ma éjjel ötvenhat elit őr állomásozott ezen a birtokon. Lefekvés előtt fejben átfutotta a biztonsági névsort. Ötvenhat férfi. Eszébe jutott a mesterlövész lövése, amely betörte az ablakát. Eszébe jutott a tökéletesen időzített robbanócsapda a felhajtón. Eszébe jutott a folyosón felhalmozott testek hegye, mindegyiken az egyforma, dupla fejbelövéssel.

"És a csapatod?" – kérdezte remegő hangon.

"Milyen csapat?" – kérdezte a férfi. A sisak nehéz üvegszálas anyaga tompította mély baritonját.

"Az emberek, akik segítettek ezt véghezvinni."

Dante lerúgta az oldaltámaszt. Lendületesen leszállt a motorról, és egyenesen felé masírozott. A laza önteltség elillant, helyét ismét az a toronymagas hóhér vette át, akivel a gardróbban küzdött meg. Kinyújtotta a kezét, és bőrbe bújtatott ujjait utoljára a lány zúzódott torkára kulcsolta. Megszorította, felkényszerítve az állát, míg nem maradt más választása, mint a szemébe nézni. Bal kezével felpattintotta a sisak sötét ellenzőjét. Addig engedte le az arcát, míg a sisak műanyag pereme szinte hozzá nem ért a lány orrához.

"Milyen csapat?" – ismételte meg, a hangja halálos, dermesztő suttogássá halkult.

Sienna szeme tágra nyílt. Szavainak rémisztő súlya mázsás súlyként zuhant a mellkasára. Nem volt mesterlövészcsapat az erdőben. Nem volt robbantóosztag, amely tölteteket helyezett el a kapunál. Nem volt rohamcsapat, amely megtisztította a folyosókat. Nyelt egyet a kesztyű fojtogató szorításában. Tudta, hogy a férfi érzi száguldó, zaklatott pulzusát, amely eszelősen verődik az ujjbegyei alatt. Tudta, hogy látja a szemében kibomló tiszta rémületet. Karján felállt a szőr, ahogy a felismerés a csontjaiig hatolt.

Egyedül mészárolt le ötvenhat férfit.

Dante egy hosszú, gyötrelmes másodpercig bámult a megrémült szemébe.

"Ülj fel a kibaszott motorra!" – parancsolta.