****Április****

Sienna heves koncentrációval dugta ki a nyelvét. Szorosan megmarkolta a sebészeti csipeszt, és átvezette az ívelt tűt páciense homlokának felszakadt húsán. A vastag bőr jelentős erőt követelt, de a székében ülő, hatalmas termetű harcos nem volt hajlandó nyugton maradni. Fészkelődött a vinilülésen, a fogai között szívta a levegőt és nyöszörgött, fejét ide-oda rángatva. Már két kiadós adag morfiumot pumpált az ereibe. A fájdalomcsillapítók az égvilágon semmit sem értek. Az óriási férfi egy fogzó csecsemő fájdalomküszöbével bírt. Sienna megállt a varrással, és kifújt egy kósza sötét hajtincset a szeméből.

Második hete dolgozott a Marchesi család nagy becsben tartott New York-i illegális küzdősportklubjának föld alatti orvosi részlegén. Ami még fontosabb: ez volt a legelső műszakja úgy, hogy nem állt a háta mögött egy vezető felügyelő. A meccsszervezők huszonöt kimerítő összecsapást ütemeztek be mára. Ez huszonöt megtört, vérző vagy eszméletlen férfit jelentett, akiket még napfelkelte előtt össze kellett foltoznia. Ez a székében ülő szánalmas, pityergő példány még csak a tizedik páciense volt. Az éjszaka úgy nyúlt el előtte, mint egy végtelen, büntetésszámba menő maraton.

A harmadik munkanapjára már sikeresen besorolta az acélketrecbe lépő férfiakat. Két különálló csoportra oszlottak. Az első csoportba a gazdag, arrogáns ficsúrok tartoztak, akiket részeg barátaik hergeltek be a küzdőtérre. A második csoportot a megedződött profik alkották, akik a túlélésért és a hideg, kemény készpénzért harcoltak.

Az a férfi, akit e bőgőmasina előtt látott el, az utóbbiak közé tartozott. Sínbe teendő, szilánkosra tört ujjal és folyadékkal teli, erősen megdagadt szemhéjakkal érkezett hozzá. Megkövetelte, hogy a lány a szikéjével vágja fel a bőrt a szeme körül, enyhítve a fojtogató feszülést. Egyetlen könnycseppet sem ejtett. Meg sem rezzent, amikor az éles penge belemetszett a húsába. Egyszerűen csak ült a tábori ágyon, átbámulva a füstös termen az ellenfelére, aki legyőzte őt, kiszámolva a hibáit és megtervezve a következő meccsét. Sienna mindig is a csendes, fegyelmezett harcosokat részesítette előnyben. Miközben leragasztotta a törött ujját, odahajolt hozzá, és egy titkot súgott a fülébe. Elárulta neki, hogy győztes ellenfele egy héttel korábban súlyos lágyékhúzódással járt az orvosi állomáson a jobb lábán. A sztoikus harcos egy lassú, sokatmondó mosollyal jutalmazta, mielőtt szellemként olvadt volna vissza a klub morajló tömegébe.

Sienna felsóhajtott, és megpróbálta még egyszer, utoljára áttolni a tűt a pityergő vesztes bőrén.

A férfi tiltakozásul felrántotta a karját. Vastag csuklója keményen csapódott a lány alkarjának. A tű kicsúszott az ujjai közül, és megcsörrent a vérfoltos betonpadlón.

Sienna leengedte a kezét az oldala mellé, és élesen felszisszent. "Ennyi volt. Le a földre!"

"Micsoda?" – A harcos zavartan pislogott fel rá.

Merev ujjal mutatott az orvosi szék melletti piszkos csempére, úgy kezelve a férfit, mint egy sarokba állított kisgyereket. "Hallottad. Ülj le ide."

A férfi behúzta a nehéz vállát, és körbenézett a forgalmas nővérállomáson. A megalázottság hulláma futott át zúzódásokkal teli arcán.

Vastag ujját a lány arca felé döfte. "Figyelj ide, te ribanc!"

"Ribanc?" – ismételte meg Sienna a szót veszélyesen nyugodt hangon.

Megragadta a homlokán lévő nyílt sebből kilógó fekete varrófonal szabad végeit, és erősen megcsavarta a csuklóját.

A férfi felsikoltott. Térde megbicsaklott a hirtelen, gyötrelmes fájdalomtól, és a padlóra zuhant. Sienna villámgyorsan mozdult. Ráhullott a görgős székre, amelyet a férfi épp az imént hagyott el, szorosan a vastag nyaka köré kulcsolta a combjait, és könyörtelen fojtófogásba zárta a lábait.

A férfin úrrá lett a pánik. Nehéz kezeivel a lány combját csapkodta, miközben az elzárta előle az oxigént. Nehéz bakancsai kétségbeesetten kaparták a betont, támaszt keresve. Sienna ügyet sem vetett kétségbeesett vergődésére. Kizárta a környező orvosi boxok zaját. Harapta az alsó ajkát, felkapott egy friss tűt a fémtálcáról, és gyorsan befejezte a vágás maradékának összevarrását, amíg a férfi mozdulatlanul feküdt.

Ollójával elnyeste a felesleges fonalat, és szétnyitotta a bokáit, hogy elengedje.

A hatalmas harcos előrebukott, és hatalmas, szaggatott lélegzetekkel kapkodott levegő után.

Sienna lehúzta a kezéről a véres gumikesztyűt, és egy közeli veszélyeshulladék-tárolóba hajította. Letörölt egy izzadságcseppet a homlokáról. "Nincs mit, seggfej." Odahajolt, és alig néhány centire a férfi bakancsától a földre köpött.

A szomszédos állomás felől lassú, ritmikus taps tört ki. Átpillantott, és látta, hogy az orvosi személyzet többi tagja vigyorogva nézi. Sienna bátortalan mosollyal válaszolt, és kisimította a haját a szeméből.

Aztán a légkör hirtelen megváltozott.

A szobában a hőmérséklet mintha zuhanni kezdett volna. A finom szőrszálak felálltak a tarkóján. Ismerős, bizsergető érzés kúszott fel a gerincén. Pontosan ugyanaz az ősi figyelmeztetés volt, amit a legelső éjszakáján érzett, amikor a vezető nővér, Helena mellett tanult be.

Figyelték.

Sienna elfordította a fejét, és végigpásztázta a klub felsőbb szintjeit. A lélegzete elakadt a torkán. A teste megdermedt. A tekintete összekapcsolódott annak a férfinak a szemével, aki immár egy egész hete kísértette az álmait.

*Fuss.*

Ez volt az az ősi, sürgető parancs, amit az agya kiadott, amikor a legelső alkalommal meglátta őt. A figyelmeztetésnek semmi köze nem volt a nyakát és a karját borító bonyolult, sötét tetoválásokhoz. Semmi köze nem volt az orcáján végighúzódó, cakkos sebhelyhez. Semmi köze nem volt ahhoz, ahogyan a klub kíméletlen vendégei szétváltak előtte, mint a rémült halraj a nagy fehér cápa útjából. Még csak nem is ahhoz a ragadozó, szadista mosolyhoz volt köze, amellyel úgy nézett körül, mintha fejben számba venné a sebészeti eszközöket, amelyekkel lefejthetné a húst egy áldozat csontjairól.

A szemei miatt volt.

Végtelen, koromsötét mélységek voltak. A Mariana-árokra emlékeztették: zúzóak, fénytelenek, és ember által feltérképezetlenek. Azokban a múló pillanatokban, amikor pillantásuk összeakadt a kaotikus klubon keresztül, a férfi mindig megtartotta a szemkontaktust. Mindig úgy festett, mintha pontosan kiszámolná, hány másodpercbe telne lerántani őt a nyomasztó mélységbe. Feszült figyelmétől Siennának összeszorult a gyomra. A bensője furcsa, sötét forróságtól rándult össze, olyantól, amilyet még soha életében nem tapasztalt.

A titokzatos férfi a küzdőtérre néző VIP-erkélyen állt. Nehéz alkarját a fémkorlátra támasztotta. Egyik harcibakancsos lábát az alsó rúdra tette. Jobb kezében kristálypoharat tartott borostyánszínű whiskyvel, és lassú, hipnotikus mozdulattal körözött az itallal.

Mások elfordították volna a tekintetüket. A csúcsragadozóra adott ésszerű reakció a behódolás lett volna.

Sienna nem nézett félre.

Állta a sarat, és visszabámult a szakadékba. Érezte, ahogy zuhan azokba a sötét szemekbe, végtelenül hullva alá, azon tűnődve, mikor éri el végre a feneket.

A férfi szájszéle megrándult. Ajka az egyik oldalon pusztító, halálos vigyorra húzódott. Whiskyspoharát némán, gúnyosan felé emelve köszöntötte, lassan belekortyolt, majd eltolta magát a korláttól. Hátat fordított, és belépett a VIP-részlegbe. A maffiózók és elitszemélyek kavargó tömege teljesen elnyelte hatalmas alakját.

Sienna sűrűn pislogott. A varázslat megtört. Elrántotta a tekintetét az üres erkélyről, és felmérte az állomását. Két új harcost kísértek az üres széke felé, mindkettőjükről vér csöpögött a padlóra. Mélyen felnyögött.

Tíz perccel később Clara sietett az állomáshoz, hogy felváltsa őt egy szünetre. Sienna megkönnyebbülten felsóhajtott, és egy újabb pár beszennyezett kesztyűt dobott a szemetesbe. A két nő együttérző pillantást váltott, és legyintettek a felnőtt férfiak sorára, akik a vágásaik és zúzódásaik miatt nyavalyogtak. Ha Sienna megvárná, míg elfogy a sor, a teljes nyolcórás műszakot talpon töltené.

Clara megragadta a karját, és elvezette az orvosi részlegtől. Átvágtak az agresszív, lármás tömegen. Részeg férfiak és nők harci technikákat ordítottak a ketrec felé, mintha a profi verekedők bármit is hallanának a klub hangrendszerének fülsiketítő basszusán keresztül.

A dübörgő zene tompa vibrálássá halkult, ahogy átlépték a csak személyzetnek fenntartott folyosó nehéz kétszárnyú ajtaját. Clara és Sienna egymás mellett sétáltak be a csendes dolgozói pihenőbe.

A helyiség éles kontrasztot mutatott a kinti vérrel és zajjal. Az "ikrek" – három pincérnő, akik mindig ugyanabban a műszakban dolgoztak, és úgy mozogtak, mint egyetlen organizmus – a szoba közepén álló kerek asztal fölé görnyedtek. Egy telefonon pörgették a közösségi oldalakat. Marta, a klub kőarcú bukmékere a szokásos sarokboxában ült. Sebesen pötyögte a számokat egy számológépbe, összesítve az éjszaka szerencsejáték-bevételeit.

Clara lehuppant egy műanyagszékre Lina mellé, aki egy félénk új lány volt, és akit a szárnyai alá vett.

Sienna udvariasan biccentett Linának, kihúzott egy széket, és leült. Belenyúlt az öltözőtáskájába, és kicsomagolta a vacsoráját. Egy szánalmas, összenyomódott mogyoróvajas-lekváros szendvics volt. Lassan beleharapott. A ragadós édesség visszarepítette gondolatait a múlt fényűző ebédlőjébe. Felidézte a finom porcelánon felszolgált, többfogásos ételeket abból az időből, amikor apja zsarnoki uralma alatt élt. A férfi bántalmazó, alkoholista nárcisztikus volt, de kivételes konyhai személyzetet alkalmazott. Benson volt a város legjobb séfje. Az olcsó szendvicsnek a szabadság íze volt, még ha az ízekben szűkölködött is.

A középső asztalnál hirtelen csend támadt. Sienna megérezte a rá szegeződő több pár tekintet súlyát. Megrágta a szendvicsét, és felnézett. Az ikrek őt figyelték, és a kezük mögött sutyorogtak.

Silvia rendíthetetlen elszántsággal bólintott. "Megkérdezem tőle."

Carla megrázta a fejét, és kikanalazta a leves utolsó falatját a táljából. "Hagyd békén a szegény új lányt!"

Sienna kihívóan felvonta a szemöldökét. "Mit kérdezel meg?"

Silvia a könyökével az asztallapra támaszkodott, és az állát a kezébe hajtotta. "Azon gondolkodtunk mindannyian, hogy van-e itt valaki, akin megakadt a szemed, Layla?"

Sienna nyomatékul meghúzta sötétkék ápolónői felsőjének gallérját. "Nekem? Ó, dehogy. Én csak dolgozni jöttem ide, meg hogy megkapjam a fizetésem."

Gemma megforgatta a szemét, és összefonta a karját. "Ugyan már! Az egyik M&M az, ugye?"

Sienna abbahagyta a rágást. "Milyen micsoda?"

Carla fojtott hangon tisztázta a mozaikszót. "A maffiózó pasik."

A címke nem igényelt további magyarázatot. Az épületben mindenki pontosan tudta, kik azok a maffiózó pasik. Ők alkották azt a halálos, érinthetetlen szindikátust, amely állandóan Mr. Marchesi körül sündörgött. A belső kört maga Marchesi, a könyörtelen jobbkeze, a megtermett személyi testőre, a harcklub dörzsölt menedzsere és a csendes könyvelője alkotta.

Sienna gúnyosan felhorkant, és lenézett a papírtányérjára. "Micsoda? Nem."

Gemma vádlón rászegezte az ujját. "Ne hazudj nekünk! Egész héten láttam, ahogy a VIP-boxukat bámulod tátott szájjal."

Clara grimaszolva adott kéretlen tanácsot. "Marchesivel ne próbálkozz! Egyikünknek sincs semmi esélye egy olyan férfinál, mint a főnök."

Silvia a körmeivel dobolt az asztalon. "Vagy Bastiannal. Ő a sírig hűséges a feleségéhez."

Gemma közbeszólt. "Gideont meg eléggé pórázon tartja a csaja."

Sienna megpróbált közbevágni. "Nem bámulok senkit..."

Gemma félbeszakította. "Enzo meg egy disznó."

A pihenőben tartózkodó összes nő, még a sarokban ülő Marta is, ünnepélyes egyetértéssel bólintott, és egyszerre sóhajtott fel méltatlankodva.

A pincérnők az ételüket bámulták, azt gondolva, hogy a névsort teljes egészében átvették.

Sienna feltette a kérdést, mielőtt leállíthatta volna magát. "És a másik?"

Silvia a homlokát ráncolta. "Melyik másik?"

Sienna a hangját közömbösen és természetesen tartotta, miközben hálát adott az idegrendszerének, hogy nem öntötte el a pír az arcát. "Hát az. Aki tele van tetoválással."

Az ikrek tágra nyílt szemekkel néztek össze. A hangulat a szobában egy csapásra megváltozott.

Gemma túlságosan hangosan bökte ki a nevet. "Ó, Dante."

Sienna szeme elkerekedett a hirtelen hangerőtől. Leküzdötte a nyomasztó kényszert, hogy hátranézzen az ajtóra, és ellenőrizze, nem materializálódott-e ott maga az ördög.

Clara két kézzel az asztalra csapott. Előrehajolt, lefaragva a köztük lévő távolságot. Két merev ujját egyenesen a saját szeme felé bökve meredt rá, arca sápadt volt és sürgető. "Nézz rám! Nézz egyenesen rám! Rám nézel?"

Sienna kissé hátradőlt a székében. "Öhm, igen?"

Clara minden egyes szót úgy ejtett ki, mint egy halálos diagnózist. "Tartsd. Magad. Kurvára. Távol. Dante. Rossitól!"