Bűnös eskük

Végignéztem, ahogy a férjem, akivel két éve voltunk házasok, mélyen a legjobb barátnőmbe temetkezik. A szakadó esőben csinálták, nevetve, miközben az egész világomat a sáros földig rombolták. Nem sikítottam. Nem rogytam térdre. Helyette elsétáltam azzal a férfival, aki ott állt mellettem a viharban: az ő férjével. Roman Ashford egy jégből és erőszakból faragott férfi. Úgy volt, hogy csak a sorstársam lesz a gyászban. Csak haza kellett volna vinnie, és magamra hagynia a nyomorúságommal. De egy félhomályos szállodai szobában, reszketve, naiv illúzióimtól megfosztva belenéztem a sötét, veszélyes szemébe, és egy végzetes ajánlatot tettem. – Csaljuk meg őket – suttogtam. – Hagyjunk nyomokat. Kergessük őket őrületbe, mielőtt teljesen megsemmisítjük őket. Szeme pilláját sem rebbentette. Egyszerűen csak az ágyhoz vitt, és megmutatta, milyen érzés egy igazi férfival lenni. Hibátlan terv volt. Hideg, kiszámított, és kizárólag a megtorlásról szólt. Érzelmek nélkül. De van valami, amit Roman nem mondott el nekem. Ő nem csupán egy megcsalt férj egy unalmas munkahellyel. Ő egy könyörtelen alvilági vezér, aki évek óta az árnyékban várakozott. És most, hogy megkaparintott magának, esze ágában sincs futni hagyni a házastársainkat – vagy engem. Bosszút akartunk. De amit megteremtettünk, talán mindannyiunkat élve éget el.