A Vanguard alfa követelése

Ma volt az első csókom. Nem volt betervezve. Ráadásul egy vadidegennel történt. Ahogy az Alden Alakváltó Akadémia folyosóin sétáltam, megtorpantam, amikor egy ismerős érzés öntött el. A barátom, Seth a közelben volt, és nem volt egyedül. – Olyan rosszcsont vagy, Seth – kuncogta Sloane, a farkaslány. – Csak miattad, szívem – felelte a fiú tompán, miközben a lány ajkai az övére tapadtak. Abban a pillanatban felfordult a gyomrom. – Ó, Seth. Hagyd abba. Tudod, hogy nem láthatnak minket együtt. Mi van, ha a barátnőd ránk talál? – Órán van. Soha nem késik. Nem kell aggódnod. A szívem elnehezült a mellkasomban, de a düh és a neheztelés hulláma is átcsapott rajtam. – Maya? – suttogta Seth elakadó lélegzettel, és döbbenten bámult rám, ahogy befordult a sarkon. – Te meg mit... Mielőtt végigmondhatta volna a kérdést, a mellettem álló magas, jóképű úriember felé fordultam, a vállára tettem a kezem, és magamhoz húztam. Könnyedén engedett nekem, bár szürke szemeiben nem tükröződött más, csak értetlenség. Szorosan lehunytam a szemem, hogy ne kelljen tovább látnom az arckifejezését. Aztán az ajkaink összeértek. Később besétáltam az Alakváltás és Harc órámra, de amit ott találtam... Ő volt az. A férfi, akit alig néhány pillanattal ezelőtt csókoltam meg a folyosón. A férfi, akinek az első csókomat adtam, Vance Alfa volt, az új professzorom. És a legrosszabb? A tizennyolcadik születésnapomon egy rekedtes suttogástól végigfutott a hátamon a hideg, miközben sötét tekintete az enyémbe fúródott. – Érzem őt... a társunkat...