Sakk-matt a tisztavérű királynak

– Sakk-matt – mondtam halkan, miközben végigcsúsztattam a királynőmet a fényesre csiszolt fán. Lucien, az arrogáns felsőéves, aki pokollá tette az első napomat Oxfordban, nem rendezett jelenetet. Ehelyett csak hátradőlt. Őszinte, sötét félmosoly játszadozott az ajkán. – Oxfordban léteznek bizonyos dinamikák – szorított sarokba később a hatalmas kandallónál, hangja bársonyosan morajlott. – A hatalom, a bizalom és a kontroll dinamikái... Szeretnélek becserkészni ebben a táncban. Azt hittem, a Tenebris egy elit akadémiai társaság. Nem sejtettem, hogy egy titkos, földalatti BDSM klub. És magamról pedig végképp nem tudtam az igazságot. Evangeline vagyok, egy svájci árva, aki egy sakktáblával vásárolta be magát erre a tekintélyes akadémiára. Lucien valójában Cassander, egy telepatikus, tisztavérű vámpírkirály, aki a halandók között rejtőzködik, és akit az igazgató arra kényszerített, hogy egy ketyegő időbombát pesztráljon. Az időbomba? Én vagyok. Egy Vesperis vagyok. A tizenharmadik királyi vérvonal. A szörnyetegek, akiktől még a szörnyek is rettegnek, és akiket évszázadokkal ezelőtt szörnyű háborús bűnökért irtottak ki. Nem tudom, hogy épp átalakulóban vagyok. Nem tudom, hogy az egész vámpíriskola holtan akar majd látni abban a pillanatban, amint a vérem felébred. Csak annyit tudok, hogy Oxford legveszélyesebb fiúja térden állva akar engem – és kész kitépni a torkát bárki másnak, aki csak hozzám mer érni.