Az Örök Király jussa: A bíbor kincs

– 500 ékszer! – A hang végigdörrent az árverési csarnokon, megpecsételve a sorsomat. – Eladva Lord St. Claire-nek! – jelentette be Sterling béta, miközben gúnyos mosoly játszott az ajkán. Éreztem, ahogy elsorvad a lelkem. Egy tárgy voltam, egy darab hús, akit egy vámpírlord fog kiszipolyozni. Ám ekkor egy mély, ragadozó morgás törte meg a csendet, olyan erővel vibrálva, amitől még a levegő is megfagyott. – Az enyém. A tömeg elhűlt. Hatalmas lordok hajtottak fejet. A Vámpírkirály – minden természetfeletti lény legyőzhetetlen uralkodója – kilépett az árnyékból, szemei félelmetes azúrkék fénnyel égtek. – De felség… ő már elkelt – dadogta a béta. – Nem érdekel – sziszegte a király, és tekintete úgy fúródott az enyémbe, mint a zsákmányára lelő ragadozóé. – Amit a király követel, azt a király meg is kapja. Elara túlélő volt: egy lány, akinek tűz égett a hajában, a szívét pedig az elveszített nővére miatti bosszúszomj fűtötte. Arra számított, hogy vérrabszolga lesz, egy két lábon járó vérbank egy szörnyeteg számára. Arra viszont nem, hogy ő lesz az egyetlen ember, aki valaha is felébreszti a vadállatot az ezeréves királyban. A férfi azt hiszi, játékot vett; a lány csak a lehetőségre vár, hogy porig égesse a birodalmát. De a legfőbb ragadozó karjaiban elég lesz-e a gyűlölete ahhoz, hogy megóvja a szívét, és az ne érte kezdjen el vérezni?