A legtisztább bűne

„Soha nem nyúlok a személyzethez.” Ez volt Lorenzo Gallo megszeghetetlen szabálya. Los Angeles legrettegettebb maffiavezéreként sötét, brutális vágyait olyan készséges nőkkel elégítette ki, akik tisztában voltak a veszélyes játékszabályokkal. Aztán a lány besétált a konyhájába. Gemma, a vidéki kolostor szent falai mögött nevelkedett húszéves szűz, színarany hajával és tiltott idomaival akár egy szentet is a puszta őrületbe kergetett volna. Elég volt egyetlen pillantás a lány remegő kezére és szerény ruhájára, és a könyörtelen don olyan rémisztő, ősi éhséget tapasztalt, amilyet még soha azelőtt. Próbált távol maradni tőle. Próbálta más nőkbe temetni magát, kíméletlenül dugta őket, hogy kitörölje elméjéből a lány ártatlan, mogyoróbarna szemének kísértő képét. De valahányszor a lány azon az édes, dallamos hangon „Uram”-nak szólítja, a józansága minden alkalommal egyre jobban cserbenhagyja. Meddig képes egy könyörtelen ördög ellenállni a végső kísértésnek, mielőtt úgy dönt, hogy magával ránt egy angyalt a saját gyönyörű poklába?