A rossz Omegát ölted meg

– Tudd, hol a helyed, Ómega! – gúnyolódott a csinos lány, és durván meglökött. A fejem a tanári asztal éles fémszélének csapódott. A világ forogni kezdett velem. Meleg vér gyűlt tócsába a linóleumon. Nevettek. Elsétáltak. Azt hitték, egy szánalmas, epekedő lányt hagytak magára meghalni az osztályterem padlóján. Igazuk volt. Lyra Valen ott helyben meghalt. De én Vesper vagyok. A Legfőbb Alfa, aki negyvenkilenc háborúzó falka vérében fürdött. Miután elárultak és felrobbantottak a jachtomon, a lelkemet egy ősi ereklye ragadta ki a fagyos óceán mélyéről – csak azért, hogy ennek a tizenöt éves Ómegának a törékeny, bántalmazott testében ébredjek fel. Ennek a lánynak az élete egy beteges vicc volt számukra. Az iskola aranyifja, Ryker Blackwood nyilvánosan megalázta, miután feltöltötte a szerelmes levelét az internetre. Aztán a fiú gonosz barátnője a halálba taszította. Olyan tanárok néztek át rajta, akik a gyengék szenvedésében lelik örömüket. Most, ahogy új, törékeny kezeimet nézem, előző életem halálos harci ösztönei lüktetnek az ereimben. Amikor majd kiugrom a harmadik emeleti ablakból, és egyetlen karcolás nélkül érek földet, a gúnyos kacajuk puszta rettegéssé válik. Azt hiszik, még mindig az a gyenge bokszzsák vagyok, aki a kiszemeltje visszautasítása miatt sírdogál. Fogalmuk sincs róla, hogy egy csúcsragadozó vagyok, aki az áldozatuk bőrét viseli. És hamarosan a saját, személyes vadászterületemmé változtatom a makulátlan középiskolai hierarchiájukat.