Az Alfa halálos megszállottsága

Torin nyilvánosan eldobott magától, hogy egy hatalmasabb Lunát koronázzon meg. Ahogy a szétszakított kötelék halálos, kényszerített tüzelést váltott ki, szunnyadó farkasom a sötétben haldokolt, lassan elvérezve. Készen álltam a halálra – mígnem egy titokzatos idegen beosont a szobámba, és bódító illatába burkolva megmentette az életemet. Azt hittem, végre elmenekülhetek, és rátalálhatok az igazi társamra. De abban a pillanatban, amint Torin ráeszmélt, hogy már nem török össze miatta, hideg közönye állatias, elborult dühvé változott. Sarokba szorított az erdőben. Nem kellettem neki, de azt sem tűrte, hogy bárki másé legyek. Egy fához szorított, agyarait a nyakamba mélyesztette, és akaratom ellenére egy örökre szóló megjelölést kényszerített a véráramomba. Most ahhoz a zsarnokhoz vagyok láncolva, aki darabokra zúzta a lelkemet. De az árnyékokban rejtőző idegen nem felejtette el az illatot, melyet a bőrömön hagyott... és a szunnyadó farkasomért vívott háború még csak most vette kezdetét.