Az alfa hármasikrek szolgálója

„A gyerekkoromat élő pokollá tették. Most térden állva könyörögnek, hogy legyek a Lunájuk. Kilenc éven át nem Amity voltam. Csak „Pity” (Szánalom) – a Frostlune falka árva szolgálója. Arra kényszerítettek, hogy padlót súroljak és ételt szolgáljak fel, hogy törlesszem eltűnt szüleim hatalmas adósságát; úgy bántak velem, mint a ronggyal. De a legfőbb kínzóim az Alfa fiai voltak: a Draken hármasikrek. Kellan, Zander és Corbin. Gyönyörűek voltak, milliárdos uraságok, és végtelenül kegyetlenek. Gondoskodtak róla, hogy tudjam, alattuk állok, és könyörtelenül zaklattak. Csak azt akartam, hogy betöltsem a tizennyolcat, befejezzem a középiskolát, és örökre elmeneküljek ebből a fagyos pokolból. De a Holdistennőnek beteges a humorérzéke. A tizennyolcadik születésnapomon, az első átváltozásom éjszakáján, három bódító illat csapott meg. Kávé és kakaó. Tengeri só és kókusz. Csokoládé. Az elrendelt társaim illata. Nem csak egyé. Mindhármuké. Egyetlen éjszaka alatt minden megváltozik. A fiúk, akik egykor a hajamat rángatták és megaláztak, most hatalmas, ádázul birtokló Alfa férfiak, akik felperzselnék a világot, hogy megvédjenek. Kellan követeli, hogy költözzek az ágyukba. Zander azzal fenyegetőzik, hogy megöl minden férfit, aki rám mer nézni. Corbin édes szavakkal hízeleg, és a bocsánatomért esedezik. Már nem szolgálót akarnak; osztozni akarnak rajtam, megjelölni engem, és megkoronázni, mint az egyetlen Lunájukat. De nem felejtettem el a könnyek és a kínok éveit. Megfogadtam, hogy soha többé nem hagyom, hogy az ikrek megríkassanak, és azt végképp nem, hogy összetörjék a szívemet. Eltökéltem, hogy elmenekülök. De hogyan szökhetsz meg három megszállott Alfa elől, akik felesküdtek, hogy a világ végéig üldözni fognak?”