A hadúr hibás zsákmánya

– Te csináltad. Te is törlöd le – vibrált reszelős hangja a köztük lévő szűk térben. A hideg márványpultnak szorulva esélye sem volt elmenekülni a fölé tornyosuló alakjából áradó, fojtogató forróság elől. A családja legvérszomjasabb ellensége volt – a hírhedt Fagy Alfa, aki az imént kényszerítette fogságba. Most pedig a fehér inge csuromvizesen tapadt mellkasa minden kemény izmára a lány ügyetlen hibája miatt. Óvatosan egy kendőt nyomott az éles állkapcsához, miközben az ujjai veszettül remegtek. Abban a pillanatban, hogy ujjpercei a férfi bőréhez értek, a társi kötelék heves, elektromos lökése szikrázott fel közöttük. Rémületére a férfi átható, ónixfekete szeme hirtelen kipattant. Pislogás nélkül nézett rá, miközben rózsaszín nyelve kicsusszant, és lassan felnyalt egy kósza gyümölcslécseppet telt alsó ajkáról. – Siess – szólt rekedten, miközben tekintete a lány torkán vadul lüktető érre siklott. – Mielőtt úgy döntenék, hogy valami mást kóstolok meg. Azt hitte, ha megadja magát a zsarnoknak, megmentheti a falkáját. Nem sejtette, hogy az igazi veszély az: magára maradni a sötétben bezárva egy fenevaddal, aki teljesen fel akarja falni őt.