Amnézia: Elválok a szívtelen férjemtől

Úgy ébredek, hogy öt évnyi emlékem teljesen kitörlődött, és arra eszmélek, hogy feleségül mentem ahhoz a férfihoz, akit egykor kétségbeesetten szerettem. De az úgynevezett férjem utolsó rongyként bánik velem. Minden gyengédségét drága gyerekkori szerelmének tartogatja, engem pedig még akkor is semmibe vesz, amikor az életem egy hajszálon függ. Mindenki azt állítja, hogy szánalmasan megszállottja vagyok, aki kész a másik nő engedelmes szolgájaként élni, csak hogy a férfi mellett maradhasson. Kész röhej. Még csak nem is emlékszem rá. Mivel ez az arrogáns idegen ennyire hitványul bánik velem, természetesen rácsapom a válópapírokat az asztalára, és elsétálok. Ám nem sokkal később ugyanez a férfi, aki egykor megvetett, az éjszaka kellős közepén eszeveszetten járkál fel-alá az ajtóm előtt, és kétségbeeséstől remegő hangon kérlel: „Kérlek... nem adnál még egy utolsó esélyt?”