A milliárdos, akit felépítettem, a férj, akit eltemettem

Mindent megadtam Nolan Vance-nek. Az utolsó fillérig feléltem a saját megtakarításaimat, hogy finanszírozzam az induló vállalkozását; felszárítottam a könnyeit, amikor a vagyonos családja mindent elveszített, és újra összeillesztettem a darabokra tört büszkeségét. Feláldoztam a saját álmaimat, hogy ő felépíthesse a birodalmát. Azt hittem, az igaz szerelem megéri az árat. Aztán elkezdett későn hazajárni. Kihagyta a hétéves kislányunk születésnapját, édeskés jázminparfüm szagát árasztva, miközben egy másik nő rúzsa éktelenkedett a vasalt, hófehér gallérján. De semmi sem készíthetett fel arra a napra, amikor beléptem a vezérigazgatói irodájába. A bőrkanapéján meghitt közelségben ott ült Lydia – a jómódú egyetemi szerelme, aki kegyetlenül eldobta, amikor még nincstelen volt. Most, hogy milliárdos lett, visszatért. És egyenesen a szemembe nézve jelentette be, hogy az ő gyermekét hordja a szíve alatt. Nolan nem állt ki mellettem. Hagyta, hogy gúnyt űzzön a ruháimból és az alakomból, miközben fülsiketítő csendben állt ott, szégyellve a hűséges feleségét, aki felépítette őt. Összetört nőként léptem ki abból az épületből, és összecsuklottam a város perzselő betonján. De nem értem földet. Még mielőtt lezuhantam volna, egy titokzatos idegen kapott el erős karjaival, akinek megéreztem meleg szívverését. Nolan azt hiszi, félredobhatja a családját, és megtarthatja a birodalmat, amelyet az én áldozataim alapoztak meg. Még nem sejti, hogy pontosan ugyanaz a nő fogja hamuvá égetni a koronáját, mint aki megkovácsolta.