A falka által elárulva: Az igazi Luna bosszúja

„Megérdemled a halált.” Ezeket a szavakat vicsorogta nekem a sorsrendelt társam, Julian, miközben átkarolta a fogadott testvéremet, Vivienne-t. Én voltam az Obszidián Falka vér szerinti lánya, aki tizenöt évre elveszett, és akit a Kóborok neveltek fel. Amikor végre hazatértem, azt hittem, véget értek a rémálmaim. Azt hittem, megtaláltam az igazi családomat. Azt hittem, rátaláltam a szerelemre. De tévedtem. Nekik nem kellett a vad, megtört lány. Ők Vivienne-t akarták – a tökéletes, bájos, hamis hercegnőt, aki ellopta az életemet, a szüleim szeretetét, és végül a társamat is. Egy el nem követett bűntényt varrtak a nyakamba, a saját családom pedig hátat fordított nekem. Julian elutasított, felbontva szent kötelékünket, hogy magáénak követelje épp azt a lányt, aki tönkretette az életemet. Száműzve, összeverve, a vadonban halálra hagyva – azt hitték, itt a vég Elara számára. Tévedtek. Kétségbeesésem legmélyén egy ősi, szunnyadó erő ébredt fel a véremben: a legendás Fehér Farkas. Az árnyékokból pedig előlépett Lucien, egy könyörtelenül hatalmas Alfa, akinek puszta jelenléte birodalmakat kényszerít térdre. Ő nem egy megtört kitaszítottat látott. Ő egy Királynőt látott. Az igaz társát látta. Odavetettek a farkasoknak, de én a falka élén tértem vissza. Már nem az a szánalmas lány vagyok, aki a szeretet morzsáiért könyörög. Visszatérek mindenért, amit elvettek tőlem. És ezúttal az Obszidián Falka térdet hajt az Igazi Lunája előtt.